Hozsanna a perverziókkal dúsított emberi léthez

|

Andrew Bovel: Majd, ha az eső eláll / Hatszín Teátrum

Vajon ez a leplezetlenül feltárt pedofília olyannyira a teljes emberiség (szűkebb értelemben a nyugati civilizáció) sajátja-e, amilyen arányban a művészetben jelen van? Mert ha igen, akkor buktuk a dolgot, még mielőtt ez a Földnek nevezett türkizkékbe játszó valami végleg kimúl.

Sipos Veronika és Simon Zoltán         Fotók: Koós Tamás,  a Hatszín Teátrum Facebook-oldala

  

Ettél-e babám, kulumatué
Igen, anya, igen anya, kulumatulá

Ittál-e babám, kulumatué
Igen, anya, igen anya, kulumatulá

Sírtál-e babám, kulumatué
Igen, anya, igen anya, kulumatulá

Hogy sírtál, kulumatué
Így, anya, úgy anya, kulumatulá

 

(Palya Bea – Kulumatulá)

 

Lassan azt hihetnénk, nincs siker egy jó kis pedofília nélkül. Az ausztrál író világot járt darabjának középpontjában egy pedofil férfi áll, aki próbál emberi arcot mutatni, de hiába, a történet (spoiler!) gyerek- és öngyilkosságba torkollik. Bár az utóbbi részleteit némi homály fedi. Ahogy az egész történet homályba vész, és ez a homály mozaikosan, lassan oszlik. 2039. 1988. 1959. 2013. 1988. 1960… És így tovább. Ugrálunk az időben. Már önmagában nem kevés energia a szereplőket beazonosítani. Apa, nagyapa, kinek hány éves énjét látjuk, tiszta matekóra. Végül sikerül a lehetetlen. Közben a Földért is aggódnunk kell, mert az emberiség elherdálta a golyóbis tartalékait.

Állandóan esik.

Esik a színpad hátterében végig, és jobb oldalt elől is, ami (remek rendezői truvájként) a teljes forgószínpadot eláztatja. A nézőtéren viszont, szintén a golyóbis eldurvult időjárási viszonyainak hatására, rém meleg van. Ránk is eshetne kicsit, gondoljuk. Továbbá azt is, hogy ez a leplezetlenül feltárt pedofília olyannyira a teljes emberiség (szűkebben a nyugati civilizáció) sajátja-e, amilyen arányban a művészetben jelen van. Mert ha igen, akkor buktuk a dolgot, még mielőtt ez a Földnek nevezett türkízkékbe játszó valami végleg kimúl. (Az író szerint 2039-ben.)

Dióssi Gábor

Dióssi remek.

Minden alternatívok sztárja, Dióssi Gábor indítja az előadást. Szuggesztíven korbácsolja föl a képzelőerőnket, belehelyezkedünk az Amerikai Birodalom bukása (2017-2022) utáni történelmi érába, mikor az ebédre szánt egy szem halat is az égből kell lekönyörögni, mert a folyókban már nem találni semmi ilyesmit. Szimbolikus is hát a történet, meg összetett is. A játék, amelyre invitál minket, leköti az embert. Megérezzük az ötvenes évek levegőjét, az emberi érzelmekből a kor nyomorát (jó, jó, nem véletlenül lett világhírű a szerző), aztán átcsekkolunk 1988-ba, már fölnőtt a fiú, anya meg megöregedett és hol vagyunk még 2039-től, mikor is a kusza generációk leszármazottja esténként az Amerikai Birodalom húsz évvel azelőtt bekövetkezett bukásáról szóló szakirodalmat olvassa…

Bajor Lili

A látvány káprázatos.

Szikrázó esőcseppek, flitterek, csillogás az ébenfekete háttér előtt. Csupa ünnepélyesség. Hozsanna az esendő, perverziókkal dúsított emberi léthez. (Világítás: Bányai Tamás. Látványtervező: Kulumatué. Stylist: Bognár Hajnalka.) Félsötétben játszódik minden, a színészek mimikája már-már kivehetetlen, de pótolja a real time videorendszer, amely közeliket ad róluk. Még hozzá is tesz a stílus elvarázsoltságához. A természetvédő (és minden emberszabású tiszteletbeli anyja) Jane Godall is föltűnik egy bejátszáson. Konstatálhatjuk, hogy ő bizony mennyivel előbb megmondta. Nem örülünk.

A szereplőgárda egységes stílusából ki-ki a figura karakterének megfelelően tűnik ki. Máhr Ági idősebb Gabrielle-je a maga világgal megbékélt lázadó hajlamával, egyenes folytatásaként ifjukori énjének, Bajor Lili tragédiákat hurcoló huszonéves Gabrielle-jének. Kevesebb az átjárás Elizabeth Law – Sipos Veronika, Pásztor Edina – fiatal és időskori alakja között, ami viszont a nézői fantáziának ad nagyobb teret. Kiből ki lesz… S a család férfitagjai.

Sziporkáznak mind a sötét földi lét esőtengerében.

Száraz Dénes ősbűnben tobzódó, mélyen entelektüell, halk szavú Henry Law-ja,  Simon Zoltán a családi sorstragédiát öntudatlanul beteljesítő Gabriel Law-ja, Epres Attila, mint az önfeláldozástól keménnyé fagyott Joe, s az utolsó leszármazott, Dudás Demeter Andrew-ja, aki egybeforrasztja a két családot – a bűnt és a feldolgozhatatlan áldozatot.

Száraz Dénes

A néhol kitüremkedő, bájos naivság és a bimbózó profizmus elegye a rendezés. A színészként indult Szamosi Donáth, (rendezői) művésznevén Kulumatué heves érzelmi kisugárzással állította színpadra a maga fordította darabot. Nyolcvan év szaggatott család- és földtörténetét, amelyet úgy ölel körül a zene, mintha egyenesen a glóbuszunkat szeretné megmenteni… (Zenekar: Eső quartett és zongora. Valamint: Mester Viktória, Szemző Gábor, Kiss János.)

A végére aztán elcsendesedik minden. Esővíz, tegernyi érzelem. (Az időjárás megváltoztatja a történelem menetét…) Mi pedig azon vesszük észre magunkat, hogy átéltünk egy világvégét, amely a lehetőségekhez képest lassúdad, végtelenül hosszúra nyújtott világvége volt.

CÍMKÉK: