Kosztolányi Dezső: Édes Anna / Örkény Színház
Bámulatos az út, amit Zsigmond Emőke Édes Annája megtesz ebben a történetben.
Für Anikó és Zsigmond Emőke Fotók: Horváth Judit
Hosszú kötényű henteslegények kapják vállukra úgy a félbe vágott disznót, mint ahogy Ficsor, a házmester (Borsi-Balogh Máté) szállítja új gazdái elébe a fehér harisnyás Édes Annát (Zsigmond Emőke). Anna malacka-rózsaszín takarítónői köpenyt visel, mint később a ház többi cselédje, s ez a fedetlen húst idéző szín olyan testi-lelki mezítelenséget és védtelenséget jelez, ami a történet lényegéhez tartozik. Jelmeztervező: Izsák Lili.
Az Örkény Stúdió szokásos ülésrendjét kilencven fokkal fordította el a díszletet és teret elképzelő Juhász Nóra. Most a közönség, szemben az elképzelendő, falait levetett házzal és annak lakóival, Vizyékkel és Moviszterékkel, a terem hosszanti oldalával ül szemközt. Orrunk szinte a falat éri. Az előadás könnyedén tanítja meg saját nyelvére a közönséget. A testek úgy mozognak egy hatalmi mátrix három rétegű terében, mintha anyagi mivoltuk és gazdájuk neveltetése nem gátolná őket lelkiállapotuk kifejezésében. Koreográfus: Raubinek Lili.
A polgári háztartás működésének központi légköbmétere az a tér, amit a háziak az étkezőasztal fölött alkalmanként átbeszélnek, és ami alatt, mellett és körött a személyzet kereng, őket szolgálva. Juhász Nóra díszletének központi eleme egy mérhetetlenül hosszú, s vagy hatvan centi széles, sötéten márványos felületű asztal. Ez a keskeny és síkos pást lesz a játékban az ágy, a padló, a gang meg az ünnepi asztal. Alatta bújik meg Anna, mikor menekülhetnékje van. A nézők csak egy idő múlva fedezik fel, ha egyáltalán látóterükbe esik a figura, hogy az asztal lábainak egyikét, valahol kétharmad távon, egy kékeszöld fénnyel megvilágított, kecses kariatida helyettesíti. Ez a rezzenetlen szobrocska tartja meg és szolgálja ki, sok más, láthatatlan társával együtt, a feljebbvalók birodalmát.
Znamenák István és Epres Attila
Térbeli kiterjedését tekintve egyfajta magas-dombormű ez a Szenteczki Zita által rendezett előadás, hatását tekintve meg egy alig csillapított gyökérkezeléshez hasonlít. Bíró Bence példásan szép munkája a színpadi szöveg, amit a szereplők hol szerepbe lépve, hol a Kosztolányi-szöveget egymásra figyelőn összemesélve szólaltatnak meg.
Fölöttünk, a sötét mennyezet alatt, karvastagságú neonsáv zárja a teret, s a történésektől függően, hol zöldre, hol rózsaszínre vált. Talányosan és érzékenyen működik a világítás, szervessé és élővé téve a csíknyi tér minden részletét. Fénytervező: Baumgartner Sándor. A két járást engedő, fekete fal előtt, a hosszú asztal mögött, öt egyszerű széken ülnek az úrék. Mikor érzik, hogy elszállt fejük fölül a vörös veszedelem, s Ficsor sem elvtársoz már senkit, leporolják magukat és állva zengik: „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország!” A későbbi, jól megválasztott slágerek is a zeneszerző Tarr Bernadett szakértő közreműködésének köszönhetőek.
Mint feldolgozandó zsákmányt szemléli meg az asztalra fektetett lányt Vizy Angéla, a ház úrnője (Für Anikó). Óvakodva vizslatja. S elhagyja száját egy sistergő mondat, aminek csak a második fele fontos, de az nagyon: „amikor kést vesznek a kezükbe”. (Az idézőjelbe tett félmondat, mely valószínűleg Bíró Bencének köszönhető, élesen vezeti föl a játék késmotívumát.) Vizyné jégrózsaszín selyemblúzának idegesen megkötött sálgallérja remegő zsabót képez, boglyas, fakóbarna felhőfrizurája, mely a cselekmény során – dicsérve a fodrász munkáját is – híven követi a nagysága idegállapotát, induláskor már elviselhetetlen feszültséget áraszt. Megalázó próbáknak veti alá a lányt, aki kényes versenylóként ugorja át az akadályokat. Fokról fokra derül ki az asszony életének gyógyíthatatlan üressége és tragédiája. Vizy Angélának már csak héja van, száraz és törékeny kérge van, de most lesz egy Annája, akit tökéletesen kisajátíthat. Für Anikó Vizyné figurája kétségkívül az évad egyik fénypontja, de nem marad el tőle az ugyancsak általa játszott Etel, a debella szomszéd cseléd gyorsfényképszerű megformálása sem.
Édes Anna: Zsigmond Emőke
S milyen remek a csupáncsak körvonalakkal rendelkező élete párja, Vizy Kornél is, az államtitkárjelölt. Epres Attila akácfa szárazságú, csélcsap, semmicske embert mutat, aki magas polcra jut a minisztériumban. Bőrszerű, amerikás sportzakója, széles karimájú, krémszín westernkalapja jelzi, mennyire szeretné magát valahogy kitalálni. S ahogy a kalap megháromszorozza a feje méretét, igyekvőn elfoglalva még több és több teret, mint ami neki járna, úgy nyújtja meg Vizy saját szavai utolsó szótagját is, időben is kiterjesztve uralmát, a méltóságos semmitmondás lózungjait szórva a környezetére. Okosan stilizált, tiszta karakter az ugyancsak általa játszott, fekete zubbonyos kéményseprő, a nősülni készülő özvegyember, Báthory figurája is.
A családhoz tartozó Patikárius Jancsit Borsi-Balogh Máté játssza. Az Örkény Színházban megkezdett munkásságát figyelve megállapítható, hogy egyre jobb minden megnyilvánulása. Itt most két személyiséghiányos, silány karaktert kell játszania, hiszen a tenyérbemászó Ficsort is ő alakítja, de győzi humorral és belső rettegéssel mind a kettőt. A szomszéd Moviszterék laza és tájékozott értelmiségi házaspárt hoznak elénk. Az a kevés, amivel Vizyéknél többet tudnak a világról, épp elég ahhoz, hogy kissé emberibben viszonyuljanak a személyzet tagjaihoz. Amikor Bíró Kriszta, mint Moviszterné hevesen zongorázni kezd az asztallapon, lelki füleinkben egy orgona szólal meg nyomban. Berregve pörög ez az asszony. Amikor meg Stefit, a másik cselédet játssza, látszik, hogy a szolgálólét minden fortélyát be tudja vetni, átlát – s ha akarja, uralkodik is – mindenkin.
Znamenák Istvánt Elekes Józsiként, Jancsi link, hivatali haverjaként is látjuk, hiteles, kortársi romlottsággal, mókás, fiatalító parókában. Mélabús Moviszter doktora azonban egészen megrettenti az embert. Ő a ténylegesen képzett, rossz álmú értelmiségi, a szenvedve szorongó liberális, aki tudja titkon, hogy nagy baj lesz egyszer – mindenből. Pedig csak az általa emlegetett irgalom hiányzik a világból. Javaslata szerint adhatnának Annának piskótát is, akár minden napra kiosztva. Anna nem eszi a piskótát, de izmos kis kezében most már látható, és figyelmeztetően villan meg a kés.
Jelenet az előadásból
Bámulatos az út, amit Zsigmond Emőke Édes Annája megtesz ebben a történetben. Első megjelenésekor az űzött vadak riadalma rántja görcsbe. Aztán megnyugszik. Óráról órára, napról napra él, feladatait görgetve, békés szürkeségben, az általa rendben tartott tárgyakkal kötött testvériségben. A szerelem, amibe Jancsi rántja bele, az egyszerű, és mégis emelt szépségű koreográfiának köszönhetően, részéről valóságosnak látszik. A terhesség ijedelme, majd az, ahogy eltaszítják, s férjhez menni sem engedik, mindinkább kiszikkasztja a lelkét. Előző életének filmszakadásos időszakai újulnak ki a kettős gyilkosság éjszakáján.
Amikor tálal az ünnepi esten, s fél lábon állva egyensúlyoz a tányérhalom fölött, már készülődik benne a lidérc. Az álomszerű zárójelenetben, mely olyan kissé, mint egy horrorjáték vámpírvacsorája, hatalmas, krémmel töltött piskótalapokat szeldel egy óriási késsel. Tenyerének széléről nyalja le vadul a csokoládét, ő, aki nem szereti a piskótát, s a közönség retteg, jaj, szét ne kezdje osztani köztünk ezt a varázssüteményt, mert abba itt most belebetegszünk. Anna arca elkeskenyedik, zöldes rókaszeme összeszűkül, lángot lövell. Önmagának egy darabját kínálja felénk, amikor némán, heves mozdulattal nyújtja magasba a porcelántányért: Egyetek!
Bíró Kriszta és Borsi-Balogh Máté
De a rendezőben él az irgalom. Hirtelen sötét lesz. Sötét, amiben láthatatlan szolgálók tartják az építményt továbbra is, rezzenéstelenül. Egyikük éppen kéken világít.
