King Lear Show / Nemzeti Színház
Lear királyból tévéshow-főszereplő lett. Kerekesszékben, infúziót csöpögtetve belé, tolják a stúdióba. Élő adásban osztja szét a birodalmát a King Lear Show-ban, a Nemzeti Színházban.
Fotó: Ilovszky Béla
Alig él és alig motyog. Harákolva nyög ki szavakat. Olykor mintha nem is lenne magánál. Szarvas József és Szilágyi Ágota, azaz Gloster és Kent, akik ezúttal műsorvezetők, mielőtt betolták, álságos műmosollyal, ordenáré harsánysággal bekonferálták, hogy hű, micsoda sosem volt attrakció következik, szerintük még a háborús borzalmakat is felülírja.
Mi is a nagyszínpadon vagyunk, ott építettek fel számunkra tribünszerű lelátót. Elsőként Trimmel Sándor Ákos felvételvezetőként áll ki elénk, és ahogy kereskedelmi tévékben szokás, kiokosít bennünket, mire hogyan reagáljunk, olykor később is vezényli a tetszésnyilvánítást. A kereskedelmi tévék elbutító hatását is jelzi, hogy a Nemzetiben is vannak a közönség között, akik csinálják amit vezérel. Amikor förmedvényes, ízlésficamos dolgot tapsoltat meg, ők engedelmes birkaként buzgón összeverik a tenyerüket. Valószínűleg hasonlóképpen fejbólintó Jánosok az életben.
Ez az előadás erről is szól. Amikor egykor Lagzi Lajcsi fénykorában elvittem a tanítványaimat a tévéműsora felvételére, hogy ilyet is lássanak, és nem tapsoltak, pedig ketten is beintettek a nézőknek, sőt akkor sem, amikor a hangszórókból a rendező szintén felszólította őket erre, majd utasítást adott, hogy az operatőrök kerüljék ki, véletlenül se mutassák a tenyerüket nem készséges engedelmességgel összeverőket, úgy éreztem, talán tanítottam nekik valamit. Nem hódoltak be, nem örvendeztek annak álságosan, amit nagyon nem szerettek.
Ez a produkció arról szól hogyan lehet leuralni az embereket. Áligazságot, csillogással álcázott olcsóságot terjeszteni köztük. Szépség helyett talmi ragyogást. Elmélyülés helyett felszínességet, akár a legdrámaibb pillanatokat is reklámokkal megszakítva, ahogyan az előadásban is teszik, jókora vásznakat az orrunk elé leeresztve látjuk-halljuk ahogy a legtriviálisabb árukat is tukmálják akár sorsdöntő pillanatok közben.
Lear: Schnell Ádám
Valerij Fokin, aki nem először dolgozik a Nemzetiben, a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház művészeti vezetője, állította színpadra Kirill Fokin darabját, amit Shakespeare remekműve, a Lear király ihletett. Lear, Schnell Ádám alakításában, ezúttal nem király, hanem ami új, szép világunkban csaknem felér azzal, országokon átívelő, hatalmas médiabirodalom, a Lear Corporation elnöke. Ezt készül felosztani, a kiugró nézettség érdekében naná, hogy élő adásban, hangzatosan előre bekonferálva. Ott áll előtte a három lánya, akik már szintén vezetőségi tagok a cégben. Söptei Andrea Goneril és Regan Tóth Auguszta üzletasszonynak öltözve, kosztümösen, Polyák Anita Cordeliaként punkosan szaggatott cuccokban. Az előbbi kettő felmondja a szokásos lózungokat, az apa agyba-főbe dicséretét, meg persze szövegelnek a nézőszám növeléséről, a világ jobbá tételéről, a cég kiterjesztéséről, még gazdaságosabbá formálásáról. Monoton hangon mantráznak. Fásultan unott az arcuk. Lerí róluk, hogy csak a pénz és a pozíció érdekli őket. Aki kapásból nem lát át rajtuk, az pocsék emberismerő. Cordelia viszont először emelt hangon, majd üvöltve, kikel magából. Olyan mint a lázadó nagy kamasz, mint azok az ízléscsőszök, környezetvédők akik nagyon túltolják. Vádló kétségbeeséssel, tüntető háborgással fújja a magáét, arról, hogy a médiavállalatnál a hír nem hír, mert hamisítják, az ízlésficam, a kulturálatlanság terjesztése pedig alapjárat, és hogy a környezetvédőknek sem adnak elég teret, iszonytató állapotban van a Föld.
Hosszú, kínos csend keletkezik ezután. Az arcokon ott a döbbenet, és a némán is lesújtó vélemény a legkisebb lányról. De az élő közvetítés megy tovább, nyilván most ugrott egekbe a nézettség, az operatőrök ide-oda rohanva teszik a dolgukat, sűrűn adnak közeliket, a hang nélkül is beszédes mimikáról. Úgy tűnik Lear elájul, meggyengült testének ez már sok, de aztán minden erejét összeszedve, kicsit megemelkedve a tolószékben, határozott, felemelt, uralkodói hangon elrendeli, hogy azonnal adjanak reklámot, melyek szempillantás alatt megint elárasztanak minket. Banalitásuk erősen kontrakarírozza az előbbi drámai feszültséget. Amikor már nincs adásban, kiugorva a kerekesszékből hatalmas patáliát csap. Kutyabaja, csak próbára akarta tenni a lányait. De hát a cég felosztása így is megtörtént széles nyilvánosság előtt. Goneril és Regan lettek a nagyfőnökök, magát és Cordeliát kisemmizte. Ajtót is mutatnak nekik, fel is út, le is út! Megkezdődik Lear Canossa-járása. Alekszej Tregubov díszlet- és jelmeztervező a műsorvezetők pultját leszámítva, általában szinte üresen hagyja a színpadot. Inkább csak szavakban halljuk, hogy Lear hol vándorol éppen, van számára ehhez tér, és odaképzeljük a helyszínt. Kísérője egy hatalmas, ember nagyságú, Walt Disney figurára hajazó nyúl, tán éppen az egyik csatornán futó animációs sorozat főszereplő üdvöskéje, aki ellátja jó tanácsokkal, próbálja észhez téríteni az egy idő után már a végkimerülés határán járó, hatalmától megfosztott volt cég-vezérigazgatót. Később kiderül, hogy a nyúl bőrében Cordelia lakozik, ő tölti be a bolond funkcióját. Mind gyakoribb Cordelia és a bolond összevonása, végül is mindketten őszintén szókimondók. Hazai színpadon arra is láthatunk példát a Belvárosi Színházban, Kerékgyártó István Skorpió című darabjának előadásában, Máté Gábor rendezésében, hogy Lear a mában szintén egy nagyvállalat mértéket vesztett vezetője, akit ugyancsak kisemmiznek, sanyarú életre kárhoztatnak, pusztulásba hajszolnak.
Erős jelenet a King Lear Show-ban, amikor a címszereplőnek már jártányi ereje sincs, hűséges nyúl kísérőjével be akarnak menni egy elegáns szállodába. Ágrólszakadtaknak nézik őket, ahogy azok is, akiknek semmi keresnivalójuk nincs a luxus fényűzésben. Nem engedik be őket. Lear fenyegetőzik, hogy ezt még megkeserülik. Előveszi mindenhatónak hitt bankkártyáját. Rendelkezik arról, hogy kapcsolják be neki a jakuzzit, és, hogy sztéket kér a szobájába. Elmegy a portás ellenőrizni a bankkártyát, és visszajön azzal, hogy érvénytelenítették. Otromba hangon rájuk rivall, hogy kotródjanak innen. A nyúl nagy-nehezen elvonszolja a megalázott, az éhségtől csontra soványodott társát a megszégyenülésük helyszínéről.
Schnell, már csak az alkata miatt sem, nem a leginkább megszokott, öblös hangú Shakespeare hőst alakítja, csöppet sem Bessenyei Ferenc-kópia, aki időnként már nem feltétlenül az általa megformált figurát adta, hanem némiképp saját magát, a hősszínészt játszotta. Schnell hétköznapibb embert mutat nála. Aki valószínűleg messze nem olyan kvalitásos mint Lear király, csak tán jókor volt jó helyen, és elég ügyes volt ahhoz, hogy megragadja az alkalmat, és kiépítse a médiabirodalmát, amit a lányai vezetői képességek hiányában, és hatalmi harc miatti gyűlölködésük okán, hamar szétdúlnak. Ebben hathatósan közreműködik még Edmund, Gloster törvénytelen fia, aki ezúttal világosítófiúból kapaszkodik fel otromba törtetéssel a vezetőség köreibe, Berettyán Sándor megformálásában. Mégiscsak szükség lenne Lear eddigi kétségtelen összetartó erejére. A cégben és az utcán is káosz uralkodik el, nem is beszélve a folyamatos háborús tudósításokról, amiket Edgar, Gloster fia, szolgáltat Juhász Péter megszemélyesítésében. Közöttük is adnak persze a jólétet, kényelmet, gondtalanságot hirdető reklámokat, ami érzéketlenül abszurd.
Kordonokat húznak közénk és a játszók közé. Tüntetők még gyújtogatnak is. Valódi lángok gyúlnak a deszkákon. A hatalmas felfordulásban kinyomják Gloster szemét, akit kipenderítettek a cégtől, mert rá mert kérdezni, etikus-e, hogy mindezt élőben, Lear kálváriájával a középpontban, közvetítik. De hát ugye az üzlet meg a lojalitás mindenek felett. Végül magára hagyottan ott marad Lear a földön fekve, már jártnyi ereje sincs, és bele is tébolyult abba, ami történt.
A tragédia beteljesedni látszik. Ám ekkor az egyik kivetítőn hatalmas The end felirat jelenik meg. Bejön az összes szereplő, a teljes stáb, Lear vállát lapogatják gratulálva a sikerült felvételekért, aki mintha lidérces álomból ébredne. Kiderül, hogy amit láttunk nem a valóság, hanem ez is megrendezett műsor volt, lehet pezsgőzve ünnepelni, ez amúgy is dukál a sűrűn adagolt pezsgőreklámokhoz. A sikerre való tekintettel hamarosan kezdődhet a második évad. Az elaljasodott morbid világ, és az ezt leképező show zavartalanul folytatódhat.
