Heinrich von Kleist: Pentheszileia / k2 Színház – MU Színház
A MU Színházban, a k2 Színház produkciójában hatalmas terepasztal a játéktér. Kovács D. Dániel jó ritmusú rendezése a látott és a láttatott különbségére épül.
Fotók: dr. Bergh Sándor
Goethe láthatatlan színháznak nevezte a szerző egyik színdarabját. A német írófejedelem Heinrich von Kleist Az eltört korsó című vígjátékáról tette az előbbi megállapítást. De a vélemény találó a fiatalabb kortárs szomorújátéka, az 1808-ban írt Pentheszileia esetében is. Kleist szövegét istenkísértő vállalkozás színpadra vinni. Jobbára arról szól a darab, hogy a színész miképpen teszi a publikum számára érzékletesen átélhetővé a színfalakon túli történéseket.
A MU Színházban, a k2 Színház produkciójában hatalmas terepasztal a játéktér. Kovács D. Dániel jó ritmusú rendezése a látott és a láttatott különbségére épül. A színészek közvetítik a jelen idő végtelenjét, kivétel ez alól a címszereplő. Minden körülöttünk történik ebben a pillanatban, vagy majdnem most, nem mindig látunk ugyan, de értesülünk az eseményekről. Szabálytalan ez a darab és a jelenlegi előadása is, mert csapongó meseszövése eltér a pedánsan építkező dramaturgiáktól. A hosszas, elmesélt expozíció egyszerre torkollik a tetőpontba, a két szerelmes, Akhilleusz és Pentheszileia a színpadon látható találkozásába.
Nincs irigylésre méltó helyzetben Borsányi Dániel. Az általa játszott Odüsszeusz feladata berántani minket az előadás világába. A trójai háború alig ismert, apokrif változata ez. A terepasztalon felsorakoznak a trójaiak és a görögök. Megannyi harcedzett hím, félig mítoszi, félig emberi hős – játékfigura formájában. Az összképet az amazonok gerillacsapata teszi teljessé, amelyről eldönthetetlen, hogy melyik oldalon áll. Borsányi, akinek színészetére a kamaszos lendület a jellemző, a játékba feledkező gyerekként magyarázza el nekünk, az érdeklődő felnőtteknek a Pentheszileia-Akhilleusz mérkőzés állását. Meg persze A görögöket megszemélyesítő Horváth Szabolcsnak, akinek gyermekien kíváncsi tekintete várja, hogy mikor és hogyan léphet be a játékkatonák háborújába.
A néző feszült figyelme szükségeltetik a folytonosan korrigált frontvonalak ismertetésének követéséhez. Odüsszeusz a tanácstalanságát is tolmácsolja, hiszen elképzelése sincsen és nem is lehet arról, hogy mi lesz a végeredmény. A cselekmény vége felé jönnek el Borsányi igazi pillanatai. Odüsszeusz itt néhány vonással megrajzolt férfi. Az eszes, gyilkosan cinikus hadvezérnek semmi köze nincsen az érzelmekhez. Épp ezért nagyszerű a szenvtelenül rosszalló szigor, az ajakbiggyesztés, amivel Akhilleusz esztelennek érzett szerelmét számon kéri a másik hadvezéren.
Domokos Zsolt Akhilleusz szerepében lélekben messze jár, több más Kleist-hőshöz hasonlóan. Hallgatja a hozzá intézett kérdéseket, de már alig jut el hozzá a külvilág. A szerelem villámként csap a férfiba, aki belefáradt a harcba. Kevéssé hálás szerep ez, mert a trójai háború örökös deviánsa nem egyensúlyoz szerpentinen, akár Pentheszileia. Inkább gyorsan leveti felső ruháját, jelezve ezzel, hogy kész mindenre, csak végre választottját birtokolni tudja.
Pentheszileia szerepében Piti Emőkét láthatjuk. Az amazonok 23 éves királynőjének enyhén militáns, erősen fiús öltözete kitartóan fedi a mélyen megbúvó nőt. Parancsol, de ugyanakkor engedelmeskedik a kegyetlen szabályoknak. Ezért harcol az első sorban a bajtársnőivel együtt. Például az alakoskodást hírből sem ismerő, önazonos Prothoe (Boros Anna) fejedelemnővel. Talán repedezett már egyébkor is a feltétel nélküli tekintélytisztelet páncélja Pentheszileia életében, de Akhilleusz megpillantásakor elsöprő erővel tör a felszínre az egyéniség vágya a szabadságra. A nőközösség arra kötelezi királynőjét, hogy csakis azé a férfié lehet, akit előbb harcban legyőz. A társadalom nyomorító béklyói deformálta test egy sörhasú férfi alakját mutatja, annak pocakja nélkül. A csípőtől jócskán, különböző távolságban eltartott kezek, a gerinc ferdülése árulkodik a belső és a külső drámai elkülönüléséről.
Pentheszileia ekkor még nem vonzó, az később lesz. A gördülékeny szerepív Piti Emőke nagy érdeme. Az amazon beavatási szertartáson vesz részt, amelynek célja a látható nőiesség. A teste az elhanyagolt férfié. Az uniszex sportcipő teljes talppal, maszkulin módon érintkezik a padlóval. A következőkben az amazonok hagyományos rózsaünnepére készülve a virágszirmok között kecsesen feminin lépteket látunk tőle. Akhilleusz birtoklásának a csalóka tudatában már rózsaszirmokkal a szájában, elomló testtel fekszik a színpadon. Végül megkapóan bájos a szépen beállított záróképben, ahol mezítláb, vörös színű ruhában hátulról világítják meg a fények.
A szélsőséges érzelmek mesterének, Heinrich von Kleistnek az életművében nincs két hasonló színdarab. August Strindberg drámáit előlegezve a nemek elkeseredett harca dúl a terepasztalon. Ütésálló páncél választja el a férfit és a nőt egymástól. A világ pedig előszeretettel gondoskodik arról, hogy jó sokáig, lehetőleg életünk végéig kénytelenek legyünk viselni a vértet. A nő padlót fog, nem sokkal utána követi a férfi. Aztán mindketten elesnek a külön háborújukban, mert a gyengédségre vágyó férfi, végül szót fogadva a nőnek, odakuporodna a kedvese lábához. Micsoda hiba, gondolhatnánk. Holott számosan szeretnének hibázni így egyszer az életben. Megtapasztalva a veszélyes érzést. Mit is jelent úgy szeretni, hogy eltűnik számukra a külvilág.
Megragadó és költői a Pentheszileia a k2 Színház előadásában.
