Interjú Szarka Gyula zeneszerzővel
Zenta, 1697. Ez a címe a 2019-ben bemutatott új magyar rockoperának, amely a Kisvárdai Fesztivál versenyelőadása lesz június 23-án. Az előadás feleleveníti a keresztény seregek zentai győzelmét a török haderővel szemben. A mű a Zentai Magyar Kamaraszínház és a Soproni Petőfi Színház koprodukciójában készült, Pataki András rendezésében. A dalszövegeket Szálinger Balázs írta, az egyedi hangzásvilágú zene szerzője a Ghymes együttesből is ismert Szarka Gyula. A magyar zenei örökségről, a történelem fontosságáról is beszélgettünk vele.
Szarka Gyula zeneszerző, a Ghymes együttes alapító tagja
Felvidéki zeneszerző, vajdasági színházi társulat, anyaországi rendező – hogyan kerültek így össze?
Ha úgy tetszik, Pataki András (az előadás rendezője, a Soproni Petőfi Színház igazgatója – a szerk.) egyik „vesszőparipája” a határon inneni és túli társulatok közös munkája. Szerinte a magyar kultúrában nincsenek országhatárok, mert a kultúra egységes ma is. Pataki András és Wischer Johann (a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója – a szerk.) fejéből pattant ki, hogy ebből a történelmi témából rockoperát kellene készíteni. Patakival sokat dolgoztam már együtt, ismerte a stílusomat, ezért is kérhetett fel engem.
Mi jellemzi az ön zenei világát?
Voltaképpen megegyezik a Ghymes együttes hangzásvilágával: a hagyományos dallamok keveredése a kortárs szólamokkal. Harmincnyolc éve dolgozom a magyar zene elterjesztéséért, azért, hogy a zenéinket minél szélesebb körben megismerjék. Ez a motívum minden kompozíciómban megtalálható, így a Zenta, 1697-ben is. Úgy, hogy a mai modern ízlésnek, fülnek is megfeleljen.
Túl az ismeretterjesztésen, miért fontos, hogy a zenés színház történelmi témákat is feldolgozzon?
Egyrészt izgalmasnak találom, másrészt régi vonzalom fűz a történelemhez. Rengeteget lehet belőle tanulni, sok helyzetben útmutatóként szolgálhat. Ha van alapunk, vannak hőseink, akikre támaszkodhatunk, az biztonságot nyújt. Elég csak abba belegondolni, micsoda páratlan zenei világot örököltünk az elődöktől! Vagy az irodalomban is micsoda csillagok mosolyognak ránk az égből! A múlt ismerete nélkül nem tudunk hálásak lenni azért, hogy oda születtünk, ahova. Ez egyben egy véget nem érő inspirációt is jelent.
Egy történelmi csata színpadi megjelenítéséhez mit ad hozzá a zene?
Mindig elfogult vagyok a zenével (nevet)! Azt gondolom, hogy a zene olyan hangulatokat, érzéseket is meg tud pendíteni, amit a próza talán nem. A lírai részek, a párbeszédek fölfokozottabbak talán a zenés műfajokban, és több emberhez képesek eljutni. A színház mellett a zene is nagyon népszerű a mai napig. Ezért is zenei eszközök jutottak az ötletgazdák eszébe a témával kapcsolatban. Elnézve a bemutató, meg az utána lejátszott előadások sikerét, szerintem igazuk volt.
Hova helyezte a zenei hangsúlyokat a történetben? Mik voltak a fő szempontok?
Ezek a tematikus művek általában maguktól kínálják a hangsúlyokat. Elengedhetetlen volt a szerelmi szál is, természetesen.
Miért elengedhetetlen?
Bármely történelmi témához vagy eseményhez jobban tud kapcsolódni a néző, ha van egy szubjektív szál, amin végigvezetik. Anélkül a darab pusztán egy elmondott lecke lenne, csaták sorozata. A színházban sokkal szemléletesebb az, ha az egyén szempontjából követjük végig az eseményeket – ebben az esetben a szerelmes pár aspektusából. Egy csata pár órán belül lezajlik, de az, hogy honnan indult, mik a következményei és a környező népek életére hogyan hatott, az sokkal fontosabb a közönség számára. Ezekből lehet tanulni, mégis, ezekről sokkal kevesebbet lehet olvasni. Ráadásul nagy jelentőséggel bírt az a vízválasztó küzdelem, amely Savoyai Jenő győzelmével ért véget! Nemcsak a veszteségeinkről, hanem a fontos győzelmeinkről is érdemes beszélni.
Nem elég csak beszélni, hanem ezek szerint előadásban is érdemes feldolgozni.
Természetesen! Ha bármiről készül egy művészi produktum – darab, film, festmény stb., az a téma sokkal könnyebben bekerül a köztudatba. A zentai csatáról én is és a barátaim is keveset tudtunk azelőtt. A rockoperával az is az egyik célunk, hogy nyilvánosságot szerezzünk az eseménynek.
Zenta, 1697 Fotó: Pluzsik Tamás, Soproni Petőfi Színház
Melyik volt a legnehezebb zenés jelenet?
A kezdőlépés a legfontosabb. Ha megvan a nyitány, a megfelelő kép és hangzás, akkor utána már az egyik motívum kapcsolódik a másikhoz – legalábbis nálam így szokott történni (nevet). Követem a történet eseményeit, és szinte magától íródik a darab. A két ellentétes tábor esetében a hangszerelés adta magát: a törököknél a török zene sajátosságaival dolgoztam, míg a magyarnál a népdalok zenei világát próbáltam megjeleníteni.
Nem mellesleg azonos alkotói hullámhosszon vannak a dalszövegíróval, Szálinger Balázzsal, hiszen ez már a második közös munkájuk.
Vannak olyan szövegírók, akik kifejezetten a zenére tudnak csak írni. Balázs is ilyen. Sikerült megtalálnunk a közös pontot, mindketten elismerjük egymás munkáját, így élvezet együtt dolgozni.
Van-e Önben olyan történelmi téma még, amivel zenészként szívesen foglalkozna?
A Rákóczi-szabadságharc, például. Méltó lenne rá, mert a történelmünk sarkalatos eseménye volt az is. Ugyanakkor a magyar történelem nagyon gazdag, igazi kincsesbánya. Csak le kell hajolni a történekekért! Mindig van mivel foglalkozni, csak elhatározás kérdése.
