Ki itt belépsz

|

Heinrich von Kleist: Az eltört korsó / Zenthe Ferenc Színház, Salgótarján

Tarnóczi Jakab rendező szerint a hatalom kocsonyás csápjai messzire elérnek.

Fotók: Szalkai Péter

A félmeztelen, ülő helyzetben magába csuklott alak mellett talár és cipők. Az atlétája szakadt, a zúzódásokkal teli testen még a kötéseken is átüt az alvadt vér. Nem szép látvány. Kalandos éjszakája lehetett. A lábra állás fájdalmas lesz, amennyiben siker koronázza az ebbéli erőfeszítéseit. Licht írnok úr (Rácz János) azonnal kihasználja főnöke gyengélkedését, és íziben felpróbálja, hogyan állna rajta a bírói viselet. Elégedetten simít végig a ruhán. Valóban fess hivatalnok benyomását kelti, de sietnie kell a vetkőzéssel, mert elöljárója bármikor magához térhet.

A Dabóczi Noémi tervezte színpadon semmiben sem reménykedhet a peres ügye intézésekor a bíróság elé járuló panaszos. Kényelmetlen, rideg és (bárhogyan alakul is a szcenika a háttérben) roppant szűkös ez a tér. Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel. De ha már ideevett a fene, átizzadt, remegő kezedben az iratkötegeddel, hát legyen. Porszem vagy, inkább ne kísérletezz. Ha mégis, ha különösen akarod, nyújtsd be a nyamvadt kérvényedet, aztán tisztulj innen hamar és meg ne próbálj visszatérni. Valósággal beszív bennünket a kihívóan keskenyedő színpad, hiszen olyan, mintha éles tőrt tartanánk a kezünkben.

Az eltört korsó című, a bíróságon játszódó vígjátékban a szuggesztív Kaszás Gergő Ádám bírója az édenbeli kígyó. Nyelve a félig nyitott szájában, hol hátrébb mozog, a hüllőket idéző, rövid szakaszos intenzitással, hol előrébb tolakodva alig érinti az ajkakat. Eleinte a felhorkanásokat és a kitöréseket látszólag nyugodtabb mondatok követik. Nincsen nagyobb baj, mint máskor, meg lehet ezt úszni, csak össze kell szednem a széthullt részeimet, nyugtatgathatja önmagát. Csakhogy itt a kúria legális működését ellenőrző Walter törvényszéki tanácsos (Máté Krisztián). A lelepleződés felé tartva a harsogó nyelvi agresszivitás hivatott titkolni a bíró úr félelmét. Ez kissé egyoldalúnak tűnik, mert többféleképpen is megmutathatná a lebukástól rettegő, ezért vendégarcát levenni kénytelen embert.

Kaszás mozgása nemegyszer beszédesebb a dikciójánál. Ájtatosnak tettetett arca a földre mered, hogy aztán rézsút essék nézése a partnerére. A mellkas előtt paposan kulcsolódó kézfej a megjátszott áhítaté és az ártatlanságé. Az inas testet a más esetekben megszokott, ám most kellően át nem gondolt mozdulatoknál átjárja a fájdalom. Ha forrósodik a lába alatt a talaj, igyekszik a falba olvadni, és nemcsak próbálkozik, szinte sikerül is neki. Máskor fenyegető csúszómászóként tart Éva (Mikecz Estilla) felé, hogy fejét a lány vállához közelítve figyelmeztesse titkos megállapodásukra. Nagyszerű ötletként a leleplezéskor a donga bal lába jócskán kilóg a színpadról, hogy kicsit később, belátva a vereségét, egyszerűen elsomfordáljon a képből.

Bozó Andrea Rull Márta asszony drámáját játssza példamutatóan. Bizonyítékként nejlonzacskóban szorítja magához az eltört korsójának cserepeit, ám a bíróság vezetőjét a túlélés izgatja. Annak a bizonyos agyagedénynek az előtörténetét Bozó érdekfeszítően meséli. Rull Márta számára ezek a rengeteget emlegetett és mesélt sztorik jelentik a Bibliát, nem a könyv formájában, a családok nemzedékein keresztül hagyományozódó szövegek gyűjteménye. Ám csapongó monológjának tautologikus részletezése alatt sem csökken a feszültség a szegény asszonyban, akinek a becsületén kívül már semmije sem maradt. Most talán a lánya jó híre is odalett. Mozgása akár a barátnőjével az előbb összeveszett, és ezért a felnőttől a feltétlen igazságot remélő, könnyes szemű kislányé. A máshogy ki nem fejezhető indulata miatt folyamatosan és enyhén billeg az egyensúlya akkor is, ha éppen nem jut szóhoz.

Heinrich von Kleist darabjának egyik kihívása Tarnóczi Jakab rendező számára vélhetően a bűnös személye. Az ugyanis megegyezik a nyomozóéval, és ez a nézőtéren ülőknek nem sokkal a kezdés után világos lesz. Ezért nem az az izgalmas, hogy mi történik. Inkább az, hogy milyen humoros haladékokat és kibúvókat talál ki a szereplők megtévesztésére Ádám bíró. Általában bővelkednek az ötletekben az igazság elérését nehezítő törvénytevő vargabetűi.

Az érvényes szövegváltozat Varga Zsófia dramaturg érdeme. Neki köszönhetően az olvasva ugyan nem, de a színpadon könnyen hosszadalmassá váló részeket elhagyták ebből a verzióból az alkotók. A tizenkét jelenetből kimaradtak a cselekményt lassító szolgálók, poroszlók. Az így is megkurtított szituációk Forgách András fordításában feszes másfél órát eredményeznek.

Tarnóczi Jakab szerint a hatalom kocsonyás csápjai messzire elérnek. Előadásai alapján a polgár jelenleg nem egyenértékű a közösség vezetőivel. Inkább alattvaló, akinek az élete következmények nélkül deformálható és átszabható. Nincs ez másképp a Katona József Színház Sufnijában látható Leláncolt Prométheusz esetében sem, ahogy Az eltört korsó is erről mesél a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban.

A kritika a 2019. április 12-én, a Szkéné Színházban látott vendégjáték után készült.

CÍMKÉK: