Katona József: Bánk bán / Katona József Színház, Kamra
Egy történet szexről és hatalomról. Az elégedetlenkedő magyar főurakról, akik nem nézik jó szemmel, hogy idegenekkel kell osztozniuk azon, amit egyedül is birtokolhatnának.
Pálos Hanna, Szirtes Ági és Bányai Kelemen Barna Fotók: Dömölky Dániel
Menj, menj, hová a történet viszen…
A Katona József Színház Bánk bánjának három spanyol, négy német és négy magyar hőse van. A magyarok vannak többségben, mert a negyedik nem más, mint Tiborc, aki egy személyben reprezentálja a kisemmizett magyar népet. S jóllehet az ő bőrükre megy minden, vagyis jelenlétük folyamatosan ott kísért a háttérben, a történet fő sodra nem róluk szól.
Hanem a szexről és a hatalomról.
Az elégedetlenkedő magyar főurakról, akik nem nézik jó szemmel, hogy idegenekkel kell osztozniuk azon, amit egyedül is birtokolhatnának. Tiborc mellékszálként keveredik a képbe, de Bánk annyira ki van borulva Melinda hűtlenségének még a gondolatától is, hogy az adott pillanatban teljesen hidegen hagyják Tiborc társadalmi szinten általánosítható panaszai. Ami, valljuk be, azért nagy teljesítmény, mert a kék munkásszerkóba bújtatott Bezerédi Zoltán olyan komolyra, olyan szánalmasra, olyan szívfacsaróan valóságosra veszi Tiborcot, hogy a Bánkén kívül szem nem marad szárazon. (Tudjuk: …Ha egy beteg feleség, vagy egy szegény / Himlős gyerek megkívánván, lesújtunk / Egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek, / És aki száz meg százezert rabol…)
Dér Zsolt, Pálos Hanna és Kovács Lehel
Bánk mással van elfoglalva. A készülődő családi traumán túl azzal, hogy a magyar király felesége, az andechsi bajor grófok rátarti (császári címre is pályázó) családjából származó Gertrudis meráni hercegnő II. Endre távollétében tesz a magyar főurakra, esténként idegen ajkúakkal bulizik, ráadásul nem igazán akarja megvédeni Bánk feleségét, a boióthi (spanyol ajkú) Melindát Ottótól, a saját öccsétől. Melinda Ottóé lesz. Bánk a kétségbeesésé…
Zsigerből azért hadakozik.
Békíti a békétleneket, a nekibúsult magyar urak mellett, egy idegen ajkú feleséget magáénak tudva, próbálná jobb belátásra bírni a király idegenből jött feleségét is. A tizenkilencedik század elejének összesűrűsödő történelmi korából a tizenharmadik század sűrített történelmére visszatekintő Katona művében kétféle idegenkép létezik. A boióthiak, a „mór bilincsben szenvedő Spanyolország” bujdosói, valamint a királyné pereputtya, az uraskodó meráni bajorok. Melinda spanyoljai tehát még inkább kisemmizettek, mint a bajor királynétól senyvedő magyar urak, értelemszerű hát a közösségvállalás. Színpadi megfogalmazásban ezt a tényt Melinda és fivérei többé-kevésbé rokonszenves habitusa közli. Takátsy Péter Mikhál bánjának és Rajkai Zoltán Simon bánjának a tekintete – gyakorlatilag minden élethelyzetben – a hazájuktól távolra űzöttek kétségbeesését tükrözi, míg maga Melinda ugyanezzel az állandó reményvesztettséget tükröző tekintettel perzselődik meg (a színpadi adaptációkban megszokottnál jóval nagyobb mértékben) Ottó fellángoló, hisztérikusan megélt szerelmi hevületétől.
Dér Zsolt és Pálos Hanna
A kapcsolat, amely Pálos Hanna fájdalmasan melankolikus s ily módon meghódítható Melindája és Dér Zsolt a szex mellett szerelmet is kínáló Ottója között születik, odáig fajul, hogy az összetartozás mélyre hatoló érzelmeit vörös zsinórokkal elkerített Pietà-szoborrá merevedve teszik nyilvánvalóvá, miközben Bányai Kelemen Barna Bánkja azzal a folyamatosan hezitáló, bénult tehetetlenséggel figyeli őket, amellyel a magyar történelem körülötte zajló eseményeit. Ösztönösen sodródik az eseményekkel, megy, amerre a történet viszi… (Már a hagyományos vállalkozás kiindulópontján is megkerülhetetlen, hogy Bánk milyen poziíció megtalálására képes egy, az individuális és históriai léthelyzetnél tágabb metafizikai vonatkozásokkal telített problématérben – írja a színpadi feldolgozások minimumszintjére utalva Sándor Iván.)
Vadászat van.
Tarnóczi Jakab rendezése úgy írja át Katonát, hogy nem írja át. A négy fal között zajló bánki királynégyilkosság drámai fikcióját a Kamra szűk terébe helyezve megtartja ugyan, de az előadás elvontságában is tárgyszerű, vidéki vadászkastélyt mímelő miliőjével (díszlet, jelmez: Kálmán Eszter) utal a történelmi valóságra. A história szerint a Pilisben rendezett királyi vadászaton megölt Gertrudist kezdettől fogva vadászruhás főurak veszik körül a sleppjükkel, időnként hosszan lelógó bajuszt ragasztva. (Más kérdés, hogy a látvány primer jelentésére fogékony néző Agatha Christie krimijeit megszégyenítő jelmezeikben nézhetné őket akár angol arisztokratáknak is.)
Pengeélesen kidolgozott, halálos komoly történelmi paródia
Dankó István idegen uralom ellen lázadó, hímsoviniszta, hőbörgő Petúr bánja, Elek Ferenc joggingot húzó, históriába lustult magyar királya, egyáltalán a huszonegyedik századi zenére paranoiás trendiséggel rángatózó királyi udvar sörösüveggel a kezében lebontja a Bánk bánról bennünk élő képet. Amit helyette ad (Bezerédi népképviseleti Tiborcán túl), az legfőképp Szirtes Ági Gertrudisa.
Egy végtelen történelmi korokon átívelő asszonyalak.
Aki tudja, kicsoda, tudja, mit akar, aki uralkodásra született – nők és férfiak felett –, aki csak a sajátjainak oszt lapot és visszaélve a tekintélyével adott esetben hibát hibára halmoz, ám aki van annyira jó politikus, hogy ösztönösen képes szembenézni saját bukásának a lehetőségével is. Bármily elkeserítő, de praktikusan ő az egyetlen önazonos karakter egy azonosságát vesztett, hezitáló világban. Ezen túl az előadás hozza, amit egy kötelező jelleggel újraértelmezett kétszáz éves műnek a színpadon hoznia kell. Trendi visszatekintés a historikus múltra, pengeélesen kidolgozott, halálos komoly történelmi paródia, kifinomult élvezeti cikk, egy agyonhájpolt nemzeti dráma némiképp túlgondolt, friss szemléletű színpadi változata.
