Újragondolások

|

Holle anyó, A katona története – Bartók Tavasz – Müpa, Trafó

Egy-egy (nép)mese életét a folytonosság biztosította, s mint az oral history esetében már-már természetesnek tekinthető, szájról-szájra járva akár variánsok családjává terebélyesedett. E spontán gesztus mellett az immár típussá izmosodott történetek kiváló lehetőséget biztosítottak további cselekményszálakkal való dúsításhoz, az érzelmi szálak árnyalásához. Minden új verzió a saját kora közönségét szólítja meg, színpadi előadásoknál jó esetekben oly módon, hogy a produktum szerves egységet képviseljen, tehát ne különüljön el a szerzői „üzenet” és a közvetítő „csomagolás”.

Budapest Sound Collective         Fotó Mohai Balázs

A Bartók Tavasz keretében jutott el a közönséghez a Müpa Zeneműpályázatának díjazottja, Csengery Dániel egyfelvonásos gyerekoperája, a Holle anyó. Április 15-én és 16-án került előadásra a Fesztiválszínházban, ahol legközelebb májusban lesz látható. A Grimm-fivérek mesegyűjteményéből ismert a történet a „felnőttek” számára, míg a zenés színpadi műtől megkívánható, hogy önmagában állja meg a helyét. A több érzékszerv számára változatos élményanyagról gondoskodó egyfelvonásosra méltán irányult megkülönböztetett figyelem a pályázatra beküldött alkotások között. Csengery Dániel eddigi filmzenei termése alapján maximálisan képes arra, hogy zenéjével többletet adjon a közönség számára a szavakba foglalhatóhoz képest. És ebben az esetben nagy szükség is van erre. Mert a zene az érzésekhez, érzelmekhez szól, arra készteti a hallgatót, hogy valamiféle személyes viszonyt alakítson ki a szereplőkkel. A mese-műfajhoz való viszonyulást érzékeny-ingoványos területnek vélve, a Bartók Tavasz Magazin külön írásban foglalkozik azzal. A Müpa-magazin a rendezővel, Szemenyei Jánossal folytatott beszélgetéssel „készíti elő” az érdeklődőket. Mire is? Valójában az előítélet-mentességre.

Csengery Dániel: Holle anyó          Fotó Müpa

Nagy szükség van erre, mert óhatatlanul is sorjáz(nat)nak a „miért?”-ek – melyek, szerencsére, a gyermekek lelkivilágát nem érintik meg. Mindenesetre a mérleg pozitív tapasztalatokat tartalmazó tányérja jelentős súlytöbbletet tartalmaz. Remek énekes-szereplőket hallunk, s többnyire értjük is énekelt szövegüket (prózai beszédük kifogástalan – legfeljebb a gesztikulálás tűnik néha túlzónak). Aliz, a szorgalmas lány szerepében Süle Dalmát látjuk-halljuk, mostohatestvére, Lujza, a lusta lány Mester Viktória alakítása, az özvegy és Holle anyó kettős szerepében Meláth Andrea remekel. Az apafigura Kőszegi Ákosnak jutott. A fesztiválszínházi produkcióknál nem először tűnik megoldhatatlan problémának a színpad és a zenekar dinamikai arányának összerendezése. A Budapesti Vonósok együttese Jankó Zsolt irányításával a hangerő-szint indokolatlan megemelésére késztette az énekeseket. A halkabb, s azon belül differenciáltabb előadásmód ugyanakkor lehetőséget tudott volna biztosítani fokozásokra is.

Az előadás látványvilágát csak dicsérni lehet. Szinte semmi öncélúság, ugyanakkor a modern technikai lehetőségek kihasználása egyszerre mutatott a mese (képzelet) és a valóság (jelen-jövő) irányába. A zenével remek összhangban voltak a táncosok (Badora Dance Company) – minden bizonnyal nagy részük volt abban, hogy az előadás egyetlen pisszenés nélkül zajlott. Ifjúsági előadások számára is példaadó, ahogyan a fegyelmezés legkisebb jele nélkül, önként maradtak csendben a legkisebbek is.

A tetszés szubjektív kategóriáján túl, aligha lenne hálás feladat a „cselekmény” elmesélése – az újragondolt szempontok nélkül sematikusan vázlatos, a „beleérzéshez” pedig a szöveg (melynek legnagyobb erénye a rímesség) nem ad segítséget – a műsorfüzetben olvasható idézet sem könnyíti meg az érdeklődő helyzetét („az jár pórul, aki lusta, az lesz rögtön mindjárt macska”).

A komplex élményhez eredményesen járult hozzá Kovács Yvette Alida (díszlet, jelmez), MADÁR (látvány) és Barta Dóra (koreográfus).

***

„Groteszk opera áriák nélkül” – ezzel a műfajmegjelöléssel hirdette A katona történetét a Trafó Kortárs Művészetek Háza április 14-én és 15-én színre vitt előadása. Sztravinszkij remeke az 1918-as ősbemutató óta változatok végtelen sorában járja hódító útját. A hazai zene- (és színház)kedvelő közönség megannyi különböző verziójára emlékezhet, tehát aligha jelenthetett meglepetést az új bemutató híre. Az előzmény: 2019-ben Mácsai Pál meghívására a Budapest Sound Collective zenekar közreműködésével, narrációval került előadásra Stravinsky remeke. A siker hívta életre a mű színpadra állításának ötletét. Az eredmény: groteszk mese rímes prózában, zenével, tánccal és bábokkal. A szövegkönyv Hársing Hilda remeklése. Ezúttal a Katona (Bartha Bendegúz) történetét orosz katonák mesélik el (Hevesi László, Hrisztov Toma, Lestyán Attila, L. Nagy Attila), akik a mű folyamán számos epizódszerepet jelenítenek meg. Nem okozhatott meglepetést, hogy az Ördög szerepében Mácsai Pál sziporkázik. A játék aktív résztvevői a hangszeresek is, akik stílszerű öltözékben játszanak.

Mácsai Pál

Ugyanazt – de mindig (némiképp) másként. A meghatározó jelentőségű forma, a variált ismétlés sajátos esetét éljük meg. Szinte elengedhetetlen kritérium az alapmű ismerete – amihez, mint origóhoz képest, értékeljük a kisebb-nagyobb módosításokat, változásokat. Feltehetően „önmagában” is teljes értékűen élvezhető/értékelhető volt a produkció, de az irizáló hatás olyan többlet, amelyet ritkán képes létrehozni újragondoló koncepció. Élvezetes volt a szabadság, amely az ötletek mozgásterét adta, a groteszk megannyi szinten, léptékben érvényesült. Az ötletek kifogyhatatlan tárházából gazdagon válogattak a látványvilág megtervezői (Gadus Erika – látványtervező, Palya Dávid Gábor – bábtervező, Sánta Balázs – animáció, Szabon Balázs – fény), és a néző szívesen értékelte úgy, hogy tökéletesen átgondolt produkció (koreográfus: Widder Kristóf, rendező: Gardenö Klaudia) résztvevője. Mert a megszólítottság intenzitásának hatása alól aligha vonhatta ki magát bárki – legfeljebb, ha valaki primer-zenei produkciót várt, prekoncepciós elképzelésekkel, korábbi élmény- illetve ismeretanyagára támaszkodva.

Dubóczky Gergely         Fotó Raffay Zsófi

Folyt az előadás – egyszercsak a „Bunkócska” dallama sejlik fel. Nem Stravinsky – de odaillő. Villámgyors körbenézés: mások is „ezt hallják”? Az eredmény vegyes: a korábbi műismeret teljes hiánya araszoló haladást engedett némely nézőnek, míg mások „vették a lapot” díjazva ezt az atmoszférateremtő geget. És hasonló meglepetések a frappáns szövegben, állandó szellemi ébrenlétet követelve…

Aki korábban hangversenytermekben találkozott Dubóczky Gergely karmesterrel (a Budapesti Fesztiválzenekar élén, avagy a közelmúltban második karmesterként Eötvös Péter mellett), megjegyezhette: a dirigens egy személyben alapítója és művészeti vezetője a Budapest Sound Collective-nek. Érdemes tehát munkásságának ezt a szeletét is figyelemmel kísérni.

CÍMKÉK: