Andrew Bovel: Majd, ha az eső eláll / Hatszín Teátrum
Vajon ez a leplezetlenül feltárt pedofília olyannyira a teljes emberiség (szűkebb értelemben a nyugati civilizáció) sajátja-e, amilyen arányban a művészetben jelen van? Mert ha igen, akkor buktuk a dolgot, még mielőtt ez a Földnek nevezett türkizkékbe játszó valami végleg kimúl.
Sipos Veronika és Simon Zoltán Fotók: Koós Tamás, a Hatszín Teátrum Facebook-oldala
Ettél-e babám, kulumatué
Igen, anya, igen anya, kulumatulá
Ittál-e babám, kulumatué
Igen, anya, igen anya, kulumatulá
Sírtál-e babám, kulumatué
Igen, anya, igen anya, kulumatulá
Hogy sírtál, kulumatué
Így, anya, úgy anya, kulumatulá
Lassan azt hihetnénk, nincs siker egy jó kis pedofília nélkül. Az ausztrál író világot járt darabjának középpontjában egy pedofil férfi áll, aki próbál emberi arcot mutatni, de hiába, a történet (spoiler!) gyerek- és öngyilkosságba torkollik. Bár az utóbbi részleteit némi homály fedi. Ahogy az egész történet homályba vész, és ez a homály mozaikosan, lassan oszlik. 2039. 1988. 1959. 2013. 1988. 1960… És így tovább. Ugrálunk az időben. Már önmagában nem kevés energia a szereplőket beazonosítani. Apa, nagyapa, kinek hány éves énjét látjuk, tiszta matekóra. Végül sikerül a lehetetlen. Közben a Földért is aggódnunk kell, mert az emberiség elherdálta a golyóbis tartalékait.
Állandóan esik.
Esik a színpad hátterében végig, és jobb oldalt elől is, ami (remek rendezői truvájként) a teljes forgószínpadot eláztatja. A nézőtéren viszont, szintén a golyóbis eldurvult időjárási viszonyainak hatására, rém meleg van. Ránk is eshetne kicsit, gondoljuk. Továbbá azt is, hogy ez a leplezetlenül feltárt pedofília olyannyira a teljes emberiség (szűkebben a nyugati civilizáció) sajátja-e, amilyen arányban a művészetben jelen van. Mert ha igen, akkor buktuk a dolgot, még mielőtt ez a Földnek nevezett türkízkékbe játszó valami végleg kimúl. (Az író szerint 2039-ben.)
Dióssi Gábor
Dióssi remek.
Minden alternatívok sztárja, Dióssi Gábor indítja az előadást. Szuggesztíven korbácsolja föl a képzelőerőnket, belehelyezkedünk az Amerikai Birodalom bukása (2017-2022) utáni történelmi érába, mikor az ebédre szánt egy szem halat is az égből kell lekönyörögni, mert a folyókban már nem találni semmi ilyesmit. Szimbolikus is hát a történet, meg összetett is. A játék, amelyre invitál minket, leköti az embert. Megérezzük az ötvenes évek levegőjét, az emberi érzelmekből a kor nyomorát (jó, jó, nem véletlenül lett világhírű a szerző), aztán átcsekkolunk 1988-ba, már fölnőtt a fiú, anya meg megöregedett és hol vagyunk még 2039-től, mikor is a kusza generációk leszármazottja esténként az Amerikai Birodalom húsz évvel azelőtt bekövetkezett bukásáról szóló szakirodalmat olvassa…
Bajor Lili
A látvány káprázatos.
Szikrázó esőcseppek, flitterek, csillogás az ébenfekete háttér előtt. Csupa ünnepélyesség. Hozsanna az esendő, perverziókkal dúsított emberi léthez. (Világítás: Bányai Tamás. Látványtervező: Kulumatué. Stylist: Bognár Hajnalka.) Félsötétben játszódik minden, a színészek mimikája már-már kivehetetlen, de pótolja a real time videorendszer, amely közeliket ad róluk. Még hozzá is tesz a stílus elvarázsoltságához. A természetvédő (és minden emberszabású tiszteletbeli anyja) Jane Godall is föltűnik egy bejátszáson. Konstatálhatjuk, hogy ő bizony mennyivel előbb megmondta. Nem örülünk.
A szereplőgárda egységes stílusából ki-ki a figura karakterének megfelelően tűnik ki. Máhr Ági idősebb Gabrielle-je a maga világgal megbékélt lázadó hajlamával, egyenes folytatásaként ifjukori énjének, Bajor Lili tragédiákat hurcoló huszonéves Gabrielle-jének. Kevesebb az átjárás Elizabeth Law – Sipos Veronika, Pásztor Edina – fiatal és időskori alakja között, ami viszont a nézői fantáziának ad nagyobb teret. Kiből ki lesz… S a család férfitagjai.
Sziporkáznak mind a sötét földi lét esőtengerében.
Száraz Dénes ősbűnben tobzódó, mélyen entelektüell, halk szavú Henry Law-ja, Simon Zoltán a családi sorstragédiát öntudatlanul beteljesítő Gabriel Law-ja, Epres Attila, mint az önfeláldozástól keménnyé fagyott Joe, s az utolsó leszármazott, Dudás Demeter Andrew-ja, aki egybeforrasztja a két családot – a bűnt és a feldolgozhatatlan áldozatot.
Száraz Dénes
A néhol kitüremkedő, bájos naivság és a bimbózó profizmus elegye a rendezés. A színészként indult Szamosi Donáth, (rendezői) művésznevén Kulumatué heves érzelmi kisugárzással állította színpadra a maga fordította darabot. Nyolcvan év szaggatott család- és földtörténetét, amelyet úgy ölel körül a zene, mintha egyenesen a glóbuszunkat szeretné megmenteni… (Zenekar: Eső quartett és zongora. Valamint: Mester Viktória, Szemző Gábor, Kiss János.)
A végére aztán elcsendesedik minden. Esővíz, tegernyi érzelem. (Az időjárás megváltoztatja a történelem menetét…) Mi pedig azon vesszük észre magunkat, hogy átéltünk egy világvégét, amely a lehetőségekhez képest lassúdad, végtelenül hosszúra nyújtott világvége volt.
