Kortárs dráma tizedszer

|

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház dráMA fesztiváljáról

A székelyudvarhelyi dráMA találkozó felnőtt a kortárs drámák fesztiváljainak sorába. Erdély szívében, az idén 20. évét ünneplő Tomcsa Sándor Színház elég hamar fontosnak tartotta, hogy becsatlakozzon és fölkarolja a kortárs dráma ügyét. Román és magyar drámák jellemzik a profilját – és az igazi fesztiválhangulat. A színházi előadások mellett kiállítások, könyvbemutatók, drámapályázatok, szakmai beszélgetések, közönségtalálkozók, írói portrék fölvillantása – és remek találkozások kísérik ezt a néhány napot.

dráMA 10 Székelyudvarhelyen

 

Az idei, jubileumi 10. dráMA fontos kísérő eseménye volt az immáron 4. alkalommal meghirdetett drámapályázat eredményhirdetése és annak a kötetnek a bemutatása, mely a díjazott műveket tartalmazza. A vendéglátó Tomcsa Sándor Színház és a nagyváradi Szigligeti Színház közösen menedzselt versenyére a pályázók három kategóriában indulhattak: a Drámaíróban azok, akiknek már korábban megjelent, illetve színpadra került műve – a jutalmazott díja többek közt, hogy az udvarhelyi társulat színre viszi darabját –, a Debütben azok, akik először próbálkoznak – az ebben díjazottét a nagyváradiak tűzik műsorra, a harmadikban pedig román nyelven lehetett nevezni. A dráMÁzat-ot először 2012-ben hirdették meg, s a kezdeti vegyes színvonalú próbálkozások után mára már erős mezőny alakult ki – ahogy a zsűritagok is elmondták a díjátadón, ahol azt is bevallották, hogy a döntést szenvedélyes viták előzték meg – igazolva, hogy egyre több figyelemre méltó alkotást olvashattak. A dráMÁzat IV. kötetet lapozgatva erős, napjaink kérdéseire reflektáló művek fedezhetőek föl, mint például a Debüt kategória első helyezettjének, Oláh-Horváth Sárinak a Gyerekjátékokja.

Könyvbemutató

Ebben hét nő monológja-dialógja olvasható a gyerekvállalásról, ennek nehézségeiről és szépségeiről. A hét nőt az érdekes dramaturgiájú darabban természetesen egy férfi köti össze – eredeti történet, izgalmas helyzetekkel –, egyáltalán nem „női” darab, hanem a kapcsolatteremtési, kommunikációs problémáinkat mutatja föl. A mű felolvasószínházi formában be is mutatkozott a fesztiválon a Havi Dráma SzatmárON alkotócsapata által, Bordás Attila rendezésében. Már ebben a formában is egyszerű szcenírozással, de kiváló színészi alakításokkal is megmutatta magát a szöveg, hogy mennyire élő emberi helyzetekkel foglalkozik. Oláh-Horváth Sári drámájának korábbi változatával a magyarországi Színházi Dramaturgok Céhének Nyílt Fóruma is foglalkozott, és már akkor is fölkeltette az érdeklődést. Elképzelhető, hogy a nagyváradi bemutató mellett másutt is látható majd a mű. A Drámaíró kategóriában Krusovszky Dénes Az időjárás Skóciában című műve került be a kötetbe, amely mai Rokonokként is értelmezhető. Mellette a másik díjazott mű Hatházi András Kovács János meghal című pályaműve keltette föl a bírálók figyelmét – mely fájdalmas látlelet a mai erdélyi hétköznapokról. Ezeket a szövegeket a következő évadban részben a nagyváradi, részben az udvarhelyi színház szólaltatja majd meg.

Ha csak ennyit tenne a dráMA, hogy segíti új művek születését, már említésre méltó lenne. De emellett több izgalmas előadás is látható volt, melyek közt kilenc magyar nyelvű, kettő román nyelvű és volt egy táncszínház – vagy ahogy manapság mondjuk: fizikai színház – is. A 10. dráMÁ-n vegyes volt a fölhozatal, érett alkotóktól kezdve friss hangú első megmutatkozások is fölbukkantak.

A fesztivál első napján volt látható a korábbi dráMÁzat nyertesének, Moravetz Leventének Nem lesz reggel, Fred! című „végjátéka” a román Vladimir Anton rendezésében – a tavalyi felolvasószínház után most valódi játékként.

Magyar mátrix

A kortársdráma-fesztivál programjának erős oszlopai azok a drámaírók, akiket jól ismernek a színházba járók Magyarországon és Romániában egyaránt. Ők meghatározó alkotói a mai színháznak, ezért öröm volt az ő darabjaikkal találkozni. Így Székely Csaba Bányavakságával, Garaczi László Magyar mátrixával, Visky András Júliájával, Hatházi Tizenöt próbálkozás…-ával vagy a brassói Elise Wilk Hidegével. Ez utóbbi érdekessége, hogy a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió maga kérte föl a harmincas éveiben járó sikeres, nemzetközi díjakkal elárasztott írónőt, hogy írjon számukra darabot, melyet aztán a kortárs drámák iránt elkötelezett fiatal Léta Popescu rendezett meg Czegő Csongor fordításában. „Nem létezik város történetek és történelem nélkül… A kitalált történeteink is rólunk beszélnek.” –áll az ajánlóban a humorral teli, mégis az emberi magányról, szerelemről, barátságról szóló, látványában, színészi játékstílusában is különleges előadásról.

Bányavakság

Ahogy különleges a nagyváradiak Bányavaksága is, Székely Csaba bányatrilógiájának második darabja, amit sokfelé bemutattak már, néhány éve Udvarhelyen is látható volt román előadásban. A Hunyadi István rendezte mostani változat azért más – a tavalyi Bányavirággal együtt –, mert  a „Bányavidéket” ugyanazon falu világába helyezi, kibontva így a szöveg rejtett utalásait is. Megjelenik többek közt a Székely Csabánál állandóan emlegetett, de amúgy soha színre nem lépő Féleszű Sánta Feri is, afféle falu bolondjaként, aki jelenlétével kommentálja az eseményeket, melyek ezáltal más fénytörésbe kerülnek.

Vísky András már-már klasszikusnak számít a kortársak közt. A családjának, főként a szenvedésben is igazinak maradó édesanyjának emléket állító Júliáját sokfelé játsszák a világban – most mégis új színek villannak föl a Szabó K. István rendezte előadásban, melyben Ráckevei Anna mutat föl humorral és szeretettel egy megrendítő emberi sorsot.

Az udvarhelyi színházban Garaczi László már házi szerzőnek számít. Tóth Árpád már negyedik alkalommal viszi színre valamelyik művét – többnyire talált helyszíneken, kávéházakban, kocsmákban, vagy ahogy most is, színházi előtérben. A budapesti Nemzeti Színház közel tíz évvel ezelőtti meghívásos drámapályázatára született mű élete kissé mostoha. Tavaly végre műsorra tűzte az RS9 Lábán Katalin rendezésében, és most itt, Erdély szívében derül ki, mennyire nevetségesen ugyanolyanok vagyunk ezen a tájékon. Családi dráma fanyar ízekkel – ahogy Garaczinál ez lenni szokott – ám keményen benne van a rendszerváltás elmúlt harminc éve is – és ettől minden megcsavarodik. Bár Tóth Árpád jól érti Garaczit – most azért hiányzik, hogy az erős vágások következtében épp ezek a politikai utalások maradnak ki. De a talált helyszín, az előadás, a nagyszerű színészek (Barabás Árpád, Pál-Varga Márta, Esti Norbert, Kőmíves Boróka és Vadász Bernadett) jól működnek, a közönség is „jól veszi”.

A magyarok mellett három különleges román előadás is a fesztivál vendége volt. A bukaresti Carpathian Garden két színész, Tudor Aaron Istidor és Radu Iacoban remek alakításában – Iacoban egyben írója is a kortárs szatírának – a kabarék világát idézve a mai társadalmi anomáliákról szólnak – szinte üres térben, a városi dzsungel jellegzetes figuráit fölmutatva. Nem kell románnyelv-ismeret, nem kell Romániában élni ahhoz, hogy érteni lehessen az előadást, hiszen annyira egyetemes, jól ismert toposzok villanak föl.

Carpathian Garden

Rokonszenves vállalkozás a szucsávai Matei Vișniec Városi Színház vendégjátéka, melynek szerzője, Teodor Mazilu ugyan nem a mi kortársunk, hanem Caragialéé – de a román kortárs színház „fenegyereke”, Anca Bradu rendezte, s a társulat is nagyon fiatal, néhány éve Bukarestben végzett színinövendékek alapították a színházat Steiciuc Carmen Veronica vezetésével. Az előadás megosztotta a közönséget, néhol porosnak tűnt – de a színházcsinálási akarat áttetszett a néhol régimódinak tűnő játékon is.

Andrea Gavriliu Sepsiszentgyörgyön született, többek közt Bukarestben és Kolozsváron is tanult, ma elismert koreográfus. A dráMÁ-n az egyszemélyes O.S.T. (Organic Sound Twist) című előadásával mutatkozott be – melyben a hang, a mozdulat, történet alakítja a játékot. S bár egyetlen szó sem hangzik el a táncos-koreográfusnő estjén, mégis van történet, van szerkezet, mely mentén történnek meg a dolgok. „A zene a partnerem” – mondta Gavriliu az előadást követő beszélgetésen, ahol az is kiderült, hogy az idei évadban a Tomcsa Sándor Színház társulatával is együtt fog dolgozni.

Mindenre – és minderre – reagál Hatházi András előadása, a Tizenöt próbálkozás színészetre, melyben Tom Dugdale nemcsak szerzőtársa Hatházinak, hanem rendezője is. Az etűdökből fölépülő előadás arról kísérel meggyőzni, hogy a színészet lényegét, a színház működését nem lehet megérteni. Ám igazából végig átveri, vagy inkább megvezeti a nézőit. Egyrészt elhiteti, a színészet megtanulhatatlan, sőt, félelmetes dolog, másrészről pedig remek humorral bemutatja, hogy ő maga mi mindent tud, vagyishogy mindent tud. Az intimpistáskodástól a legkatartikusabb pillanatokig juttatja el a nézőt – a színészparadoxon legmélyebb titkait fölmutatva. A szélsőségek színházzá fogalmazása történik meg az előadásban – miközben népszínház születik a parányi térben, mindenki megkapja, amit szeretne: az is, aki a gatyaletologatós viccelődést szereti, s az is, aki az intellektuális humort – de mindenki fricskát is kap az orrára: nem minden az, aminek látszik.

Hatházi András

Az idei dráMA újdonsága volt még a délutánonkénti filmvetítés is, melyben hol Vișniec mutatta meg kedvenc helyeit, Párizsban, Provence-ban, Avignonban, hol társulatok mutatkoztak be, hol archív fölvételről színházi előadások voltak követhetőek.

Ez a beszámoló szándéktalanul is szubjektív lett – hisz ennél jóval bőségesebb volt a kínálat, de én magam ezúttal a rám leginkább ható eseményeket emeltem ki, bízván abban, hogy ennyiből is kiderül, a tíz éves dráMA jól van, virul és készül a tizenegyedikre.

CÍMKÉK: