A hivatalnokok éjszakája

|

Holt lelkek / Katona József Színház, Sufni

Ijesztően ismerős a Holt lelkek a Katona József Színház Sufnijában, hiszen a nevetéseink közben és alatt minduntalan magunkra ismerünk.

Elek Ferenc, Mészáros Blanka         Fotó: Dömölky Dániel

Eleinte még önmagadnak is furcsa módon vakmerő sasmadárként szárnyalsz, azonban a következő pillanatban már fejjel előre zuhansz a föld felé. Süvít a jeges szél körülötted, és mégis egyre nyirkosabb a homlokod. Pontosan így jár Csicsikov, Gogol Holt lelkek című, eredetileg három kötetesre tervezett regényfolyamának a főhőse. „Nem lehetne azt mondani, hogy lopott – csak megragadta és kihasználta az alkalmat.” (Fordította: Devecseriné Guthy Erzsébet)

Csicsikov, az áfonyaszínbe játszó palackzöld szövetből készült ruhák és a többfogásos lakomák szerelmese háromfogatos csézáján utazva építi karrierjét. Valódi kaméleonként bámulatos gyorsasággal alkalmazkodik a változó körülményekhez. Csak azt mondja, amit várnak tőle, sohasem mást és többet. Annyira kisszerű és reménytelen a környezet, hogy hősünk zseniálisnak tűnik a többiekhez képest. Ha pedig a gyanús pénzügyi tranzakciói miatt égni kezd Pavel Ivanovics lába alatt a talaj, mindig a kellő időben áll odébb.

Vizi Dávid, Mészáros Blanka         Fotó: Dömölky Dániel

Szakonyi Károly színpadi adaptációjának, amely a regényfolyam első kötetének dramatizálása, a gördülékeny meseszövése mellett a plasztikusan színpadra írt szereplők az erőssége. A Katona József Színház Sufnijában látható Holt lelkek ezt, az 1976-ban készült színpadi verziót veszi alapul.

Dankó István első rendezése a minimalizmus eszközével pergeti a hetven perces előadást. (Díszlet, jelmez: Kálmán Eszter.) A tömörítések és a húzások eredményeképpen az eredetileg nagyszínpadra szánt drámai változat érvényesen és a néző számára könnyen követhetően jelenik meg a stúdiószínházi körülmények között is. Bravúros, hogy bár mindössze négy színésszel dolgozik a produkció, de Csicsikov majd minden kalandját látjuk. A rövidke jelenetek nem adnak a színészeknek sok időt, de a rendezés ötletei átsegítik a szereplőket a buktatókon.

Vizi Dávid Csicsikov alakítójaként jól tudja, hogy mikor és ki előtt kell görbülnie a gerincének ahhoz, hogy valami zsíros üzlethez jusson.  Most halott parasztokat vásárol, hogy egy fiktív birtokra telepítve majd elzálogosítva őket, a kormánytól(!) szép summához juthasson. A kócos haj és a gyakran nyitva felejtett száj a koncra váró, de azért szerethető szerencselovagot mutatja, aki bolond lenne nem kihasználni a zavaros közviszonyok adta lehetőséget a tollasodásra.

Mészáros Blanka, Lestyán Attila, Vizi Dávid         Fotó: Dömölky Dániel

Mészáros Blanka egy-egy gesztusra alapozza az alakításait. Mizsujev hosszan és kitartóan az ágyékánál matató keze, vagy később a törvényszéki elnök asszony a papírhoz roppant közeli, kiéhezett pillantása, miközben aláírja Csicsikov szerződéseit, szórakoztatóan és pontosan mutatják a notórius személyiségeket.

Lestyán Attila két egymással gyökeresen ellentétes szerepben is figyelemre méltó teljesítmény nyújt. Előbb a Csicsikovot elszállásoló fogadó pincéreként a korrupt viszonyokhoz tökéletesen alkalmazkodó kisembert adja, később ügyészként a város szinte egyetlen becsületes, a lelkiismeretével viaskodó köztisztviselőjét játssza. Az utóbbi sorsa sajnos nem lehet kétséges.

Mészáros Blanka, Elek Ferenc, Lestyán Attila         Fotó: Szokodi Bea

Elek Ferenc nagy kedvvel fogalmazza meg a beteges pénzéhséget három alkalommal is. A diétákat elvi alapon elvető Szobakevics földbirtokos cicivillantó atlétatrikójában, a gargantuai méreteket öltő ebéd után a fel-feltörő csuklásával küzd, miközben gondolatban már a rubeleket számolja.  Aztán nagyszerű, ahogy kormányzóként a már zsebébe süllyesztett papírpénzt gyorsan kitapogatja a kezével, és látszik a hirtelenjében kisimult vonásain, hogy mennyire elégedett az összeadás végeredményével. Végül ott van Korobocska földbirtokos asszony, akinek a csúz húzza ugyan a tagjait, és hangoztatja, mennyire tiszták a szándékai, de az első adandó alkalommal ellopja Csicsikov tollát.

Lebukása előtt főhősünk ellátogat hitelesíteni az adásvételi szerződéseit a törvényszéki hivatalba. Itt tanúi lehetünk annak, hogy a rutinos kuncsaftot is érheti meglepetés, hiszen nemcsak az illetékes ügyosztály azonosítása problematikus. Néhány pillanattal később elkezdődik ugyanis az ebédszünet, este meg ott a színes szemüvegben feszítő kollégák által a legjobban várt buli: a hivatalnokok éjszakája. Nem is csoda, ha ennyi elfoglaltság mellett nem jut idő az ügyfelekre. Ijesztően ismerős a Holt lelkek a Katona József Színház Sufnijában, hiszen a nevetéseink közben és alatt minduntalan magunkra ismerünk.

CÍMKÉK: