Illúziók nélkül

|

John Kander – Fred Ebb: Kabaré / Miskolci Nemzeti Színház

Az előadás felfogható Sally drámájaként. Igen, Sally Bowlesé, akit a legendás filmben Liza Minnelli játszott olyan ellenállhatatlanul, s itt, a miskolci előadásban Czakó Julianna formál meg hibátlan eleganciával.

Fandl Ferenc, Czakó Julianna, Harsányi Attila         Fotók: Gálos Mihály Samu

Ez a Sally egy igazi vadóc bárénekes, aki éli a kicsapongó életét a berlini Kit Kat Klub sztárjaként, kéthetente cseréli a férfiakat, tolja a kokaincsíkokat, piál, s legfőképpen kívül akar maradni mindazon, ami a lassan, de biztosan fasizálódó ország közéletét jelenti.

Mohácsi János rendezése persze jóval gazdagabb annál, hogy a Kabaré szerteágazó cselekményét egyetlen szereplő drámájára szűkítse. Nem. Az előadás éppen azzal operál, hogy szépen bontja ki a szereplők drámáit, a konferansziéét, Cliffét, az amerikai bohém íróét (Rózsa Krisztián lendületes alakítása), fräulein Schneiderét, Schultz úrét, mi több, a bártulajdonos Ernstét is. A rendező és Khell Zsolt díszlettervező pazar bárbelsőt álmodott a színpadra, világító lokállépcsővel, csillogó revügörlökkel, zenekarral, táncosokkal, a csoportos jelenetek s az intim kamaraduettek váltogatásával. Mert gyakran elfordul a forgószínpad, s a színpadra épített hatalmas kocka hátsó oldalait is látjuk; hőseink egyszerű lakosztályát, Schneider kisasszony birodalmát a sok ajtóval, amely mögött egy-egy életsors bontakozik ki a szemünk előtt; máskor meg egy megdöbbentő kép következik, amelyen már a dolgok és történések következményét látjuk, a szögesdrótos internálótábort, amelyben ott sorakoznak a Kit Kat Klub rabruhás, néma, korábban oly vidám lakói.

Máhr Ági, Szegedi Dezső

Mohácsi semmit nem aktualizál a musical cselekményén, csak kibontja a figurák arcélét, zilált viszonyaikat, belső vívódásaikat, s mindehhez felépít egy pergő, professzionális koreográfiával kivitelezett összjátékot (koreográfus: Bodor Johanna). Remete Kriszta karakteres és nagyvonalú jelmezeket tervezett a játékhoz. A szövegkönyvet Mohácsi István, a dalszövegeket Eörsi István és Mohácsi János fordította.

De vissza Sallyhez, aki azt hiszi, hogy meg lehet úszni a külvilággal való szembenézést, a közélet mocsarát. Hát nem lehet. A lopakodó fasizmus minden szinten megjelenik, a magánéletben, a lokálban, beúszik a hálószobákba is. Hol fasizmus van, ott fasizmus van. Sally eleinte az énekesi karrierjére hagyatkozik, odadob szerelmet, gyermeket, csak hogy tovább énekelhessen, s háborítatlanul élhesse tovább a sztárlétét. Még akkor is, amikor a klubtulajdonos éppen kitessékeli a zsidókat az orfeumból. Szilveszter jön, és Sallynek fel kell lépnie. Fel is lép, Czakó Julianna úgy énekli ekkor a Kabaré híres-hírhedt dalát, hogy mindent kiad magából, beletolja a publikum képébe Sally fájdalmát, dühét, a kiszolgáltatott fiatal nő minden keserűségét, indulatát. Katartikus a jelenet, szívszorító a vízió. Aztán mikor a bárközönség énekelni kezdi a nácik indulójává lett dalocskáját, A holnap már enyém címűt, már nem tart a felkorbácsolt indulatú, gyűlölettől elvakult kollektívával, hanem a konferansziéval együtt távozik a színről. Apropó, konferanszié: Harsányi Attila hihetetlenül könnyedre, ütősre, marón szarkasztikusra veszi a figurát, táncol, énekel, pörög, bohóckodik, de a kulcspillanatokban helyén van az esze és a szíve. Akkor a legmeggyőzőbb, amikor a félelmetes gúnydalt énekli egy gorilla-bábu partnereként.

Konferanszié: Harsányi Attila

Az előadás rutinosan kivitelezett, precízen kidolgozott kompozíció; úgy bomlik ki a rendezői gondolat az apró mozzanatokból, hogy szinte észre sem vesszük, hogy süllyednek hőseink egyre mélyebbre az erkölcsi fertő mocsarába. Többek között ettől válik olyan mellbevágóvá és hatásossá a játék: az átmenetek finomszerkezetű rajzától, a „weimarizálódás” lassú folyamatainak bemutatásától. Mindezzel együtt a Kabaré persze igazi musical-előadás is, színesen csillogó, szórakoztató revü, amely mögül mindinkább felsejlik a társadalmi háttér. Kapunk jóféle, dupla fenekű szövegpoénokat is, szép számmal, mint azt a Mohácsi-előadásokban megszokhattuk. Kurvára kellett a pénz, győzködi valamelyik szereplő a partnerét, s hamar kiviláglik az odavetett szösszenet kétféle értelmezése. Mikor az egymásra talált idős páros, a decens Schultz úr (Szegedi Dezső) és a megfontolt Schneider kisasszony (Máhr Ági) eljegyzését morbid módon szétdúlja a beszüremkedő, aljas politika, masszív csönd telepszik a játékra. Aztán később, a klubbeli nagyjelenetben a tulajdonos fényt kér, felkapcsolják a villanyokat, megvilágítva a nézőteret is, s Ernst úr (Fandl Ferenc remeklése) felszólítja a publikumot, hogy távozzanak a zsidók, különben a művésznő nem tudja folytatni a műsorát. Újabb súlyos pillanatok következnek, kényelmetlen feszengés támad, s a színpadon ülő bárközönség egy része távozik. Aztán a dermesztő csendet hamar elnyomják a feldübörgő náci induló rigmusai. Sally és a konferanszié ekkor már kivonulnak. Mert lám, ki lehet vonulni, ha már elviselhetetlen az emberre nehezedő nyomás.

Sally Bowles: Czakó Julianna

Ilyen mozzanatokból épül fel a játék, súlyosan s mégis könnyedén. S ettől lesz a miskolci Kabaré az évad egyik legfajsúlyosabb előadása.

John Van Druten és Christopher Isherwood elbeszélései alapján  a szövegkönyvet írta: Joe Masteroff, fordította Mohácsi István. A dalszövegeket fordította Eörsi István és Mohácsi János.

CÍMKÉK: