A legjobb érzés, amikor már biztonsággal játszhatok

|

Interjú Dévai Balázzsal

Koolhaas Mihály számára az a legfontosabb kérdés, hogy érdemes-e úgy élni, ha az embert megalázhatják, átverhetik, elvehetik tőle a méltóságát, igazságát.

Dévai Balázs          Fotók: Prokl Violetta

Dévai Balázs 1994-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Zsámbéki Gábor osztályában. A diploma megszerzése után útja a Katona József Színházba vezetett, ahol 2003-ig játszott, mások mellett olyan legendás előadásokban, mint a Portugál. Később a Maladype Társulat tagja lett, majd 2005-től 2006-ig a szolnoki Szigligeti Színházban játszott. 2006 és 2013 között a Bárka Színház művésze volt.  A Bárka elsüllyedése után a tatabányai Jászai Mari Színház társulatához csatlakozott, ahol 2014 óta tag. Legújabb szerepe Csődör, Tasnádi István Közellenség című zenés uszításában.

Milyen volt az első találkozásod a Kleist kisregényéből Tasnádi István által színpadra írt darabbal?

1998-ban a Katona József Színház Kamrájában láttam először a darabot Schilling Árpád rendezésében, akivel már főiskolás koromban több előadásban dolgoztam, de a Közellenségben nem voltam benne. Ekkoriban egy új színházi generáció bontogatta a szárnyait, ami megtermékenyítően hatott a realista színházi hagyományra. Előadásaikban az újfajta ötletek, játékos szabad asszociációk, megteremtették egy másfajta színházi nyelvezet alapjait. A Közellenség, amelyben Szirtes Ági és Fekete Ernő játszotta a lovakat, nagyon erős hatással volt rám, nagyon szerettem. Itt, a Jászai Mari Színházban egyébként több olyan előadásunk is van, amely ennek a stílusnak a vonalát követi, leginkább Guelmino Sándor rendezései ilyenek. A mostanában látható Székely Csaba 10 című darabjából készült előadás talán az egyik legteljesebb lenyomata ennek.

A Közellenség főhőse, Kolhaas Mihály az igazát keresi, de elbukik. Talán nem túlzás az ő története és előző színházad, a Bárka sorsa között párhuzamot látni.

Annyiban jó az összehasonlítás, hogy valóban minden a színház fennmaradása mellett szólt, én például az utolsó pillanatig próbáltam hinni benne, hogy azok az ígéretek, amelyeket folyamatosan kaptunk a fenntartótól, valóra válnak. Az utolsó évad tavaszán azonban már éreztem, hogy a helyzet reménytelen, nem lesz következő évad, ráadásul mindez a szerződtetési időszak kellős közepén derült ki számunkra. Sok minden játszott szerepet abban, hogy véget ért egy szép, nyolcéves időszak az életemben, de ennek részletei nem hasonlíthatóak Kolhaas Mihály harcára.

Danis Lídia és Dévai Balázs

Hogy fogalmaznád meg, mi a legfontosabb kérdés Kolhaas Mihály számára, aki becsületes lókereskedőként éli az életét, majd amikor ellehetetleníti a korrupt világ, a maga módján vesz elégtételt?

Koolhaas Mihály számára az a legfontosabb kérdés, hogy érdemes-e úgy élni, ha az embert megalázhatják, átverhetik, elvehetik tőle a méltóságát, igazságát. Lehet-e mindezeket a saját birtokán élve, a családjára és a foglalkozására koncentrálva kizárni, és élni tovább békében. Mit ér egy jogos sérelem megtorlása, ha a törvények nem védenek? Kolhaas talán akkor válik vesztessé, amikor olyan dolgokra ragadtatja magát, amelyek régen túl vannak az elfogadható mértéken, amikor a felesége elvesztése után a bosszú tébolyában gyereket öl.

A lókereskedő történetét a két ló, Kanca és Csődör elbeszéléséből ismerjük meg. Hogy alakítottátok ki a karakteredet?

Amikor elemeztük a darabot, felmerült a kérdés, hogyan fogjuk hitelesen megjeleníteni a lovakat? A rendezővel, Vidovszky Györggyel és a koreográfusunkkal, a fizikai színházas rendező, Hojsza Henriettel abban megegyeztünk, hogy elsősorban nem külső eszközökkel. Emberként kell úgy játszanunk, hogy a nézők mégis lovaknak lássanak minket. Egy nagyon kegyetlen és kétségbeejtő történet mesélője ez a két állat, akiknek végig a fejük fölött történnek a dolgok. A próbák alatt Kancával, a párommal, akit Danis Lídia játszik, nagyon hamar egy hullámhosszra kerültünk.

Egészen különleges élmény volt Csődört figyelni, olyan érzésem volt, miközben tisztán és érthetően beszél, mintha olykor egy aprót nyerítene, máskor pici horkantást hallottam…

Az első próbákon csak a mozgást, a járást, a futást, az állást próbálgattam és belül én tényleg elképzeltem magamat lóként. A többiek kívülről segítettek, hogy tökéletesedjen az illúzió. Például, hogy a fejem dominálja a mozgást. Először csak kóstolgattam, aztán rögzültek a megtalált mozdulatok, érzetek. Amikor már biztosabb vagyok a dolgomban, még meg kell találnom a megfelelő arányokat. El kell kezdeni nyesegetni, finomítani, hogy ne legyen sok, de mégis maradjon benne a formarendszerben. Nagyon élvezem ezt az állítgatást, és kétségbeesem, ha valamiért letérek a megfelelő útról és elvesztem a fonalat.

Előfordult, hogy egy korábbi próbán már megszületett valami, és legközelebb látszólag ugyanazt a koreográfiát csináltuk, de mégse működött a jelenet. Ami korábban annyira magától értetődően jó volt, később élettelen lett. Ilyenkor fontos a rendező szeme, hogy lássa és meg tudja fogalmazni a különbséget, hogy mi veszett el, ami korábban már megvolt. Ha sikerül ráérezni, akkor egyszerre a helyére kerül minden. Nincs két előadás, amikor ugyanazt csinálnánk, ez nagy élmény. Például annál a jelenetnél, amikor kiherélnek, az egyik előadáson dermedt csend volt, máskor pedig zavart nevetést hallottam a nézőtérről. Ilyenkor nem hagyhatom figyelmen kívül az adott este reakcióit. A legjobb érzés az, amikor már biztonsággal játszhatok és engedhetek az adott pillanat sugallatainak.

Jelenet az előadásból

Nem volt könnyű dolgotok a pandémia miatt, később pedig betegség hátráltatta a Közellenség bemutatóját. Hogy haladt a munka a darab rendezőjével, Vidovszky Györggyel?

Gyuri ritkán jön kompakt megoldásokkal, állhatatosan keresi a megfelelő kifejezési módot, kipróbál sok mindent. Nagyon intelligensen és finoman kezeli a színészeket, türelmes, bízik a színészi intuícióban. Alaposan megfontolja a döntéseit, előfordul, hogy valamin sokat szöszöl, de biztos, hogy végül a lehető legjobb megoldást fogja választani.

Fizikailag meglehetősen megterhelőnek tűnik a szereped, minek köszönhető, hogy láthatóan könnyen veszed az akadályokat?

Mindig is érdekelt a mozgás, mint kifejezési forma, talán a maladypés korszakban nyílt lehetőségem először kipróbálni ezt. Úgy tűnik, van hozzá valami adottságom. Egyébként minden nap tornázom, hogy minél tovább ki tudjam tolni a fizikailag terhelhető korszakomat. Azt hiszem, van bennem valami érzék a groteszk szerepekhez, és jó érzés, hogy a színház vezetése odafigyelt erre a képességemre, amikor a Csődör szerepét rám osztották. Szeretem az ilyen kihívásokat, például emlékezetes feladat volt számomra Tatabányán a Svejkben játszott szerepem. Az előadást Tapasztó Ernő állította színpadra, én Kardos Robi adjutánsa – egy marionett-báb – voltam. Valahogy úgy vagyok összerakva, hogy könnyen beletaláltam. Összehangoltuk a mozdulatainkat Robival és minden ízületem, porcikám úgy mozgott, ahogy én akartam, csak azt kellett elképzelnem, hogy honnan vagyok mozgatva.

Játszottál ikonikus budapesti színházban, a Katonában, kipróbáltad magad egy független társulatban, a Maladypében, jó ideig kötődtél egy kisebb fővárosi színházhoz, a Bárkához, és immár nyolcadik éve Tatabányán dolgozol. Hogy érzed magad a társulatban?

Amikor leszerződtem, eleinte csak egy átmeneti időszakban gondolkodtam. Aztán azt vettem észre, hogy évről évre egy fokozatosan fejlődő, erős, nagyszerű társulat születésének a részese lettem. Jó idetartozni a Jászaiba. Ez most olyan termékeny közeg, amiben úgy tudok dolgozni, ahogy mindig is szerettem volna.

CÍMKÉK: