Hegedűs D. Géza szerint küzdeni kell, hogy érvényesüljön minden, ami érték, ami minőség
Magyarország szabad ország, ahol sem Pintér Bélát, sem Alföldi Róbertet, sem más, hasonló életművel és teremtő erővel jelen lévő művészi nagyságot nem lehet eltörölni a föld színéről, ahogyan a független színházi szférában alkotó jelentős társulatokat sem. A magyarországi színházművészeti élet egységes, feldarabolhatatlan egész. Kultúránk öncsonkítása lenne földbe taposni bármelyik részét is, mondja Hegedűs D. Géza színész, rendező, a MASZK Országos Színészegyesület elnöke, aki péntek délután kapta meg a filmkritikusoktól a legjobb férfi főszereplő díját A hentes, a kurva és a félszemű című Szász János-filmben nyújtott alakításáért. Olyan hentest formál meg benne, aki az önkényuralom megtestesülése.
Fotó: Gordon Eszter
Húsz kilót híztál e miatt a szerep miatt. Ez fontos volt neked? Nyilván soványan is lehet hentest játszani…
Igen, de valahogyan Szász János rendezővel és Máthé Tibor operatőrrel ebben állapodtunk meg. A napra is pontosan emlékezem. Éppen a Színház- és Filmművészeti Egyetem százötvenedik születésnapját ünnepeltük, január másodikán. Ekkor Szász és Máthé elkezdett körülöttem járkálni. Komolyan. Már pezsgőztünk és örültünk, hogy 1865 óta létezik az egyetem. János azt mondta Tibornak, „ő az, ő az!” Megkérdeztem, miről van szó. Végül kihívtak próbafelvételre. Én úgy éreztem, hogy nagyon rosszul szerepeltem. Hosszú ideig aztán nem is történt semmi. Egyszer csak János fölhív, hogy „meghallgattam, megnéztem sok-sok mindenkit a szerepre, még külföldieket is, de én úgy döntöttem, hogy téged választalak. Ezt a karaktert igazán egy olyan színész tudja eljátszani, aki itt született, itt nőtt föl, ennek a korszellemnek a hordozója”. Úgyhogy végül is nekem adta a szerepet.
Mondhatom azt, hogy ez a pasas egy igazi, „ősmagyar genny”?
Valahol egy sűrítmény.
Temérdek rossznak a sűrítménye…
Jó, te ezt így látod, én pedig azt gondolom, hogy egy szeretet- és szereleméhes, magányos ember. Mint színész, ebből építkezem. Nem a néző szemszögéből közelítek az eljátszandó emberhez, hanem a jellembeli összetevői felől. Aztán majd ilyennek vagy olyannak minősít a moziközönség.
Hegedűs D. Géza Szász János A hentes, a kurva és a félszemű című filmjében
Attól ez még nem egy szimpatikus pasas. Agresszív, kitol mindenkivel, hazudik mindenkinek…
Nem szimpatikus? Ez enyhe kifejezés! Az önkény megtestesülése. A vágyai beteljesülése érdekében nem ismer se istent, se embert. Megvan ehhez a hatalma, a pénze. Fél Magyarországot ez a Kodelka látja el hússal. Mindenki a kiszolgáltatottja, a történet összes szereplője alá van rendelve. Bármit megtehet, amíg a legnagyobb hatalom, az őrjítő szerelem csapdájába nem téved. Onnantól kezdve esendő, nyomorult, vergődő lény lesz. Koldusabb a koldusnál. Egy marhatelep, egy vágóhíd, trágyától, vértől mocskos, elpusztíthatatlan „csodálatos mandarinja.” Amikor János kiválasztott a szerepre, még nem talált rá a partnereimre. Ők végül is a varázslatos Gryllus Dorka és a fantasztikus Nagy Zsolt lettek, akikkel nagyszerű volt együtt dolgozni. Csodálatos színészek, bátrak, vagányak, odaadóak, minden nehézséget fölvállaló kollégák.
Nagyon sok negatív figurát játszottál mostanában.
