Interjú Mészáros Blankával
Mészáros Blanka júniusban vehette át a Magyar Mozgókép Fesztiválon a Semmelweis című filmben való alakításáért a legjobb női mellékszereplő díját. Két forgatásnap között beszélgettünk, többek között arról, hogy a színész szemszögéből mi a különbség egy független és egy államilag finanszírozott film forgatása között.
Mészáros Blanka Fotó Magyar Mozgókép Fesztivál
Mi motivál leginkább? Egy szakmai díj, egy rendezői dicséret, vagy ha úgy érzed, meg tudtál oldani olyan színészi feladatot, ami kihívást jelentett a forgatás során?
Ugyanaz, mint a színházban. A szakmai kihívás, a szerep összetettsége, az érzelmileg túlfűtött, sűrített pillanatok és a nagy találkozások azok amik igazán motiválnak, illetve az együtt gondolkodás a partnerekkel, a rendezővel. Motivál a szerep megoldása persze, de azaz út izgalmas amíg eljutok a megfejtésig. Díjat kapni számomra viszont olyan, mint dicséretet, egy pillanatra jó érzéssel tölt el, de hamar elmúlik és ami utána marad az sokkal inkább szorongató és fájdalmas.
Milyen instrukciókat adott legelőször a rendező, Koltai Lajos? Nézz utána a filmben megjelenített korszaknak, vagy inkább a karakter személyiségébe kellett jobban beleásnod magad?
Kórtörténettel konkrétan nem foglalkoztam, de amennyit kellett hogy tudjak, mint például az eszközhasználat, és az, hogy az ápolónők hogyan léteztek ezekben az intézményekben, arról volt fogalmam. Korábban a Guerilla című film forgatásánál, amiben egy orvosnőt játszottam az 1848-49-es szabadságharc idején, már találkoztam ezzel az korszakkal. Akkoriban a nővéreknek az empátiájuk és a munkabíró képességük volt a legfontosabb, és hogy kapcsolatot tudjanak teremteni az orvosok és a betegek között.
A Semmelweis forgatásán mennyi idő jutott egy-egy mellékszereplőre?
A Koltai tanár úrnak egyik nagy erénye, hogy a történet mesélésében minden szerep ugyanolyan fontos neki, nem tett különbséget közöttünk. Az, hogy mennyi idő jut egy-egy szereplőre nyilván a forgatókönyv összetettségétől, de a rendező igényességétől is függ. Én úgy tanultam, hogy mindig az a színész a legfontosabb, aki éppen a kamera előtt van. A tanár úr ugyanolyan támaszom volt a forgatás alatt, mint a két főszereplőnek Miklósnak és Katicának.
Mennyire viselkedtél nővérként a hétköznapokban, mikor Júlia szerepére készültél?
A legtöbbet egyedül próbáltam, otthon, magamban. Tanultam a szöveget és játszottam a képzeletemmel. Nem használtam fel a környezettemet a gyakorlás során, nem is szeretem ilyen kiszolgáltatott helyzetbe hozni a se a körülöttem lévő embereket, se magamat. Mivel általában nem lineárisan vesszük fel a filmbeli történéseket a forgatásokon, így a jelentek sem lineárisan, hanem mozaikszerűen állnak össze egy filmmé a fejemben. A Semmelweis forgatásán a legutolsó jelenetemet vettük fel az első forgatási napomon. Rögtön a tetőponton kellett, hogy legyek és csak két hónappal később forgattuk a fürdőszobás találkozásomat Katicával. Természetesen tudni kell, hogy hol tartunk a történetben, hogy mi történik abban a jelenetben, mi történik a karakterrel előtte és utána, hogy ezek a mozaikok vagy gyöngyszemek végül jól legyenek felfűzve a gyöngysorra. Emellett befogadónak és nyitottnak kell maradni az új impulzusokra.
Mennyire engeded közel magadhoz a filmbeli karaktereket, amelyeket megformálsz? Amikor játszol, például előidézel egy emléket, amikor „Júliásan” viselkedtél, vagy inkább eltávolítod magad Júliát, és mint egy különálló személyiségként tekintesz rá?
Én azt figyeltem meg magamon, hogyha teljesen más a karakter, mint én, akkor jobban fel tudok szabadulni és beleugrok az ő személyiségébe, viszont mikor közelebbinek érzem magamhoz a szerepet, akkor magamra kell húznom, szinte meg kell ennem azt. Mind a két folyamat egy küzdés: el kell érnem azt, hogy ne én legyek a kamera előtt, de közben valahol mégis én vagyok ott. Tehát ha hasonló hozzám a karakter, akkor óhatatlanul elkezd zavarni, és rá kell szólnom magamra, hogy de hát menj már innen, Blanka, ez a Júlia!. Számomra az arányok eltolódásáról van szó: nekem azt kell figyelembe vennem, hogy milyen Júlia hangja, hogy ő hogyan jár, hogyan néz, hogyan lélegez, hogyan fordul az emberekhez, és tudatosítanom, hogy a Júlia más, mint a Mészáros Blanka.
És mennyire kellett Júliát, ahogy mondtad, „megenned”?
Meg kellett ennem, de nagyon jó volt. Tudtam azonosulni az érzelmi hullámaival, a kiszolgáltatottságával és a huncutságával, lelkesedésével és az empátiájával egyaránt.
Milyen volt átlépni még a filmes karriered elején a színházi szereplésből a filmes világba? Milyen kihívásokat tartogat egy film forgatása egy színházi színésznek?
Filmszínészetet konkrétan nem tanultam a Színművészeti Egyetemen, mivel se előttünk, se utánunk nem volt ilyen képzés, így minden tudást a forgatásokon szedtem össze, gyakorlatban, éles helyzetben. Ugyanúgy, ahogy a színpadon is szokták mondani, hogy a színészet egy szakma, úgy a filmszínészet is egy külön szakma, így megvannak a maga kulcsai és megoldásai, és vannak olyan technikai követelmények, amivel jó, hogyha a színész tisztában van. A filmben például más instrukciók, vezényszavak vannak, és a színházi teatralitás is eltűnik. Természetesen a film műfajától is függ, de sokszor kihívás a természetes beszéd, a maga roncsoltságával, esetlenségével, spontaneitásával. Ellentétben a színházzal, ahol ha nem beszélsz szépen, artikuláltan, tagoltan, akkor konkrétan nem hallja az ötödik sor után senki a hangodat. Igazából minden ilyen feladat vagy kihívás műfaj- és szerepfüggő.
A Semmelweist és a Nyersanyag című filmet, amiben szintén játszottál, egy időben forgatták. A Nyersanyag kis költségvetésű független film, a Semmelwis nemzeti kultuszfilm, ami több mint kétmilliárd forint állami támogatásból készült. Milyen eltéréseket tapasztaltál a két film forgatása között?
Az egyik egy olyan szerelem munka, amiben a tenyerükön hordoznak, a másik meg egy olyan szerelem munka, amiben én hordozom tenyeremen magamat. Egy nagyobb költségvetésű filmnél a színésznek azért nagyon jó dolga van egy forgatáson: transzporttal érkezik, felöltöztetik, sminkelik, vigyáznak rá, és van egy konkrét személyzet arra, hogy a színész a lehető legmegfelelőbb állapotba kerüljön a kamera elé. Míg egy független filmnél, mint például a Nyersanyagnál, ahol low budget-ből dolgoztunk, ott ezeket a pénzügyi hézagokat kitölti a szerelem munka és az alázat része. Az ember ilyenkor tudja, hogy miért vállalta el azt a filmet, és azt is tudja, hogy nem pénzben lesz ez kifizetődő. A tapasztalataim alapján viszont az biztos, hogy nem a pénz fogja meghatározni, hogy egy film jó vagy rossz lesz.
Milyen filmekben láthatunk legközelebb?
Jelenleg két diplomafilmet forgatok, Szelestey Biankáét és Somossy Barbiét. Illetve ezekkel párhuzamosan Dyga Zsombor rendezésében a Kabul műveletben dolgozom, ami egy katonai nagyjáték film lesz, és a női főszereplőt, egy orvosnőt játszom benne. Irma óta ezek az első olyan munkáim, amelyek jobban igénybe vesznek, mint eddig, mert nyilván amióta ő megszületett, azóta egy-két dolgot elvállaltam, mint például a Radnóti társulatával Színházak Éjszakáján felléptem, de az nem járt annyi energiabefektetéssel. Most viszont azért igénybe vagyok véve, az utóbbi hetekben éjszaka is forgattam, és ezelőtt ennyi időt, mint amennyit a forgatásokon vagyok, még nem töltöttem tőle távol.
Mennyire nehéz anyaként ez a helyzet, és hogyan látod, mennyire nehéz Irmának hozzászoknia ahhoz, hogy a forgatások miatt egy ideig nem leszel vele annyit, mint korábban?
Most úgy érzem egyelőre pozitív energiákat tudok az egyikből a másikba fektetni. Amikor forgatok, akkor a filmre tudok koncentrálni, mert olyan embereknek kell otthagynom a gyermekemet, mint a családom vagy a dadus, akik ebben nagy támaszaim. Szerető, biztos közeg veszi körül Irmát, így szabadon és összeszedetten tudom végezni a munkámat.
