Kabaré-premier a Margitszigeten

|

Seress Zoltán, Szilágyi Csenge, Dobó Enikő, Igó Éva, Kern András

Július 9-én és 10-én este a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon ismét testközelből élvezheti a közönség a Kabaré felejthetetlen dallamait. A musicalirodalom egyik legfontosabb darabját, Sally Bowles és Clifford Bradshaw történetét 24 tagú nagyzenekar kíséri. A Kabarét újraálmodta: Béres Attila.
A szabadtéri előadások mostantól védettségi igazolvány nélkül látogathatók.

Fotó: Vígszínház – Dömölky Dániel

A Vígszínház és a Margitszigeti Szabadtéri Színpad ezen első kooperációja a Masteroff–Kander–Ebb-musical szabadtéri bemutatója lesz. A Kabarét éppen 55 évvel ezelőtt, 1966 novemberében mutatták be a Broadwayn, ahol elsöprő sikerét a 11 jelölésből elnyert 8 Tony-díj is bizonyította. A musicalt a Tony-, Oscar- és Emmy-díjas rendező és koreográfus, Bob Fosse emelte át a filmvászonra 1972-ben, Liza Minnelli főszereplésével.

„Ez egy mindig aktuális történet, egy nagy felkiáltójel arról, hogy mi zajlott a 30-as évek legelején Németországban. Az ember szabadságvágya erős, és azt gondolom, hogy ez a darab elsősorban azokat a kérdéseket próbálja megfogalmazni, hogy mi történik a művészettel, mi történik az emberek életével, ha elkezdik korlátozni.” – mondta Béres Attila az alkotói csapat és a szereplői gárda alapján rendkívül izgalmasnak ígérkező margitszigeti bemutatóról.

Béres Attilának ez az első bemutatója a Margitszigeten, és bár a vírus okozta kényszerszünetek miatt a próbafolyamat a tervezettnél hosszabbra nyúlt, bízik benne, hogy a közönség szeretni fogja az előadást.
„Az embernek az a vágya rendezőként, hogy olyan történeteket meséljen el, olyan kérdéseket fogalmazzon meg a színpadon, amelyek jól rezonálnak a nézővel és elgondolkodtatják, megérintik őket. Hogy ezt zenével tesszük, vagy csak prózával, esetleg tánccal, az már részletkérdés. Nagy örömmel tölt el, hogy ezt az előadásomat itt láthatják először a nézők, a szabad ég alatt.”

Főbb szerepekben: Seress Zoltán, Szilágyi Csenge, Dobó Enikő, Igó Éva, Kern András, Brasch Bence, Horváth Szabolcs és Rudolf Szonja.

CÍMKÉK: