Interjú Szabó Rékával
A Tünet Együttes a kortárs tánc és színházi életben 2002 óta működő független társulat, művészeti vezetője Szabó Réka matematikus, táncos, koreográfus és rendező. Előadásaikban – az előadók személyiségére építve – egyenrangú elemként kezelik a szöveget, a mozgást, a zenét, a vizualitást.
Szabó Réka Fotó: Dusa Gábor
Új előadással készül a Tünet Együttes. Új működési formában és elmélyült kísérleti megközelítéssel dolgoznak hónapok óta, ennek A létezés eufóriája című filmhez vagy a covidhoz van köze?
A koncepció a tavaszi karantén „ihletésére” született, és az az élet, amit az elmúlt években folytattam – megcsináltam ezt a filmet, amelyben négy évnyi munka volt, és amellett új előadások születtek: A Burok, a Trolletetés, s mindeközben rengeteget játszottunk, s a beavató programok, a filmvetítések, a beszélgetések – rádöbbentett, hogy az a tempó, amiben az életet élem, egyszerűen gyorsabb, mint amit érzelmileg és máshogy követni tudok. A borzalom, ami bekövetkezett, kényszerít arra, hogy újraértelmezzek mindent. A társulaton belül életre hívtam egy művészeti tanácsot. Ennek tagjai Szabó Veronika, aki Londonban tanult és egy nagyon különleges alakja a kortárs színháznak, besorolhatatlan műfajú előadásokat hoz létre, s ő maga előadóként is szerepel. Performer, bohóc, mozgásművész, fantasztikusan énekel. Aztán Kelemen Patrik, filozofikus, az absztrakt tánc felől jövő érzékenységgel, tele új gondolatokkal. Ő is sok helyütt tanult a világban. Szász Dani, aki a Tünet alapító tagja és tizennyolc éve a munkatársam, akivel mindig megújuló vitáink vannak a művészetről. Mi, négyen azt tűztük ki célul, hogy – mivel úgysem tudjuk a repertoár-előadásainkat nyilvánosság előtt játszani –, ezt az évadot a kísérletezéseknek szánjuk. Úgy kezdtük, hogy egy hetet arról beszélgettünk, ki-ki honnan érkezett az előadó-művészetbe, kinek mit jelent a színház. Ezt fejtegettük, erről beszélgettünk egy hétig, mind a négyen, napi öt órában. Következtek a műhelymunkák, amelyeket négyünk közül mindig más vezetett. Itt azokat a kérdéseket, amelyeket fölvetettünk, többször, többféle aspektusból is meg tudtuk, meg tudjuk beszélni. Hívunk még kívülről is embereket, hogy erőteret, közösséget építhessünk magunk körül. Tartottunk már két intenzív, nyitott műhelymunkát, egyet nyáron, egyet ősszel. Ez a négy ember arra szövetkezett, hogy ezt az egész kísérleti évadot megtölti művészi tartalommal, workshopokkal, akciókkal.
Aztán belekezdtünk egy ennél bővebb csapattal egy előadás megformálásába, amit én rendezek. Ez a négy alkotó előadóként is benne lesz az előadásban is. Rajtuk kívül Dányi Viktória és Oláh Balázs lesznek még színpadon. A próbafolyamat beékelődik a kísérleti munkába, ami azt jelenti, hogy miközben létrejön ez az előadás, a kérdéseink szempontjából is megfigyeljük ezt a próbafolyamatot, amit mindig elemzünk. Azt remélem, hogy ismét egy másfajta, új előadás születik, amelyben benne lesz valamennyiünk gondolkodása. Hanggal és mozgással dolgozunk. Egy musicalban az a cél, hogy tökéletes ének- és tánctechnikával dolgozzanak. Minket nem ez érdekel, hanem sokkal inkább a hang maga. A hang, ahogy létrejön, a fizikai aktus. Ahogy képződik, lehet úgy tekinteni rá, mint egy mozdulatra. Bennünket az foglalkoztat, hogy hogyan lehet egy szinte önvallomásos helyzetet úgy létrehozni, hogy a mozdulat és a hang együtt születik. Ami létrejön, azt lehessen egyszerre táncelőadásként meg zeneműként és színházként is értelmezni. A zenéből inkább a hangképzés és az állati hangok érdekesek, maguk a helyzetek, amiből hangok születnek. Nagyon sokfelé kísérletezünk. Velünk van Harcsa Veronika, ő segít nekünk a hangképzésben. Sok olyan improvizációs gyakorlatot hoz, amiből nagyon sokat megtudunk a hang zenei komponálásról, vagyis mindarról, ami bennünket nagyon erősen foglalkoztat.
Akkor ez egy tudományos kísérleti forma, amihez a színház eszközrendszerével közelítenek?
Amit csinálunk, azt a tudományos életben alapkutatásnak nevezik. A kortárs művészetben ez valami olyasmit jelent, hogy nem egy célt látunk, nem azt, hogy ilyen és ilyen lesz ez az előadás, erről és erről szól. Nem. Számunkra iszonyú izgalmas, hogy hogyan születik a hang és a mozdulat, úgy, hogy az elementárisan erős kifejezési forma legyen. Ha elkezd az ember ilyen feladatokat kitalálni, akkor ezek a felfedezések olyan területre visznek bennünket, ahol még soha nem jártunk. Sosem jött még ki ilyen hang a torkunkon, soha nem született olyan tánc, nem születtek olyan jelenetek és olyan előadói minőségek. A közlésnek olyan nyelvezete születik meg, amit én nem láttam sehol. Számomra ez adja a lényegét annak, amit csinálunk. Én hiszek abban, hogy ez nagyon fontos. Könnyű belecsontosodni a pozíciókba. Néha jó lerúgni azt, hogy mit ért el az ember. Néha kell, hogy olyan helyzetbe kerülj, ahol meg lehet kérdőjelezni vagy vita tárgyává lehet tenni azt, amit gondolsz. A kérdőjelektől fog az én tudásom élő maradni.
Hogyan dolgoznak ilyen körülmények között?
Mi bizonyos értelemben kiváltságosak vagyunk. Előre készültünk és azért dolgoztuk ki ezeket a programokat. Sokan streamelnek, mi nem arra összpontosítjuk az energiáinkat. Hiszünk abban, hogy ahogy most dolgozunk, az százszorosan megjutalmazza majd a fáradságot, amit most beleinvesztálunk. Mi éves szinten, működési pályázatból élünk. Hát most ezt erre szánjuk. Arról nincs információnk, hogy megtehetjük-e ezt. Nyilvánvaló, hogy azt az előadásszámot és azt a művészeti programot, amit vállaltunk, nem tudjuk megvalósítani. Hiszünk abban, hogy a legtöbbet tesszük azzal, hogy a hivatásunkat gyakorolhassuk. Nagyon sok szabadúszó, független előadóművész van, aki most, mivel nem tud dolgozni, minden bevételtől elesik, pedig fantasztikus táncos, színész. Nekünk van egy állandó próbahelyünk, amit bérlünk, ahol dolgozhatunk, itt a Jurányiban, de nagyon sokan vannak, akinek semmi nincs és még próbálni sem tudnak, mert a helyek bezártak. Az a csapat, aki itt van velünk, kiváltságos helyzetben van. Mi dolgozhatunk.
A Tünet Együttes új bemutatójára a tervek szerint 2021 január végén a Trafóban kerül majd sor.
