Interjú Nyakó Júliával
Tizenkét éves korától jogásznak készült. Bár a Színház- és Filmművészeti (akkor még) Főiskolára első nekifutásra felvették, majdnem nem lett belőle színésznő. Előbb vált ismertté filmen, mint színpadon.
Nyakó Júlia Fotó: Schiller Kata
Kerek húsz éve tagja a Stúdió K Színháznak. Jelenleg a Szkéné Színházban a Templom című darabot próbálja Császi Ádám rendezésében, Rába Roland, Simkó Katalin és Petrik Andrea partnereként. A premier október 1-jén lesz. Az egyik legkellemesebb orgánumú színésznővel, Nyakó Júliával beszélgettünk.
Hogyan kerültél a Templom című produkcióba?
Az előadás rendezője, Császi Ádám látott engem a Köszönöm, megvagyunk című filmben, amelyet Lugossy László rendezett, és amelyben Madaras József partnere lehettem. Saját bevallása szerint nagyon tetszett neki. Ezért amikor Ádám a Viharsarok című filmjét készítette elő, már voltam nála válogatáson, de akkor nem sikerült az együttműködés, mert fáradt voltam. De most nagyon örülök, hogy közösen dolgozhatunk.
Közel áll hozzád a darab világa?
Abszolút, hiszen hívő ember vagyok, bár csak felnőtt fejjel keresztelkedtem meg. Hatévesen voltam először templomban, amit édesapám, aki katonatiszt volt, érthetően nem nézett jó szemmel. Anyukám arisztokrata család sarja volt, míg édesapám őszintén hitt a kommunista rendszerben, azután persze rádöbbent, hogy mennyire megvezették.
Császi Ádám eredetileg filmrendező. Mennyiben más így a próbafolyamat?
Különbséget nem érzek, de azt igen, hogy Ádám alaposan felkészült és nagyon tudja, hogy mit akar. Az instrukcióiból tudok építkezni, és ez az utóbbi a legfontosabb. A Szkénében is kicsi lesz a tér, ami azért jó, mert ha színészként hazudsz, rögtön lebuksz. Magyarán: kell, hogy belülről jöjjön minden.
Miről szól majd az előadás?
Ha jól csináljuk, nem fogja tudni eldönteni a publikum, hogy a cselekmény szerint tényleg térítünk vagy ez „csak” színielőadás. Szembe szeretnénk állítani a nézőt önmagával. Biztosan akad majd olyan, aki nem elég érzékeny, de reményeink szerint a többség talán gondolkodik rajta néhány napig. A Templom második felvonása a néző fejében játszódik majd. Rengeteg olyan gondolatot járunk körül, amelyekkel sokan napi szinten kínlódnak az életben.
Például?
Mi hajtja az embert előre a mindennapokban. A pénz? A siker? Aztán ott a magánélet. Hogy szeretsz? Jól? Rosszul? Egyáltalán lehet-e jól szeretni? Engem például ez az utóbbi kérdés izgat most a legjobban a darabból.
A Templom, a dél-koreai származású amerikai Young Jean Lee drámája, 2007-ben íródott. Mit gondolsz, miért játszanak több klasszikust a színházaink, mint kortárs darabokat?
Nem biztos, hogy engem kell erről kérdezned, de szerintem a bátorság hiányzik sokszor az alkotókból. Talán félnek az ismeretlentől. Mint ahogy a klasszikusoknál is kell kurázsi ahhoz, hogy valaki merjen egészen mást gondolni, mint az elődei.
Fotó: Schiller Kata
Más interjúkból tudható, hogy a mestered Fodor Tamás. Mesélnél arról, miért volt ekkora hatással rád?
Fiatalon ki nem állhattam a színházat. Távolinak tűnt az egész, és nagyon pátoszos volt. Aztán a szülővárosomban, Debrecenben láttam a Stúdió K Színház Woyzeck című előadását, amelyet Tamás rendezett. Tizenöt évesen kezdtem filmezni, és amíg csak próbafelvételek voltak Budapesten, mindig mentem nézni őket. Később alig akartam elhinni, hogy Elek Judit ajánlására ennek a társulatnak a tagja lehettem. A Leonce és Léna volt az első közös darabunk. De azért az nagyon más volt, mint manapság, hiszen mindannyiunknak volt foglalkozása, és csak amikor az időnk engedte, akkor próbáltunk. Hogy a kérdésre is válaszoljak: Tamás észrevétlenül adja át a tudását, és egyáltalán nem féltékeny a tanítványára.
Ahogy múlnak az évek, hiába lesznek rutinosabbak, egyre inkább félnek a kudarctól – mondják a színészek közül nem kevesen. Nálad hogy van ez?
Nálam is teljesen így van, mert egyre nagyobb a stressz, és egyre bizonytalanabb vagy önmagadban. Van, amikor meg tudod lepni magad és rácsodálkozol, hogy jé, ez honnan jött? Szóval, nem árt, ha negyven év után is van még tartalékod.
Könnyen tanulsz szöveget?
Sajnos, már nem. Fiatalon alig kellett néhány perc. Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy milyen a szöveg. Ha ugyanis logikusan következnek egymásból a mondatok, akkor ma is gyors vagyok. Persze meg is kell érjen bennem a szöveg, hiába is tudom egyébként, hogy miről szól.
Szoktál álmodni a színházról?
Hogyne. A legtöbbször elég rémeseket. Például azt, hogy kezdődik az előadás és nem vagyok a színházban. Esetleg azt, hogy a partnerem valami egészen mást csinál, mint amit kellene az adott színpadi szituációban.
Nagypál Gábor, Nyakó Júlia Fotó: Slezák Zsuzsi
Babaház, Szürke galamb és Peer Gynt. Három egészen kiemelkedő előadás az anyaszínházad, a Stúdió K legutóbbi szezonjából. Lehet tartani ezt a nagyon magas színvonalat?
Számunkra ez az évad a nagyon különböző stílusú, munkamódszerű rendezőkkel való találkozásokról szólt. Jeles Andrással keményen dolgoztunk Ibsen remekművén, a Babaházon, amit a legtöbben Nóra címmel ismernek. Képzeld: volt még házi feladatunk is. Végre meg lettünk kicsit dolgoztatva. Otthon a tükör előtt kellett próbálgatni, ki milyen baba lesz. Horváth Csaba rendezésében a Szürke galamb izgalmas krimi és körkép Magyarországról nem sokkal a rendszerváltás után, ráadásul férfit kell játszanom, amit nagyon élvezek. Hegymegi Máté rendezésében a Peer Gynt pedig maga a csoda. A nézők sokáig nem mennek haza az utolsó jelenet után, hanem ott ülnek az Assisi Szent Ferenc-plébániatemplom altemplomában, a Bakáts téren. Nem hiszem, hogy van ennél nagyobb elismerés.
