Ingmar Bergman: Hűtlenek / Radnóti Miklós Színház
Az újraolvasás jelentősen árnyalja és alakítja az értelmezés(eke)t.
jelenet az előadásból fotó: Éder Vera
A befogadói tudatban az előző olvasás(ok) hagyta nyomok visszaköszönnek. A befogadás labirintusában az előzmények jelei Ariadné fonalaként segítik az értelmezőt. Az előbbieket tapasztalta jelen sorok írója Ingmar Bergman Hűtlenek címmel írt filmnovellája esetében. A Bergman által partitúra képmédiumra műfajúnak keresztelt szöveg majd negyedszázada jelent meg itthon Kúnos László fordításában. Első alkalommal a szerelmi háromszög ábrázolásának őszintesége, a lemeztelenített lelkek, valamint a szereplők szókimondása tette a legnagyobb hatást az olvasóra. A több mint egy évtizeddel későbbi, második közelítési kísérlet inkább a kérdéseké, semmint az érzelmi belehelyezkedésé.
Marianne és David régi barátsága szerelemmé mélyül. A tehetséges színházi rendező az a típusú férfi, akivel ágyba bújik egy nő, esetleg a szeretője lesz, de közös életet nem feltétlenül tervez vele. Marianne mégis elhagyja David miatt a házastársát. A második olvasat egyik nagy miértje éppen ez.
Mészáros Blanka, Porogi Ádám, Krisztik Csaba
Bagossy Júlia rendezése izgalmasan boncolgatja a lehetséges válaszokat erre a kérdésre is. A Radnóti Miklós Színház gondozásában az Eötvös10 Művelődési Házban bemutatott Hűtlenek egyik sokatmondó jelenetében egy szó sem hangzik el. A Laokoón-csoport közepén Marianne-t látjuk. Az alapvetően kényelmetlen helyzet ellenére is külön világ ők négyen. A kvartett tagjainak karjai egymásba kulcsolódnak az asszony körül. Görcsösen kapaszkodnak a testek, kiszolgáltatottak egymásnak. Ragaszkodásuk alapvetően erőszakos, hiszen mindegyikük kíméletlenül akarja a maga részét Marianne-ból. Ölelik a nőt, így védelmezik, és egyben zárják el a külvilágtól.
Marianne legkedvesebb gyereke mindössze kilencéves. Isabelle csupa szív és lélek. Katona Péter Dániel játékáról a mondás jut eszünkbe, miszerint a gyerekek figyelnek bennünket, felnőtteket. Isabelle a színpad hátsó részében a dobok mögött ül, kezében babával. Katona érzékeny tekintete barométerként jelzi a szerelmi trió szeszélyes változásait. Az arca merev, de a szemében ott a félelem szülte végtelen kiszolgáltatottság.
Hernyó módjára, szinte gerinc nélkül kúszik a padlón, máskor villanás alatt terem partnerénél. Mintha nem is lépne, hanem suhanna egyik pontról a másikra. David, a szerető, majd élettárs rakoncátlan „gyereke” Marianne-nak. Krisztik Csaba nyugtalanító teste hatalmas, önemésztő belső küzdelmet tesz láthatóvá számunkra. A staccato mozgások a külvilágnak címzett számonkérések. David a jókora kő, amelybe sokan belebotlanak az úton. Ha nincs lehetősége más vérét szívni, szívja a sajátját. A tehetséges színházi rendező tele van tervekkel, mégis folyamatosan padlón van, néha ugyan mintha felállna onnan, de ez csak átmeneti lendület nála. Krisztik megkapóan impulzív játékában az átvitt értelem mind konkrétabbá válik. A jobbára kiszámíthatatlan mozgások addig tartanak, amíg révbe nem ér Marianne-nál a férfi. Utána nehezen kontrollálható dührohamok határozzák meg a színész játékát. David izgága, kellemetlen alak, de sármja tagadhatatlan.
Marianne másik „gyermeke” a férje, Markus. Ő eleinte kezelhetőbbnek tűnik Davidnál. A férj életében Marianne a biztos pont, hiszen a csapodár társ mindig megtér a családi fészekbe. Porogi Ádám hálátlan feladatot kapott, hiszen Markus életcsömörének megmutatására kiegyensúlyozottabb színészi energiák szükségesek. Markus szenvtelen arca a férfié, aki végleg kirekesztődött az édenkertből. A kislányával közös jelenetében valósággal lelki élveboncolás helyszíne lesz a színpad, hiszen Markus arról igyekszik meggyőzni Isabelle-t, amellyel egy lelkileg egészséges szülő meg sem próbálkozna.
Marianne, a színésznő a Hűtlenek abszolút főszereplője. A többiek az asszony vonzásának és taszításának függvényei. Mészáros Blanka rendkívül nőies és hódító Marianne, aki azonban elsősorban édesanyja a férfiaknak. A természeti nő Marianne számára szűkösek a hazug társadalom kínálta keretek. A visszafogott, mégis nonkonformista lázadó a „gyerek” Markust várja vissza annak aktuális szeretőjétől, és az „öregedő gyerek” Davidba szeret bele. Az anyaistennő Marianne bármeddig elélne két férfival. Mészáros alakítása az asszony lebukásától különösen szépen árnyalt. Marianne elhagyja férjét, holott jobb vele az ágyban, mint az új szerelemmel. Még ekkor is anyaként viszonyul(na) a férfiakhoz, de ez egyre nehezebb, ezért lesz semmivé életének addigi egysége. Ahogyan a kései Bergman-filmekben az artikulálatlan hang a lélek bejárhatatlan területére kalauzol, úgy a gyermekelhelyezési per végeztével, az alakítás csúcspontjaként Mészáros szerepíve is elér ide.
Krisztik Csaba, Schneider Zoltán, Mészáros Blanka
Schneider Zoltán az elgondolkodtató lábjegyzet az előadáshoz. Ezeket az annotációkat a Hűtlenek nézője ki nem hagyná. Schneider Ingmar Bergman alakítójaként nem szokványos színpadi mesélő. Nem egyszerűen a „kinn is vagyok, benne is vagyok a játékban” többször látott színészi dilemmáit járja körül. Schneider-Bergman alapvető művészi problémákkal szembesítve határozza meg például a zene és a színház közötti különbségeket. A partitúra biztos fogódzó a muzsikusoknak, mondja, miközben a szükséges szabadságot is megadja a zenészeknek, míg a színházi ember számára nincs ilyen. Hasonlóan elgondolkodtató, hogy a művészi önkiteljesedésnek azt a filmet tekinti, amelyben egy nő arca és élete tölti be a vásznat.
Egészen kiváló színészi alakításokat vonultat fel a Hűtlenek. Nincs révbeérés, nincs nyugalom, csak az állandó, kétségbeesett keresés önmagunkban, sugallja a szélsőséges érzelmi állapotokat érvényesen működtető előadás. Nagyszerű, ahogyan megvezetik a közönséget az Eötvös10 Művelődési Házban. Bagossy rendezésében a színház a színházban szituáció játékos könnyedsége a kegyetlenül változékonynak és sérülékenynek mutatott emberi kapcsolódásoknak köszönhetően csúszik át drámaiba.
