Beszámoló a XIII. DESZKA Fesztiválról
Itt és most érik a kortárs magyar dráma.
Szakmai beszélgetés – Székely Csaba, Rozs Tamás, Sebestyén Aba, Antal Csaba, Szabó K. István
Üde színfolt a magyar színházi élet palettáján a DESZKA Fesztivál, amely közel másfél évtizede a kortárs drámák seregszemléje. Eredetileg drámaírók civil összefogásából született. Az ezredforduló tájékán Kiss Csaba író, rendező, dramaturg kezdeményezésére közel harminc drámaíró megalapította a Drámaírói Kerekasztalt, melynek keretében vándorfesztivált szerveztek a kortárs magyar drámának. A meghívtak a tematikához kapcsolódó előadásokat, műhelyeket, megnyertek színházi szakembereket, dramaturgokat, rendezőket, kritikusokat is, akikkel megvitatták, merre tart a dráma, ha kortárs és ha magyar. Az első alkalom 2005 májusában Sopronban volt. Ez volt az első DESZKA (a betűszó föloldása: Drámaírók és Színházi Szakemberek Kerekasztala), melyet aztán a tervek szerint majd évente más-más városban rendeznek meg, de már a harmadik évadban otthonra talált a debreceni Csokonai Színházban. Olyannyira, hogy mára már teljes mértékben magáénak érzi a Csokonai Színház, vállalva mindazt, amivel egy ilyen léptékű fesztivál szervezése jár. Ma már kevesen emlékeznek erre az előéletre – de ez mindegy is. A lényeg, hogy annak idején Kiss Csabáék olyan eseményt indítottak útjára, mely hiánypótló volt, mely azóta is él és virul, sőt, minden évben meg is újul, alakul, kísérletezik – mint egy valóságos élő szervezet.
És csak egy érdekes adalék, hogy annak idején, amikor a Drámaírói Kerekasztal létrejött, többek közt olyan tagokkal, mint Szakonyi Károly, Görgey Gábor, Háy János, Garaczi László, Békés Pál, Bereményi Géza, és még hosszan sorolhatnám a valamennyien jelentős és kikerülhetetlen drámaírókat, de köztük mindössze két nő volt található, Szabó Magda és Thuróczy Katalin.
Nyílt Fórum 2019
Ma viszont jönnek a nők. Az idén, az immáron XIII. DESZKA Fesztiválon 15:12 a szerzők aránya, még ugyan mindig a férfiak javára, de már nem sok híja van a kiegyenlítődésnek. Dobák Lívia dramaturg is beszélt erről az előadások egyike, a Rendezői változat kapcsán, melynek író-rendezője, Znajkay Zsófia is nő. Bár ő rögtön rossz megközelítésnek bélyegezte ezt a szempontot a saját előadása kapcsán – amiben van is igazság –, de nem lehet nem érzékelni ezt a változást.
A legföltűnőbb ez a jelenség a Nyílt Fórumnál, mely a DESZKA Fesztivál kísérőprogramjainak egyike, melyet a Színházi Dramaturgok Céhe működtet több mint harminc éve, és drámaírók, illetve a műveik fölfedezése, fejlesztése, népszerűsítése a célja. A dramaturgok évente új és új drámapályázatot és ehhez kapcsolódó workshopokat hirdetnek meg, aztán a „befutókkal” több hónapon keresztül foglalkoznak, ankétokon vitatkoznak a szövegeiken, míg végül eljuttatják a teljes mű szcenírozott fölolvasásáig, melybe rendezőt, színészeket is bevonnak. Ennek a projektnek a DESZKA Fesztivál a harmadik állomása, ahol konzultálnak a szöveg változásairól, nyilvánosan részleteket mutatnak be belőle, melynek próbáin a szerző maga is részt vesz. Idén hat szerző – Berecz Boglárka, Dézsi Fruzsina, Drubina Orsolya, Kele Fodor Ákos, Kemény Zsófi és O. Horváth Sára – keresi az útját a Nyílt Fórumon – és bár a válogatásnál a szövegek minősége a fő szempont, és nem az, hogy milyen nemű az írója, de nem lehet nem észrevenni az 5:1 arányt a nők javára. Magam is úgy gondolom, társadalmi változást, a közgondolkodás fordulását jelzi ez a tendencia. Mert amúgy tényleg nem érdekes a szerző neme – de ha ennyire erős átalakulás észlelhető, az figyelemre méltó. Amúgy, szerencsére, a Nyílt Fórum drámakezdeményeinél (vagy megelőlegezhetni, hogy a kész szövegeinél) témaválasztásban, stílusban nem érhető tetten, hogy férfi vagy nő írta.
A Nyílt Fórum szerzői Kele Fodor Ákos, O. Horváth Sári, Drubina Orsolya, Berecz Boglárka, Kemény Zsófi, Dézsi Fruzsina
A szerzők valamennyien nagyon fiatalok, bőven harmincon innen – és erősen foglalkoztatja őket az a világ, amiben élnek. Berecz Boglárka Félelmeink című drámájának hősei idős emberek, azok, akik ritkán szerepelnek színpadon. Rajtuk keresztül egy kis közösség mindennapjaiba pillanthatunk be – de ezen keresztül a társadalom egészének keresztmetszete is fölsejlik. Hasonló empátiával ábrázolja az elesetteket, idős és/vagy hajléktalan embereket Drubina Orsolya A brémai kritikusok című művében, melynek ötlete saját kutatásán alapszik, interjúk sora előzte meg az írást, és egy ismert Grimm-mese, A brémai muzsikusok történetére hajaz. Humorral, iróniával, remek karakterábrázolással mutat be gyakran elhallgatott közéleti jelenségeket. Színházrendezői diplomával a zsebében O. Horváth Sári izgalmas dramaturgiájú, puzzle-szerűen szerkesztett Életigen című színdarabjában a halál tematikáját járja körül. O. Horváth Sári műve egy trilógia második része, az első részben, a Lenni vagy… címűben a gyermekvállalás tematikáját boncolgatta, amely a tavalyi Nyílt Fórum programján is szerepelt, meg felolvasószínházi formában is elkészült a szatmári színház művészeivel, meg megnyert egy erdélyi drámapályázatot vele, a dráMÁzat-ot, és a következő évadban be is mutatja a nagyváradi színház. A harmadik rész pedig a tervek szerint a hittel, a vallással, az általunk teremtett képzelt és objektív valósággal foglalkozik majd. Látszólag a magánélet problémái felől közelít a slammerként, költőként, íróként igen népszerű Kemény Zsófi a Tiszavirág és bölömbika című sejtelmes műve is, melynek két szereplője van négy színészre, és a mai Budapest a háttere – sok-sok szürreális elemmel, titokkal és humorral. A képzelet és a valóság határai mosódnak össze, a párválasztás anomáliáiról, finom lélektani háttérrajzzal. Dézsi Fruzsina tehetséges kritikusként már nevet szerzett magának. A Nehéz az istennek velünk című költői művében a délszláv háború kapcsán vizsgálja az emberi természetet, különleges, hol álomszerű, hol pedig nagyon is valóságos jelenetekben téve egymás mellé elképesztő történéseket. Kele Fodor Ákos egyszerre tudós, kutató, költő, tanár, kritikus, szerkesztő, filozófus, háromgyerekes apa – mindezek az életrajzi adatok azért sorolódnak itt föl, mert Az egyse című drámáján is érződik ez a különlegesen sokoldalú tehetség. Egy soha nem létező műfajt, a XIX. századi magyar daljáték tragikus válfaját, a comico-tragicus fekete daljátékot találja fel, kárpát-medencei népdalok dallamára íródott dalbetétekkel. Mindehhez egy kuruckori rémdráma shakespeare-i burjánzó cselekményességgel – és a magyar társadalmat jellemző egykézés (illetve „egyse”) hagyományának beidézésével. Csak drukkolni lehet, hogy ez a különlegesség megtalálja a színházát!
A díszvendég
A DESZKA Fesztivál hagyományai közé tartozik, hogy díszvendége is van, idén Pass Andrea. Pass Andrea – megint egy nő! – sokoldalú „összművészeti” ember, maga írja, rendezi előadásait, de társulatot is szervez hozzá, a tehetséges színészek mellett fontos számára a látvány, a zene – melynek megvalósításához szintén izgalmas művészeket talál. Tantermi előadások keretében „házhoz viszi” a színházat. Néhány éve még kezdőként pályázott különféle inkubátor-programokra, de már az itt született előadásai is figyelemre méltóak voltak. Ma meg már többek közt a Vígszínházban, a Trafóban, jövőre épp a debreceni Csokonai Színházban rendez. Darabjait több nyelvre lefordították, más alkotók is megrendezik. Mintha üstökös született volna – de ez nem így van, mert mind e mögött szisztematikus, hosszú éveken átívelő munka van. Mondhatni, a szó jó értelmében, Pass Andrea fölépítette magát. Dolgozott Pintér Bélával, Bodó Viktorral, a Szputnyikkal, elvégezte a Kaposi László vezette drámapedagógiai tanfolyamot. Úgy véli, színházi, dramaturgiai szempontból a kamaszok világa a legizgalmasabb, akik tele vannak kérdéssel, kétellyel, önmagukat és az egész világot megkérdőjelezik. Saját munkáiban ezért válnak főszereplőkké – miközben Pass Andrea azt is folyamatosan kutatja, mi végre a színház, mit lehet vele elérni. Társadalmi elkötelezettsége és művészi tehetsége nagyszerű előadásokat teremt. Mint amilyen a DESZKA Fesztivál programján szereplő Vándorkutya is, melyet a Vígszínház számára írt, többek közt Halász Judit, Hirtling István játszik benne, Pass Andrea állandó színészei mellett, mint amilyen Petrik Andrea is. Csodálatosan harmonikus Halász Judit és Pass Andrea egymásra találása, remekül értik egymás nyelvét – az előadásnak, sok más erénye mellett, ez a legfőbb ajándéka.
Pass Andrea író, rendező
Mint ahogy ajándék a díszvendég másik előadása is, az Eltűnő ingerek, mely a Füge + Trafó koprodukciója. Megrendítő történet az elmúlásról, a hiányról, a helyrehozhatatlanul elrontott helyzeteinkről, megint csak nagyszerű csapattal, kezdve az olyan színészekkel, mint Hajdú Szabolcs („végre egy férfi a magyar színpadon!” – mondja valaki a szakmai beszélgetésen, külön kiemelve Hajdú Szabolcs mozgáskultúráját), s mellette megint Petrik Andrea, meg Pető Kata, aki egyébként Pass Andrea állandó jelmeztervezője is, vagy a titkokkal teli, mégis végtelenül egyszerű díszlet, mely a fiatal Devich Botond munkája, és épp oly jól működött a Trafó „high-tech” terében, mint a Csokonai Színház romantikus stílusú nézőterén. Különleges a zenei világa is az előadásnak, mely a Freakin’ Disco által kel életre, olyan zenészek közreműködésével, mint Keresztes Gábor, Csizmás András, Szabó Sipos Ágoston. A fesztiválon Szirák Péter beszélgetett Pass Andreával, a beszélgetés szövegét ősszel majd azok is olvashatják az Alföldben, akik ezúttal lemaradtak a nyilvános változatról.
Női – és férfi – vonalak
A DESZKA Fesztiválnak a tartalma mellett a szerkezete is jól kigondolt, áttekinthető. A már említett Nyílt Fórum mellett állandó délelőtti programja a fesztiválnak az előző napi előadások megvitatása a „házi bölcsekkel”, akik olyan fölkért hozzászólók, mint Antal Csaba, Árkosi Árpád, Dobák Lívia, Visky András, Szabó K. István vagy Szirák Péter. Az is hagyomány, hogy a felnőtt előadások mellett Gördeszka elnevezéssel a témába vágó gyermek- és ifjúsági előadásokat is át lehet tekinteni, olyan kortárs szerzőktől, mint a mára már megkerülhetetlen Gimesi Dóra mellett Grecsó Krisztián, Erdős Virág, Mikó Csaba vagy Parti Nagy Lajos.
A délutáni – esti sávban pedig a „felnőttelőadások” – ha egyáltalán van ilyen kategória. Mindenesetre itt is fölfedezhető a válogatás sokfélesége, kőszínházi produkciótól a függetlenekig, előre megírt drámaszöveget használó előadástól a rögtönzésre épülőig. Az ilyen vegyes kínálatú fesztiválokon mindig izgalmas, vajon hogyan illeszkednek egymáshoz a különféle gondolkodásmódok, mit érzékel az a néző, aki csak bele-belepillant egy-egy előadásba, és mit az, aki végignézi a kínálatot. Mert voltak az idei DESZKÁ-n is olyan kurrens előadások, mint a Székely Csaba írta, Sebestyén Aba rendezte 10 a Radnóti Színházból, melyet a debreceni közönség is kíváncsian várt – és a különleges dramaturgiájú mű, különleges látványvilágával, nagyszerű színészi alakításokkal a Csokonai Színház színpadán is megszólalt. A tízparancsolat ürügyén napjaink emberi-lelki tusái, megalázkodási, szeretetkísérletei és elbukásai rajzolódnak föl. Bár az egymásba érő mikrotörténetek szokatlannak tűnnek föl, mégis ismerős viszonylatokat érzünk mögöttük. Ahogy a másik nagyon várt előadás, a Katona József Színház Széljegye is ismerős helyzetet mutat föl.
Székely Csaba: 10 – Radnóti Színház – Vilmányi Benett és Sodró Eliza
A Zsámbéki Gábor rendezte Spiró György-dráma klasszikus dramaturgiájával szinte idegesítően sodorja a nézőt a történet szereplőivel együtt az elkerülhetetlen vég(zet) felé. Modern sorsdráma – a néző tudja, hová visz ez az egész, legszívesebben, mint a gyerekek a bábszínházban, bekiabálna, hogy „vedd már észre a hátad mögött a rókát!” – de a főhős végül mégsem kerülheti el azt, ami neki rendeltetett. Spiró remekül használja a modern, a mi társadalmunk napi őrületeiről szóló témájához a fegyelmezett drámai szerkezetet. És nagyszerű a négy színész együttjátszása, mintha egy vonósnégyes tagjai lennének: Bányai Kelemen Barna, Fullajtár Andrea, Ónodi Eszter és Takács Katalin. A klasszikus szövegek közé tartozik Háy János Apa lánya a Budapesti Bábszínház előadásában. A költői nyelvezetű mű egy lengyel hősről, Irena Sendlerről szól, aki 2500 gyermeket mentett ki a varsói gettóból. Pallai Mara, az előadás egyetlen szereplője csodákat művel, a látszólag üres térben egész világot teremt meg, melyben Hoffer Károly látványtervező-rendező, Gimesi Dóra dramaturg és Presser Gábor zeneszerző voltak az alkotótársai. Bár az egyedi hangvételű bábjáték önmagáért beszél, mégis fontos az alkotás folyamatában, hogy Hoffer és Pallai közösen kutatták ennek a megrendítő történetnek a hátterét, és utána kérték föl Háy Jánost ennek megírására. Szerencsés találkozás.
S ha már az író által előre megírt drámai szöveget említem, az volt Závada Pál 1944-ben játszódó Az utolsó üzlet című színműve is a Szegedi Nemzeti Színház előadásában, Lukáts Andor rendezésében. Závada színpadi műveire az epikusság jellemző, illetve a kórus, a narráció alkalmazása. Most is így volt – de a téma izgalmassága, a valós történelmi háttér, Weiss-család sorsa a német megszállás idején lebilincselővé tette a mégoly hosszú monológokat, vallomásokat is.
Ma este rögtönzünk!
Több olyan előadás is volt, amelyik nem előre megírt drámai műből született, ám ezek szövegei más-más módon keletkeztek. A Dömötör András – Benedek Albert jegyezte Second Life például a színészek vallomásait használta föl, és színészi improvizációk során alakult ki a végső forma. Ahogy a Horváth Kristóf Bob és társulata Cigány magyarja is hasonló módon, személyes történetekből állt össze. A Shakespeare-dráma továbbgondolása a Lear halála, melyet lehet ugyan Enyedi Éva első színművének nevezni, mint ahogy az is, de amint a szakmai beszélgetésen kiderült, ennek az alapja is a színészek improvizációja volt. Sok szempontból különleges az Örkény Színház A lélek legszebb éjszakája című előadása, melyet Polgár Csaba rendezett. Ennek a szövege Jászberényi Sándor hasonló című regényéből született Szabó-Székely Ármin által, de a szöveggel egyenrangú részei az előadásnak a bejátszott videók, képek, híradók és a két színész, Ficza István és Nagy Zsolt, akik hol egy személy kettéhasadásai, hol egy férfi és egy nő, hol két férfi és így tovább. Ez olyan előadás, melynek helye kell legyen a kortárs magyar drámákkal foglalkozó fesztiválon, olyan kérdéseket fölvetve, hogy mi a drámai szöveg, miből lesz színház, milyen eszközei vannak a mai színházi alkotóknak szövegen innen és túl.
Kosztolányi Dezső Színház – The End
Legvégül – ebben a szubjektív beszámolóban nem minden előadást említve, nem mindenről szólva – a számomra legemlékezetesebb, mégis a legkülönösebb előadás egy ilyen tematikájú fesztiválon. Mert ugyan a színészek beszélnek (Béres Márta, Mészáros Gábor, Mikes Imre Elek, Vladimir Grbič), mondanak szövegeket a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház The End című tragikomédiájában (melyet a filmrendező Andrej Boka rendezett), de igazán azt föl nem tudnám idézni. Föl tudok viszont képeket, mozdulatokat, érzéseket, anyagokat… Végtelenül egyszerű minden, miközben hatalmas mélységeket-magasságokat járnak be. A háttérben a bőröndökből épített fallal, melyen nincs átjárás, a talaj föld vagy homok (Darinka Mihajlovič terve), melyen a színészek mezítláb járnak, szívekig hatoló élő zene – nehéz fellengzősség nélkül leírni az előadást, miközben éppen az ilyen fellengzősség áll a legtávolabb tőle. A halált próbálja fölidézni ez az előadás, közben életeket látni. S nem tudok nem visszagondolni a Nyílt Fórum-os O. Horváth Sári Életigen című drámakísérletére. És a kör bezárul.
Itt és most érik a kortárs magyar dráma.