Ilyet még nem.
Piszkos, szemét, aljas fickókat viszont jócskán. A legocsmányabb köztük valószínűleg Mengele, de például Athéni Timon sem maga a jóság. A te alakításodban még Prospero is meglehetősen gonosz volt.
Sütő András Álomkommandója, Shakespeare Athéni Timonja, vagy A viharja remekművek. Ezeket a szerepeket a drámaköltők valóságélménye és költői fantáziája teremtette, én csak magamon átengedtem ezeket a szövegeket, mint valami edényen, és a saját élettapasztalatommal és fantáziámmal gazdagítottam, egyénítettem azokat. Nevezzük ezt intertextualitásnak. Emberábrázolásnak.
Látszólag pedig szelíd embernek nézel ki. Nem tudom, hogy valójában az vagy-e?
Erről kérdezd meg a környezetemben lévő kollégákat.
A hentes, a kurva és a félszemű című filmben
Honnan van benned az a dermesztő agresszió, rosszindulat, gyűlölet, amit a szerepeidben megmutatsz?
Erre válaszul Márait hívnám segítségül. Ő azt mondja, hogy a művész ugyanolyan ember, mint mindenki más, mégis ő az az emberek között, akinek az idegrendszere a legérzékenyebben, közvetlenül fogja föl az ember és a világ viszonyának minden változását. Rendelkezik egyfajta képességgel, hogy műalkotás formájában mutassa meg a valóságot, még akkor, amikor ez az alakulás, a vajúdás, a mitikus kezdet alakjában gomolyog az emberi láthatáron. Komoly művészi feladat a partnerekkel, a rendezővel, film esetén az operatőrrel, hogy a történeten belül fölépüljön egy olyan alak, aki sűrítetten olyannak látszik, ahogy az előbb minősítetted.
Amikor egyedül kiállsz a színpadra, például Camus Pestisének monodráma-változatában, vagy a Márai Sándor szövegeiből összeállított, Hallgatni akartam című esten, akkor is arról beszélsz, hogy iszonyú veszély fenyeget, igen nagy a baj.
A Pestis a fasizmus anatómiája. De tulajdonképpen Márai is a két háború közti időszak fasizálódó folyamatát írja le és mutatja meg, nagyon erőteljesen és pontosan.
Miért tartottad ennyire hangsúlyosan fontosnak, hogy erről beszélj?
Mert egy nagyon fontos szöveg, melynek ma hihetetlen erejű akusztikája van. Azért, mert Márai szövege túlmutat megidézett, saját történelmi korán, s olyan emberi, társadalmi, hatalmi struktúráját mutatja meg Európának, és benne Magyarországnak, mintha a most történő történelemnek, mindannyiunk életének kortárs analízisét fogalmazná meg.
Ma is hasonló félelmek fogalmazódnak meg, mint akkor.
Így van. E válságokkal terhes, radikális változásokat produkáló időben, visszhangra találnak Márai kemény gondolatai. A szorongás, a félelem és az erre adott emberi reakciók benne vannak ezekben a szövegekben. Én ebben az esetben nem vagyok más, mint – Spiró Györgyöt idézve – „egy becsületes lencse”, aki összegyűjti, felerősíti ezeket a gondolatokat, hogy égesse mindazokat, akik meghallgatják, befogadják, vagyis a közönséget.
Hegedűs D. Géza a Vígszínház Hallgatni akartam című előadásában Fotó: Szkárossy Zsuzsa
Az elmúlt időszakban az egész színházi szakma tele volt, és részben még van, amiatt való félelemmel, hogy milyen kompenzációt kapnak, és egyáltalán bizonyos intézmények kapnak-e, a megszüntetett TAO helyett? A MASZK Színészegyesület elnökeként volt-e módod megfelelő érdekképviseletre? Sokan árulásnak fogják fel, hogy a kőszínházak igazgatói megkötötték a paktumot, de még mindig nem lehet tudni, mi lesz a függetlenekkel, magánszínházakkal.
Ebben a folyamatban én, hogy focihasonlattal éljek, csak arról tudok beszámolni, amit a partvonalról láthatok, tapasztalok. Nem tisztem megvédeni színházat vezető kollégáimat, de durvának és inszinuációnak tartom, hogy bárki, bárkit közülük árulónak nevezzen, vagy kijelentse róluk, hogy paktumot kötöttek a független színházak, vagy bármilyen formációban működő társulatok ellenében. A MASZK részéről, mint a legnagyobb tagszervezet képviselője, részt veszek én is a Magyar Színházi Társaság elnökségének munkájában, ahol együtt dolgozhatok, többek között a független színházak képviselőjével, és a többi színházi szféra jeles képviselőivel is. Az elnökség 2019. január 8-án kezdeményezte, hogy az EMMI illetékese hívja össze a Nemzeti Érdekegyeztető Tanácsot (NEÉT), amely az előadó-művészeti törvény szerint az előadó-művészeti szféra – színházművészet, zeneművészet, táncművészet – szakmai szervezeteinek, illetve azok delegáltjainak legfelsőbb érdekegyeztető fóruma. Január 29-én délután a NEÉT-ülésre sor került. Itt valamennyi fent említett művészeti ág szakmai szervezete képviseltette magát, a független színházak éppúgy, mint a kőszínházak, de még a színházi dolgozók szakszervezete is. A MASZK részéről én is ott voltam. Fekete Péter államtitkár, aki nem tagja a NEÉT-nek, vendégként volt jelen, hogy tájékoztatást adjon, és a felmerülő kérdésekre, javaslatokra válaszoljon, reagáljon.
Ha érdekel, jegyzeteim alapján szívesen elmondom neked, hogy mik hangzottak el ezen a találkozón, bár azt gondolom, hogy mint újságírónak, a színigazdaság képviselőivel, színházvezetőkkel, a kultúrpolitika képviselőivel hasznosabb lenne beszélgetést folytatnod.
De azért felelek, mert gyűlölöm a felületességet, a vagdalkozást, a vádaskodást, az összeesküvés-elméleteket. S főleg a megmondó népnevelőket, akik önmaguk felelősségét kívül helyezve a múltbeli és jelenlegi történéseken, folyamatokon – pedig cselekvő résztvevői, haszonélvezői voltak –, erkölcsi ítéleteket fogalmaznak meg másokról. Szóval, a TAO mint adójogi fogalom nincs többé, ezentúl úgy hivatkoznak rá majd a költségvetésben, hogy:
„AZ ELŐADÓ-MŰVÉSZETI SZERVEZETEK TÖBBLETTÁMOGATÁSA”. Ez az összeg 37,4 milliárd forint. Az összeg egyébként megegyezik az előadó-művészeti szervezetek – színházművészek, zeneművészek, táncművészek – által, 2017. évben ténylegesen igénybe vett TAO-támogatás összegével.
Az új támogatási forrást a kulturális kormányzat feladatellátásra, és ezen belül közcélok támogatására kívánja fordítani. Ilyen kiemelt cél többek között a tanulók számára hozzáférhetővé tenni évente legalább egy színházi előadást, és lehetővé tenni, hogy a tanulmányaik során komolyzenei koncerteket látogathassanak.
Az államtitkár kérdésekre válaszolva elmondta, hogy az új forrást két csoportra bontják:
- Az egyik a közcélú feladatok többlettámogatását szolgálja, amely támogatás elnyerését az előadó-művészeti szervezet igénylőlap benyújtásával tudja kezdeményezni. Az igényfelmérés keretében nyilatkozni szükséges az elmúlt három év TAO-bevételeiről is.
- A másik csoport a pályázati alapú elosztás elvét követi. Az idei szabályok szerint a jelenlegi regisztrált előadó-művészeti szervezetek lehetnek a pályázók, de a pályázók köre a későbbiekben bővíthető.
Igényt 10 féle adatlapon lehet majd bejelenteni. Mindenki csak egyet használhat. Ezek:
- nemzetstratégiai intézmények (6 db)
- az előadó-művészeti törvény szerint kiemelt színházak, nemzeti színházak, bábszínházak
- szabadtéri színházak
- táncművészeti együttesek
- fesztiválok
- művészileg fontos, innovatív alternatívok/függetlenek
- egyéb függetlenek
- befogadó színházak
- nemzetiségi színházak
- határon túli színházak
Ezekben a csoportokban még egyáltalán nem szerepel a zeneművészet, mert most dolgoznak a zeneművészeti stratégián. Az is elhangzott, hogy a magánszínházak is pályázhatnak, ők döntik el, hogy melyik kategóriában. A fővárosi színházak esetében valóban átadták a főpolgármesternek a döntés jogát. Az ülésen én tanúja voltam, hogy együtt tárgyalt minden szférája az előadó-művészeknek, senki nem árult el senkit, senki sem paktált le senkivel, de egymásért is felszólalva, közösen kérdeztek, érveltek, gondolkodtak. Sőt az államtitkár, mint mondta, kapcsolatban van a független színházak szakmai szervezeteivel, képviselőivel, és éppen egy következő egyeztetési fordulót készítenek elő, csak a független színházak delegáltjaival. Egyébként március közepére fog döntéseket hozni a miniszter a fentiekről, és a támogatások utalásai három részletben – március közepe, június, szeptember – fognak megtörténni, és ezt a menetrendet tartanák a jövőben is.
Én viszont nem lehetek tanúja egy ilyen ülésnek, mert ezek a nyilvánosság kizárásával zajlanak, ezekre az újságírókat nem engedik be.
Részünkről mindenki azon dolgozik, hogy minden olyan színházi jelenség, ami a kőszínházi struktúrán kívül esik, és ahol jelentős, izgalmas kortárs művészeti munka folyik, ugyanúgy megkapja a lehetséges támogatást, mint eddig. Ez a folyamat, még nincs lezárva.
Elég baj az, hogy nincs még lezárva, hogy lehet hónapokig bizonytalanságban tartani színházakat, alkotóműhelyeket.
Gáborkám, ezt ne rajtam kérd számon!
Sokak szerint a TAO megszüntetése arra megy ki, hogy akiket „fölül” nem találnak szimpatikusnak, azokat megszorongassák vagy a működésüket eltöröljék a föld színéről. És persze pletykák is keringenek arról, hogy kik lehetnek ezek, Pintér Bélától Alföldi Róbertig, több név is szóba kerül.
Magyarország szabad ország, ahol sem Pintér Bélát, sem Alföldi Róbertet, sem más, hasonló életművel és teremtő erővel jelen lévő művészi nagyságot, nem lehet eltörölni a föld színéről, ahogyan a független színházi szférában alkotó jelentős társulatokat sem. A magyarországi színházművészeti élet egységes, feldarabolhatatlan egész. Egyik része kutatja a színházi nyelvet, kísérletezik, laboratóriumi munkát végez, a határokat feszegeti, a másik szintézist teremt, a harmadik szórakoztat, a negyedik részt vállal az edukációs folyamatokban. Van műhely, mely mindezeket egyszerre csinálja. Kultúránk öncsonkítása lenne földbe taposni bármelyik részét is.
A MASZK-nak igen fontos funkciója az idősek és a fiatalok támogatása. Jelentős színésztúlképzés van, rengetegen maradnak állás nélkül. Mit lehet tenni? Főleg akkor, ha mégiscsak bezár majd néhány színház, tehát még kevesebb munka lesz.
Azt nem akadályozhatod meg, ha valakinek vágya ezt a mesterséget csinálni, ezt a hivatást választani, akkor szabadságában legyen tanulni, ezt a vágyát kiteljesíteni, a maga képességei szerint. Mi a MASZK-ban azon dolgozunk, hogy a kollégák a tehetségükhöz méltó módon kibontakoztathassák a maguk képességeit.
Milyen eszközeitek vannak ehhez nektek?
Mi a magyarországi színészeket integráló, szakmai érdekvédelmi szervezet vagyunk. Megpróbálunk minden egyes színházzal és az egyetemekkel úgy együttműködni, hogy ezek a fiatalok láthatóvá váljanak azon intézmények, előadó-művészeti szervezetek előtt, amelyek azért vannak, hogy színházat csináljanak.
Fotó: Gordon Eszter
De hogyan lehet ezt elérni? Kevés az ilyen jellegű lap, műsor. Színházi embereknek is tudok olyanokat mondani, akik akár főszerepek tömkelegét játsszák tíz éve, mégis, dunsztjuk nincs arról, hogy egyáltalán a pályán vannak.
Igen, ez igaz. De jó, hogy említed a szakmai lapokat. Ezen folyóiratok print vagy online változatai nem nagyon kíváncsiskodnak a színművészeti egyetemek egy-egy végzős osztálya iránt. Mintha egy másik bolygón, országban, kultúrában élnének. Alig vesznek tudomást a pályakezdőkről. Ezen folyóiratokban nemcsak a múltat – hiszen minden előadás múlt –, de a jövőt is regisztrálni lehetne, a rajban felrepülni készülődőket is. A fiatalokat.
Hogyan lesznek ők láthatók?
A színházukban. Aztán egyre több tévésorozat fedezi fel őket. Nagyon sok, szoros alkotói barátság szövődik az egyetemen, a fiatal filmes alkotói csapatok és a színésznövendékek között, s ez az újabb, nagy tehetségű, fiatal filmes nemzedékek munkáiban is kamatozódik. Különben a MASZK, az Előadói Jogdíj Bizottságnak köszönhetően, független színházi formációkat anyagilag is támogat. Fiatal diplomás kollégáink jutnak így felléptidíj-kiegészítéshez, összesen 17-en. A Dollár Papa gyermekei, a FÜGE osztálytermi előadásai, a Terminal workhouse, a Sztereo Akt, a K2, a Sztalker csoport, és a FAQ Színház.
Tavaly évad elején, 10 Budapesten végzett, és 14 Kaposváron végzett friss diplomás kollégának juttattunk 100-100 ezer forint pályakezdési segélyt.
Arról is sok mindent lehetett hallani, hogy a Színház és Filmművészeti Egyetem rektora, M. Tóth Géza nem maradhat a funkciójában, aztán azt is lehetett hallani, hogy talán mégis.
Arról van szó, hogy M. Tóth Géza rektorunknak lejár a kinevezése, és nem akarja újra megpályázni a rektori pozíciót.
Tehát nincsenek attól félelmek, hogy esetleg olyan rektor jönne a helyébe, akit sokan nem szeretnének?
Nincsenek félelmek. A pályázat nyitott lesz, és több alkalmas tanártárs fogja majd megpályázni a rektori széket, és az egyetem polgársága, oktatói közössége rátalál majd az alkalmas személyre.
Szóval tulajdonképpen minden rendben van? Nem hatalmasodnak el éppen azok a figurák, amilyeneket játszol?
Nincs minden rendben. Én arról beszélek, hogy semmi nem történik meg magától. Küzdelmek és viták árán, cselekvő folyamatok következményeként születhetnek eredmények. Egyik fiatalkori szellemi alapélményem volt Jouvet „Egy komédiás feljegyzései” című könyve. Ő azt írta, hogy gyűlöli, amikor az úgynevezett „színházi problémáról” kezdenek beszélni. Szerinte már az is probléma, hogy reggel föl kell kelni, meg kell borotválkozni, fel kell öltözni, el kell indulni a munkahelyre, oda kell érni időre. Minden nap probléma, probléma hátán. Van, amikor összesűrűsödnek a dolgok, de valamennyi nap problémákkal telik, amiket megoldunk. Maga az élet a probléma. Csinálni kell, küzdeni kell, hogy érvényesüljön minden, ami érték, ami minőség. Ez a dolgunk. Egy folyamatban élünk, semmi nem befejezett. Minden egy folyamatnak egy állomása.
