A kiskondás – FÜGE Produkció
Kajla és túlmozgásos srác a malacok őre. Az állatait sehol sem találja. Az édesanyjától hallja csupán telefonon, hogy már a szomszéd kertjét dúlják a malacok.
Izgalmas felfedezéseket rejtő leporelló a Fekete Anna tervezte játéktér a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban. A kiskondás című magyar népmese jelenetei egy-egy lapozással érnek fel a képeskönyvben. Az arany és a szürke árnyalatait variáló előadás egyetlen szereplője vándorútján a galambbal, a rókával és a hallal találkozik. Mindegyikőjükön megesik a szíve, holott maga is éhes. Nem sejti, hogy később segítségére lesznek az állatok. Nagyszerű, amint fokozatosan mutatják meg igazi arcukat a bábok a színész kezében. A galamb eleinte nem madárnak tűnik. A róka sunyi simlisségének, a hal hatalmasra tátott szájának esetleges veszélye lassanként tudatosul bennünk.
Bánki Gergely A kiskondást chaplini figurának játssza. Szeretetreméltóan csetlik-botlik, néha mintha szakítana a gravitáció törvényével is. A kalandjaiból aztán kiderül, hogy ha szükséges, talpraesett is. Biciklivel tart a királylányhoz, hogy megfeleljen a megmérettetésen. Úgy kell elbújnia a jelentkezőnek, hogy a királykisasszony ne találja meg, mert ellenkező esetben a fejével fizet a bátor próbálkozó.
Bánki hihetetlen lazasággal, közvetlenséggel van jelen – legalábbis ez a látszat. Bánki leghatékonyabb színészi eszköze ugyanis a véletlen illúziója. A régi gyártmányú mobiltelefon a padlóra ejtve darabjaira esik szét. Nem is egyszer. A kiskondás legnagyobb természetességgel illeszti egybe tartozékokat. Nemcsak barátaivá, de bajtársaivá teszi a kicsiket, akik közül többen állva kísérik a játékot. A közbekiáltásokat leleményesen illeszti a játékba: egy kisfiú Franciaországot ajánlja lehetséges útvonalként, ami azonnal el is fogadtatik.
Ez az előadás nagyban függ a mindenkori közönségtől. Ez természetesen más gyermekeknek szóló produkcióra is áll, de a színész improvizációs nyitottsága miatt itt a szokottnál jobban igaz. Bánki a legrizikósabb helyzeteket is megoldja. A játéktérre besétáló kisfiút és az egyre lelkesebb többieket ügyesen tereli vissza a nézőtérre, hogy folytatódhassék a játék.
Káresz-kuresz, halljuk kétszer rettenthetetlen hősünktől. Az előbbi mondóka szerint ahogy lesz, úgy lesz. A kiskondás valóban nem a tervezés nagymestere. Nem siet, mégis odaér, ahova kell. A FÜGE Produkció és a Jurányi Ház ötletes előadása, amely után kézműves szoba várja a gyerekeket, négyéves kortól ajánlott, és a felnőtteknek is kellemes móka.