Az utolsó járat Színészországba, avagy a művész mint vágyaink titokzatos tárgya

|

Jordán Adél / AlkalMáté Trupp

Nevezhetjük bátor kiállásnak egy létező közösség mellett (merthogy az), de el is gondolkodhatunk azon, hogy ez a művészettől (jó, nem teljesen) független tény, amellyel Jordán Adél, mint komplex személyiség révbe érését kommunikálják, nem írja-e túlzottan is át a művészetről való gondolkodás arányait.                                  

Fotók: Dömölky Dániel

Ez volt az utolsó.

Az utolsó előadás abból a sorozatból, amellyel az elmúlt tizennégy esztendőben más-más osztálytársukról vallottak a Színház- és Filmművészeti Egyetem 2003-ban végzett, Máté Gábor, Horvai István vezette színészosztályának tagjai. Ez volt a Jordán Adél című. Tárgya a színészszülőktől származó színésznő, a Katona József Színház művésze.

Közel másfél évtized, amely alatt az alkalmi társulat – az önmaguk elé tűzött célok mellett – számos kihívással szembesült. A legfontosabb volt a saját magukkal való szembenézés évente ismétlődő aktusa, különös tekintettel arra a művészre, akit az előadás tárgyának választottak. Beleértve az illető személyes életútját is. A szakma bűvkörében zajló magánéleten túl legalább ennyire fontosnak bizonyult a színház pillanatnyi helyzetével való szembenézés, az épp aktuális művészeti közeghez alkalmazkodó művészi lét valamint az intim szféra egymást erősítő/kioltó jellege. Ezzel egyidejűleg nyilvánvaló kihívást jelentett a fölmerülő – intim – információk nyilvánossá tétele. Egyrészt a rokonszenvező közönség számára (állítólag kilenc perc alatt fogytak el az idei előadásra árult jegyek),  de mérlegelniük kellett a nagyobb nyilvánosságot, vagyis az előadás (szociális érzékenységet érintő, többnyire tetszés szerint kiragadott elemeinek) várható társadalmi megítélését is.

Mindezt az idén sem hagyhatta figyelmen kívül a rendező Máté Gábor és a volt színészosztály. Már csak azért sem, mert két olyan fontos dolog történt legutóbbi előadásuk, a Czukor Balázs óta eltelt két évben (a tavalyi csúszott a pandémia miatt), mint annak az művészképzőnek az ellehetetlenítése, amelyben 2003-ban végeztek, valamint a melegek jogait frissen megnyirbáló un. pedofil törvény. Előbbire áttételesen ad – frappáns – választ a most létrehozott színpadi mű azzal, hogy a jelenlevők kivétel nélkül ritka bravúrral állják meg a helyüket a színpadon. Utóbbit viszont a fókuszba teszi. A számos hetero párkapcsolaton átbukdácsoló Jordán Adél ugyanis ezen a fórumon coming outol meleg kapcsolatáról. S bár mondhatjuk azt is, hogy az előadás művészi színvonalának megítélését ez a tény nem befolyásolja, viszont olyan síkra tereli, amely az adott társadalmi miliőben – akár utólag is – rátelepszik a színpadon látottakra. Nevezhetjük bátor kiállásnak egy létező közösség mellett (merthogy az), de el is gondolkodhatunk azon, hogy ez a művészettől (jó, nem teljesen) független tény, amellyel Jordán Adél, mint komplex személyiség révbe érését kommunikálják, nem írja-e túlzottan is át a művészetről való gondolkodás arányait.

Nem esik – elég – szó például Jordán Adél szerepeiről. Fontosabbnál fontosabb színpadi megjelenéseiről a Katonában, vagy elhíresült alakításairól Pintér Bélánál. Azt ugyan látjuk, hogy először mi akart, aztán pont mi nem akart lenni. (Színésznő édesanyja mása.) De nem látjuk, mi vezetett el  az ő személyes, el nem idegeníthető színészi létéig. Ahogy például a Czukor Balázsban részletesen értesültünk arról, mit élt át, milyen lelki stációkon ment keresztül egy-egy előadás során, vagy akár a próbákon. Jordánban a férfiak árnyékából önmagát kiverekedő nőt látjuk, de nem igazán kapunk képet arról, hogy művészként hogyan élte meg ezt a felszabadító utat…

Azért van itt sok minden olyan is, amit felhőtlenül élvezhettünk.

A Gyalog galoppal induló brit humortól (mint etalon rendben van) az idézőjelbe tett, aktuális szöveggel ellátott zenéken át egészen addig az élethosszig kapott, őrülten imponáló játékosságig, amely minden színpadon lévő sajátja. És ez már önmagában is akkora érték, hogy nem lehet mellette elmenni. Aztán, hogy Máté Gábor az “utolsó nagy dobásra” készült-e a Truppal, vagy esetleg a (színpadon valóságosként elővezetett, amúgy) szimbolikus értelmű rituális öngyilkossággal bölcsen átadta magát a minden tudásunkat felülíró kornak és az obligát protestnek – nehéz eldönteni. De nem is fontos.

Visszatekintve, az AlkalMáté Trupp látott előadásai közül a legemlékezetesebbek azok voltak, amelyek bizonyos értelemben el tudtak szakadni adott tárgyuktól, s az élet írta történetekben meglátták a művészeti szcéna s vele a társadalom mélyen munkáló folyamatait. Legjobb példa erre a Dömötör Andrásról készült előadás. Lehengerlő volt a Mészáros Béla című is, ám ott (szintén) kicsit többet tudtunk meg “vágyaink titokzatos tárgyáról”, mint esetleg szerettünk volna. Vagy ki tudja.

Az AlkalMáté Trupp színészeiről készült előadások teljes listája:

Járó Zsuzsa (2007), Szandtner Anna (2008), Kovács Patrícia (2009), Máthé Zsolt (2010), Mészáros Máté (2011), Péter Kata (2012), Száraz Dénes (2013), Gál Kristóf (2014), Dömötör András (2015), Mészáros Béla (2016), Vajda Milán (2017), Fenyő Iván (2018), Czukor Balázs (2019), Jordán Adél (2021.)

A Jordán Adél című előadás szereplői: Czukor Balázs, Dömötör András, Gál Kristóf, Járó Zsuzsa, Jordán Adél, Kovács Patrícia, Máthé Zsolt, Mészáros Béla, Mészáros Máté, Péter Kata, Szandtner Anna, Vajda Milán

Látvány: Kálmán Eszter

Zenei vezető: Dargay Marcell

Dalszöveg: Máthé Zsolt

 Az AlkalMáté Trupp előadásait rendezte: Máté Gábor

CÍMKÉK: