A rajongás ellenségei

|

Hubay Miklós: Ők tudják, mi a szerelem / Nemzeti Színház

A valóságot kevésbé szerette. Mint amolyan zseni. Harriet Smithson csöndesen elhatalmasodó alkoholizmusát, Marie  Recio nyervákoló énekhangját. Az együttélés prózaisága kijózanította.

Udvaros Dorottya és Blaskó Péter

  “N’en doutez pas, mes adorations seront discrètes.”

Nem kell aggódni, imádatom diszkrét lesz – írja Berlioz Madame F.-nek, vagyis Estelle Fornier-nek, aki iránt tizenkét éves korában kezdett rajongani. (Kissé korainak tűnik, bár ki tudja, Berlioz ennyi idősen Vergiliust fordított latinról franciára.) S ez a rajongás kisebb-nagyobb megszakításokkal kitartott egészen hajlott koráig, mikor is egy közeli koncertje után felkereste a 67 éves özvegyet.

Berlioz leginkább eszményképeket szeretett.

Előbb a gyönyörű ír színésznőt, majd az énekesnő Marie-t. A valóságot már kevésbé szerette. Mint amolyan zseni. Sem a színpadot végleg elhagyó Harriet Smithson csöndesen elhatalmasodó alkoholizmusát, sem Marie  Recio nyervákoló énekhangját. Az együttélés prózaisága kijózanította. Maradt neki Estelle, imádatának hat évvel idősebb tárgya, akihez (fejben) mindig el lehetett menekülni. Fél évszázaddal később aztán megtette a valóságban is.

A történet úgy valóságos, hogy nem valóságos.

Udvaros Dorottya         Fotók: Eöri Szabó Zsolt

Burleszk tragédiának titulált darabjában Hubay Miklós egyszerre idealizálja és rántja le a leplet a férfi-nő kapcsolatról. A tragédia benne az egyik nemtől a másikig vezető út, amelyet permanensen próbálnak ellehetetleníteni a rajongás ellenségei. A megrögzött napi rutin, a társadalmi konvenciók, a művész és civil társadalom átjárhatatlansága, a komfortzónájához ragaszkodó család fanyalgása, egészében véve az a hiányzó energia, amelyet egy érlelődő kapcsolat kirobbanó intenzitása von el.

Az összes többi burleszk.

Burleszk, amely komédiai szituációkra épül a szobalány légyottjától a köztiszteletnek örvendő nagymama otthonába betörő zeneszerző késő éjszakai látogatásáig. Burleszk, amelyhez első pillantásra könnyű, másodikra szinte lehetetlen utat találni. Ahogy Hubay ígéri, minden mulatságos mozzanatában ott rejlik a tragédia. Az egymásra találás lehetetlensége. Anno a Sinkovits Imre-Tolnay Klári párosnak sikerült ezt a finom egyensúlyt tartani. (Utóbbira írta Hubay 1959-ben a darabot.) Olyannyira, hogy egészen fiatalon kezdték játszani és negyven éven át arattak vele sikert.  A Nemzeti Színház előadásában a Blaskó Péter-Udvaros Dorottya párosnak szintén sikerül ugyanez.

Ács Eszter és Udvaros Dorottya

Elhitetni a hihetetlent.

Hogy Udvaros Estelláját oly módon taszítja a zeneszerző egzaltáltsága, hogy már-már ellenállhatatlan vonzalom keríti hatalmába. Olyan sziporkázóan gazdag, végtelenül összetett, eredendően ellentmondásos érzés, melyet jobb szó híján szerelemnek neveznek. Blaskó Berlioza pedig oly mélyen éli át a saját, fölcsiholt érzelmeit, hogy minden komikusan túlzó megnyilvánulását empátiával, a vágyakozás leküzdhetetlen fájdalmának szóló mély együttérzéssel vagyunk kénytelenek átélni. A létezés emberi nagyságot sem kímélő kicsinysége váltja ki a szánakozást a történet szereplői és önmagunk iránt. Ugyanaz, mint ami mosolyra fakaszt. A nevettetésnek ez a szövegbe kódolt vonulata az, amely Rátóti Zoltán rendezésében teret ad mellékszereplőknek is.

Mondja valaki, hogy a való élet nem másolja az irodalmat. Hogy nem pont olyan tragikus burleszket ír. Nem válnak nevetségessé adott esetben a drámai mozzanatai, s nem rejtik magukban a tragédia ígéretét a mégoly örömteli pillanatok.

Blaskó Péter és Tóth László

A valóságban lezajlott találkozás után Berlioz a a következőket írta Madame F.-nek. Negyvenkilenc éve szeretem önt, ahogy gyermekkorom óta mindig is szerettem. Minden vihar ellenére, amelyek feldúlták az életemet. Bizonyíték rá az a mély érzés, amelyet ma is érzek. Amely, ha egyetlen napra is megszűnik létezni, a jelenlegi körülmények között nem született volna újjá. Estelle válaszának leginkább a befejezése árulkodó. Fogadja, uram, a gyengéd érzelmeim biztosítékát, amelyet ezúton küldök önnek. Az ellentmondásos találkozást követően a levelezésre szorítkozó kapcsolat valamivel bizalmasabb lesz,  Berlioz egyre őszintébben nyilatkozik magáról. Este kinyújtózva fekszem, szótlanul, keserű gondolataimon merengve. Ennyi, asszonyom. Már nem írok, talán már mondtam, nem komponálok… Párizs, a zenei világ, a művészetek művelésének módja, a művészek, kiknek a remekműveit kitüntetik, hányingert vagy dührohamokat okoznak. Ez bizonyítani látszik, hogy még nem haltam meg…

CÍMKÉK: