Interjú Feledi Jánossal
Táncművész, koreográfus, tanár, a 15. születésnapját ünneplő Feledi Project alapítója. Feledi János akkor él igazán, ha táncol, vagy táncot alkothat. Saját bevallása szerint meghalna, ha ezt abba kellene hagynia. Tehetsége, kreativitása és a tánc iránti lelkesedése már gyerekkorában is tagadhatatlan volt, méltán mondhatjuk, hogy ő erre a pályára született.
Feledi János
Volt a családodban valaki, akitől örökölhetted a tánc és a művészetek szeretetét?
Édesapámtól, aki már sajnos nincs velünk. Ő világ életében nagyon szeretett táncolni és szórakozni, mulatni.
Honnan indul a tánckarriered?
Szerintem még Kazincbarcikáról, mikor az általános iskola mellett, hiszen szerencsére a szüleim hamar észrevették, hogy van valami plusz az én mozgékonyságom mögött, ezért beírattak táncolni a helyi zeneiskolába. Itt többféle táncot tanultunk a klasszikus balettől a történelmi társastáncig, hat évesen mindez nagyon izgalmas volt és az, hogy színpadra is állhatunk nagyon sokat jelentett. Már akkor is imádtam színpadon táncolni és élveztem, hogy megmutathatom a tudásomat.
Több műfajjal is megismerkedhettél ezekben az években. Már akkor kisgyerekként is egyértelműen látható volt, hogy a balett a te utad?
Azt gondolom, hogy igen mivel a balett-tanárnőm fedezte fel a tehetségemet és ő ajánlotta, hogy felvételizzek a Balettintézetbe, ma már Magyar Táncművészeti Egyetem ahova azonnal fel is vettek. Évekig csak egy kaland és minden nap egy új élmény volt, hogy oda járhattam. Tisztán emlékszem rá, hogy 15 éves negyedéves hallgató voltam, amikor megfogalmaztam magamban, hogy számomra a tánc nem csak egy hobbi, szórakozás vagy időtöltés, hanem nekem ez az életem, a jelenem és a jövőm.
Amikor a klasszikus balett mellett bejöttek a modern kortárs órák azt éreztem, hogy megérkeztem, otthon vagyok. Nagyon szeretem a balettet de a modern kortárs tánc szabadsága mind a tánc, mind pedig a koreográfia terén teljesen magával ragadott. Lőrinc Katalin vezette a modern tanszakot és már akkor lehetőséget kaptam, hogy a háziversenyre koreografálhassak.
Miután kikerültél az Balettintézetből hol kezdted el bontogatni a szárnyaidat?
Amikor végeztem a Balettintézetben szerettem volna Svédországba, Malmöbe szerződni egy kortárs együtteshez, de kiderült, hogy csak fél év múlva tudnának fogadni és mivel nagyon türelmetlen voltam és én azonnal táncolni akartam leszerződtem egy rövid időre a Győri Baletthez.
Mik voltak az eddigi pályád meghatározó állomásai?
A Győri Balett után majdnem öt évig az akkor még működő Budapest Balettnél voltam táncos, aztán szólista, próbavezető, majd koreográfus. Becsülettel megmásztam a ranglétrát. Majd a Budapest Balett fölkérte Kun Attilát, – aki akkor jött haza külföldről – hogy koreografálja meg Vivaldi Négy évszak egyik tételét, amiben én voltam a szólista. A közös munka annyira jól sikerült, hogy Attila meghívott az ő saját társulatába a PR-Evolution Dance Company-be, amit el is fogadtam és felmondtam a Budapest Balettnél. A közös munka továbbra is csodálatos volt, de mivel Attila úgy döntött, hogy mégis külföldön folytatja a munkáját ezért rám és az egyik kolléganőmre hagyta a társulatot. Egy idő után, máshogy képzeltük a közös munkát, ezért szétváltak az útjaink. Ő tovább vitte a társulatot, én pedig vidékre szerződtem, 2009-ben meghívást kaptam Barta Dóri társulatába Egerbe. Nem szerettem volna azonnal elköteleződni, de mivel a Kaméliás hölgynek, hatalmas sikere lett maradtam és nagyon jól is tettem mert 2010. december 8-án itt mutathattam be az első önálló egész estés darabomat, az Idők folyamán-t. Álmomban sem gondoltam volna, de akkora sikere lett, hogy repertoárra tűzte az Egri Gárdonyi Géza Színház és havonta két előadásunk volt. Az egri sikereknek sajnos hamar vége szakadt, ugyanis leváltották a színház vezetését én pedig tudtam, hogy most jött el az a pillanat, amikor a saját lábamra kell állnom.
FOTÓK: PAPP TIBOR-BRAVE NEW WORLD STUDIO
Így született a Feledi Project?
Pontosan.
A Projectben táncosként és koreográfusként is jelen vagy. Szerinted mitől lesz jó egy jó társulat?
Nagyon fontos, hogy jól legyen kiválasztva a csapat, érezni kell, hogy kik azok a táncosok, akik a legjobban magukévá tudják tenni az adott darabot és a benne szereplő karaktereket. A Feledi Project, ahogy a nevéből is kiderül nagyon sokáig csak adott projektek megvalósítására pályázhatott éppen ezért minden darabban más-más táncosokkal dolgoztam együtt. Fontos, hogy meglegyen a kémia a színpadon, mert ha ez nincs akkor minden hiába, nem születnek őszinte, mély pillanatok az előadás alatt. Weöres Sándor Psyché című darabjában például annyira egymásra tudtunk hangolódni, hogy szinte egy emberré gyúrt minket a táncművészet energiája. Amikor 2016-ban Pilinszky Szálkák című előadását csináltam biztosan tudtam, hogy csak tapasztalt és már sok mindent megélt táncosokkal szeretnék dolgozni, akik ismerik Pilinszky világát és értik, érzik, hogy mit szeretnék látni a színpadon. Molnár Ferenc Liliomjában pedig direkt olyan főszereplőket választottam, akik már a magánéletükben is megélték az élet árny és napos oldalát egyaránt. Szerintem attól jó egy jó csapat, hogy megvan a teljes összhang és egymásba vetett bizalom.
Tanárként is dolgozol. Szeretnek a diákok?
Azt gondolom, hogy igen és azért szeretnek mert mindig következetes vagyok, és folyamatosan visszajelzéseket adok nekik. Tudom, hogy nagyon kemény órákat tartok, de azt látom, hogy szükségük van rá, hogy legyen követelmény és egy keretrendszer, amin belül a szabályokat betartva szabadon mozoghatnak.
Nagyon fontos, hogy az adott intézményhez illően történjen a tanítás a Színművészeti Egyetem a zenés színész osztályában teljesen mások az elvárások, mint egy szakgimnáziumban. A Nemes Nagy Művészeti Szakgimnáziumban, idén két osztályom van, velük például sokkal szigorúbb vagyok. Minden évben el szoktam nekik mondani, hogy én tanárként megadom a kulcsot, a lehetőséget de csak ők tudnak átkelni az ajtó túloldalára. Mindig sokkal többre becsülöm azokat a diákokat, akik tudatosan tudják, honnan hova szeretnének eljutni, és kő keményen megdolgoznak érte mint azt, akinek megvan minden adottsága, hogy sikeres legyen de csak minimális erőfeszítést tesz bele.
Meg tudod mondani ha azt látod, hogy valaki nem alkalmas a pályára?
Ez soha nem könnyű, de muszáj őszintének lennem velük. Nagyon hamar kiderül, ha valaki nem ide való, és most nem a fizikai adottságokra gondolok elsősorban. Két plusz kilótól vagy egy kötöttebb izomzattól még bárkiből lehet csodás táncos. Az is előfordult már, hogy egy tökéletes adottságú, minden feladatot hibátlanul elvégző tanulón azt éreztem, hogy ő ezt nem akarja és nem is lett belőle táncos. Nagyon fontos a megfelelő kommunikáció és az, hogy megbízzanak bennem.
December 20-án játsszátok a TestTérKép című előadást, ami az egyik első koreográfiád. Te is táncolni fogsz benne. Milyen érzés egy régi darabot újra elővenni?
Ez a darab magát az emberi életet mutatja be a születéstől egészen az elmúlásig. A legtöbb darabomban megjelenik a halál, ennek biztos van egyfajta terápiás jellege is, mert nagyon félek attól, hogy egyszer elvesztem a szeretteimet. Érdekes mert a saját halálomtól nem félek de a családométól egyre jobban. Számomra egy terápia ez az előadás, az sem véletlen, hogy a darab végén a gyönyörű Ave Maria zenéjére én táncolom az utolsó szólót, ami az elmúlást jelképezi. Minden régebbi előadás újragondolása, újra színpadra tétele mindig egy izgalmas dolog. Új szereplőkkel, új energiákkal kerül színpadra, amitől egy különleges alkalom azok számára, akik nemcsak a kortárs táncban, hanem az emberi létezés megértésében is keresnek válaszokat a mozgás nyelvén.
Mit kívánsz a Feledi Project 15. születésnapjára?
Elsősorban, hogy még sokáig életben tudjam tartani, mert nekem ez az életem, ha nem csinálnám meghalnék.
