„Ízlésen nem tudok vitatkozni”

|

Beszélgetés Szakály Györggyel, a Magyar Táncművészeti Egyetem rektorával

Külföldön nagyobb elismerés és figyelem övez minket, mint itthon. De az is elismerés, hogy végre egyetemmé válhattunk, amit már – azt gondolom – elég régen kiérdemeltünk.

Szakály György         Fotó: Magyar Táncművészeti Egyetem

Nemrég érkeztél haza Olaszországból. Feltételezem, hogy hivatalos útról…

Nagyon ritkán voltam életemben turista. Most egy olasz balettnövendékeknek meghirdetett, tulajdonképpen „vásáron” jártam, ahova Európa igen sok iskolájának vezetőjét meghívták, köztük kiemelkedően híres intézményekét is. Bár a Magyar Táncművészeti – immár – Egyetemnek nincs olyan gondja, hogy kevés hallgatója volna, de néhány gyereknek én is felajánlottam, hogy nézzenek körül a nyári, külföldieknek szervezett kurzusunkon, kettőnek azt is jeleztem, hogy nálunk is folytathatnák a tanulmányaikat. De az utam nem e néhány potenciális hallgató miatt fontos, hanem hogy a rangos intézmények között a miénk is képviselve legyen, benne legyünk az európai vérkeringésben. A gálaesten két hallgatónk fellépett, ők demonstrálták az iskolánk színvonalát.

Az iskola, lánykori nevén a Balettintézet, szinte a napokban vált főiskolából egyetemmé. E változás miatt is lényeges a külföldi kapcsolatok erősítése?

Annyiban igen, hogy van intézményfejlesztési tervünk, amit igen komolyan vesz a fenntartó, és ebben tervbe vettük, hogy még határozottabban erősítjük a nemzetközi kapcsolatrendszerünket. Számon tartanak minket Európában, még ha erről itthon keveset is tud a közvélemény. Nem túlzás talán, hogy külföldön nagyobb elismerés és figyelem övez minket, mint itthon. De az is elismerés, hogy végre egyetemmé válhattunk, amit már – azt gondolom – elég régen kiérdemeltünk.

Mik azok a konkrét igények, elvárások, melyeknek egyetemként jobban meg tud felelni az intézmény?

Például nagyon időszerű, hogy a táncnak legyen szervezett tudományos élete, legyen például saját doktori képzésünk. A doktoranduszoknak tánctémákkal doktori képzésre most más felsőoktatási intézményekbe kell bejutniuk, ahol jó esetben albérlőnek érezhetik magukat. Az egyetemen a teljes oktatói karnak magasabb követelményeknek, minősítésnek kell majd megfelelnie, rendszeres továbbképzéseket kell biztosítani a tanároknak is, és ez minden bizonnyal az oktatásban is színvonal-emelkedéssel fog járni. Ha sokoldalúbb, képzettebb az oktatói gárda, többféle képzésben, tudományos módszerekkel kialakított képességfejlesztésben vehetnek részt a hallgatók. A pedagógusképzésben is sokkal átfogóbb igényeknek kell majd megfelelniük a jövő tanárainak.

Hányan vesznek részt jelenleg a pedagógusképzésben?

Körülbelül négyszáz hallgató, öt különböző szakirányban. A művészképzésben pedig – három szakirányban: klasszikus balett, néptánc és modern – úgy kétszázötvenen tanulnak.

Szép számok. Megfelelő viszonyban van az egyetem bemeneti tényezője a kimeneti tényezővel? Tehát: jelentkeznek-e elegen, és a végzettek el tudnak-e helyezkedni, illetve kielégíti-e a Magyar Táncművészeti Egyetem a hazai táncos munkaerő-piaci igényeket?

Azt gondolom, elégedett lehetek a jelentkezők számával. Még akkor is, ha nem gondolok a hasonló, neves nyugat-európai társintézményekre, amelyek szabályosan vadásznak a hallgatókra, és örülnek, ha egy évben húszat fel tudnak venni. A végzettek elhelyezkedésével is kifejezetten elégedett vagyok. A nálunk diplomához jutott hallgatók 98 %-a szerződéshez jut, a maradék 2 % is inkább magántermészetű okok miatt nem helyezkedik el, gyereket vállal, másba kezd stb.

Ez mind a három szakirányra igaz?

Idén huszonnégy néptáncos is végez, nagy többségüknek már van szerződése, nem feltétlenül a három hivatásos néptáncegyüttesbe, hanem például vidéki balettegyüttesekbe vagy független társulatokba. A modern szakirányon végzettek is találnak munkát, bár ők gyakran projektekre szerződnek. A balett szakon diplomázott táncművészeink meg – túlzás nélkül – Bostontól Vlagyivosztokig bárhol találnak munkát, az egyik volt növendékem most éppen Vlagyivosztokban táncol.

Ha jó a képzésünk, az egész világon kelendő, tehetséges művészek végeznek a Táncművészeti Egyetemen, akkor miért látunk egyre több külföldi nevet a Magyar Állami Operaház plakátjain?

Erre azt szoktam válaszolni, hogy ízlésen nem tudok vitatkozni. Nem állíthatom, hogy a tőlünk kikerülő fiatalok már rögtön a szakma minden csínját-bínját ismerik, magamról is elmondhatom, hogy anno, jó negyven éve az akkori Balettintézetben kaptam egy jó alapot, amit aztán lehetett formálni. Hogy egy fiatal táncosban ki veszi észre a lehetőséget, és ki hajlandó a társulatában foglalkozni vele, az sok mindentől függ. Nekem nem tisztem megítélni, hogy mennyivel könnyebb egy külföldi táncost szerződtetni, és aztán – ha nem váltotta be a reményeket – hamar elküldeni. De kétségtelen: egy magyar munkavállalóval sokkal nehezebb a munkáltató helyzete. Ám az is igaz, hogy az idén végzők közül többen kaptak ajánlatot az Operaháztól, de a 75 %-uk nem fogadta el. Ennek nem örülök, de elbeszélgetve a hallgatókkal, megértettem az indokaikat.

Akkor el kell fogadnunk, hogy a Magyar Nemzeti Balettban lassan kisebbségben lesznek az itthon képzett magyarok?

Amikor én táncosként Bonnban voltam szerződésben, ott például jóval több volt a francia és a magyar, mint a német. Nálunk a közönség nincs ahhoz hozzászokva, hogy külföldieket lát az operában, de megjegyzem: nemcsak a színpadon, hanem a nézőtéren is többségben vannak a külföldiek.

Te operaházi balettigazgató is voltál, nyilván mindkét oldalról ismered a helyzetet. Szóval, a magyar munkavállalókkal miért is sokkal nehezebb a dolga a munkáltatónak?

Én erről nem beszélgettem az operaház jelenlegi balettigazgatójával, és senki mással sem, de tudom, hogy például megtörtént az is, hogy leszerződtettek nem kevés táncost, majd – miután végigcsináltak egy nehéz periódust –, három hónap múlva kirúgták őket.

Ezek között voltak Magyarországon végzett táncosok is?

Nem. Mind külföldi volt.

Ezek szerint a külföldiekkel ez megcsinálható, mert nem kavar akkora szelet-vihart…

Nem kavar akkora vihart, meg a külföldiek nem akarnak letelepedni, nem itt akarnak élni, nincs itt lakásuk, egy év után valószínűleg úgyis odébbálltak volna, ahogy ez a világban szokás. Az operaház ezért is inkább készen veszi külföldről az általuk jónak tartott táncosokat, és ahogy mondtam: ízlésen nem tudok vitatkozni. Persze a szülőket is megértem, akik aggódnak, hogy a gyerekük el fog menni külföldre. Mi igyekszünk is mindent megtenni értük: a képesítő és koncertvizsgákra meghívjuk a hazai és környező országok társulatainak vezetőit, akik általában el is jönnek. Ez is megkönnyítheti e hallgatók elhelyezkedését.

Megfelelő a kapcsolat az Operaház és a Táncművészeti Egyetem között?

Mindig kérjük, hogy a hallgatók megnézhessék a nyilvános főpróbákat, mindemellett egyre kevesebb operaházi előadásban lépnek fel a növendékeink, pedig minden megkeresésre nyitottak vagyunk. Az összes vizsgára meghívom az operaházi balettegyüttes (a Magyar Nemzeti Balett – a szerk.) vezető balettmestereit és igazgatóját, a vizsgák után szívesen meghallgatjuk a véleményüket is. Nem tudom: tehetnénk ennél még többet? Ők is meghívnak engem az operaházi próbatáncokra, ahol összehasonlíthatom a nálunk végzett táncosokat a külföldi jelentkezőkkel.

Ez év szeptemberében elindul az Egyetemen a színházitáncos-képzés is. Ez is az egyetemmé válás hozadéka?

Volt korábban is színházi táncos szakirányunk, kidolgozott tanmenettel, akkreditációval – együtt a néptáncképzéssel. Most önállóan indítjuk el a specializációt. Szükség van rá, mert például most, hogy önálló lett a Pécsi Balett, a Pécsi Nemzeti Színháznak tánckart kell szerveznie, de azt gondolom, az öt év múlva végző színpadi táncosainkat szívesen fogja szerződtetni a Budapesti Operettszínház, vagy bármelyik vidéki kőszínház is. A hallgatók létszámának növelése is az intézményfejlesztés része, és számítunk külföldi jelentkezőkre is.

A táncképzés Magyarországon egyetemi rangra emelkedett, a táncművészet – számszerűen – kimagasló, sokoldalú teljesítményt nyújt. Ez azt is jelenti vajon, hogy nemcsak nagyszámú, hanem kitűnő minőségű produkciókkal is büszkélkedhet az ágazat?

Azok közé tartozom, akik azt vallják: mindegy, hogy balett, néptánc vagy kortárs tánc, csak jó legyen. A jó táncra van igény és közönség is. A prózai színházban is egyre nagyobb igény van a mozdulatra, egyre több színész rendelkezik kiemelkedő mozgáskultúrával. Miközben a klasszikus balett iránt is megvan a széleskörű érdeklődés, a néptánc is virágzik. Igen, azt gondolom, fontos a tánc, egyre fontosabb… Úgy tapasztalom, a közönség véleménye is ez. Mi az egyetemen meg azon vagyunk, hogy mindegyik irányzat megkapja a legjobban képzett táncosokat.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

CÍMKÉK: