Hegedűs a háztetőn / Budapest Sportaréna
Alföldi Róbert nem hagyja felejteni, hogy 2017-ben és Magyarországon vagyunk, de finomabban, érzelmesebben teszi ezt a tőle megszokottnál.
Tevje: Stohl András
A rendezői pályája bizonyos szakaszaiban az audiovizuális hatásokat oly szívesen alkalmazó Alföldi Róbert ezúttal nem vetít filmet. Legalábbis ez a jellemző egészen a zárlatig. Aztán az utolsó jelenetben főszereplővé lép elő a színpad fölé helyezett hatalmas vászon. A hatósági kilakoltatás miatt komor arcok vonulnak el előttünk, ám mielőtt kilépnek a látóterünkből, megállnak egy pillanatra, hogy keményen a szemünkbe nézzenek. Mintha szeretnék megállítani az időt legalább egy kimerevített kép erejéig, így vésve esendő emlékezetünkbe az arcukat. Hiába játszódik a történet 1900 környékén, a történelmi tapasztalataink bőven adnak okot és módot a hozzánk időben és térben közelebb álló asszociációkra.
Alföldi Róbert Hegedűs a háztetőn rendezése a Papp László Budapest Sportarénában nemcsak a fentebb említett fekete-fehér filmbejátszásra épít, hiszen Vári Bertalan koreográfus ötletei legalább ugyanennyit adnak az összhatáshoz. A közös mozgások nem egyszerűen látványosak, hanem a cselekmény helyszínéül szolgáló Kijev környéki Anatevka falucska zsidó lakosainak a hagyományhoz való viszonyát és lelki közösségük bensőségességét is mutatják. A főszereplő Tevje és a tánckar ellentételező dialógusban van. Amikor a zsidó családfő elfogadni látszik azt, hogy a vallási ortodoxia talán már idejétmúlt, a következő jelenetben a jellegzetes, ám pokoli nehéz üvegtánccal éppen az ellenkező hatást éri el a rendezés, hiszen így mesél a hagyományok közösséget megtartó, életet széppé varázsoló erejéről.
Jelenet az előadásból
A színészek összeforrott játéka biztos tartóoszlopa az előadásnak, pedig igazán nincsen könnyű dolguk, hiszen a sportcsarnok mérete és az amfiteátrumszerű tér nem könnyíti a helyzetüket, például a lelki rezdülések, a személyiségen belüli folyamatok érzékeltetésénél. (Díszlettervező: Meczel Róbert.)
Enyhén rogyott térd és bizonytalan léptek – ez jellemzi Stohl Andrást, aki a produkció szíve és lelke, Tevje szerepében. A tejesember mindig eggyel többször kel fel a földről, mint ahányszor előzőleg padlóra küldték. A feleségéért és az öt lányáért dolgozik látástól vakulásig, és szinte bármelyik élethelyzetre citál idézetet a Bibliából, ha pedig mégsem, összerak gyorsan egyet, amely úgy hangzik, mintha onnan származna. Stohl megrendítő alakításának érzelmi hullámzása a terheléses EKG változatos rajzolatú szinuszgörbéire emlékeztet. Zenés színpadon ugyanis egészen egyedülálló, hogy színész ekkora emocionális ívet járjon be, ráadásul mindezt gigantikus nézőtér előtt teszi. Tevje hajszálpontosan felépített érzelmi kitöréseinek az első mondata általában zsigeri dühből, nemegyszer ellenállásból jön. A második-harmadik megszólalás már a kételyeivel küzdő, magabiztosságából jócskán engedő emberé, aki egyre idegenebbnek érzi magát az ősi zsidó hagyományokat mind jobban hanyagoló világban. Néhány pillanattal később a megremegő hang már a gyerekeit féltő apáé. Stohl e három mélyen, belülről átélt alaptónust, és ezek többféle árnyalatait variálja mesterien, különösen így van ez a második felvonásban. Hab a tortán, hogy mindez igaz az énekszólóira is, ezért a Temetném a munkát című dal az előadás egyik csúcspontja.
Koreográfus: Vári Bertalan
Golde huszonöt éve hű társa férjének és legalább annyira nem érti a változásokat, mint Tevje. Éder Enikő játékának a fokozatosság az erőssége, hiszen lányai előnytelen házasságait egyre nagyobb nyugalommal veszi tudomásul. A második felvonás eleji közös jelenete Tevjével árulja el a legtöbbet a szerető hitvesről.
Csákányi Eszter pályafutása során nem először rajzolja meg nagy kedvvel és kevés színészi eszközzel a magánytól rettegő, idősödő nő portréját. Az özvegy, gyermektelen, minden lében kanál Jente házasságközvetítő mindenhol ott akar lenni, aztán amikor tényleg elő kellene rukkolnia végre a farbával, egyszerűen elfelejti, mit is akart mondani.
Patkós Márton maga a tudni vágyás iróniája. Nem lehet kétséges, hogy az általa frappánsan játszott Rabbi fia szívesen forgatja a szent könyveket, de legalább ennyire kíváncsi mindenre, még a zsidó közösség legapróbb rezdüléseire is. Legszívesebben hajlott gerinccel állva hallgatná a másikat, hogy annyival előbb jussanak a fülébe a hírek.
Jelmeztervező: Tihanyi Ildikó
Ugyan mi mást lehetne a vágya egy apának, mint az, hogy a lehető legjobb partikat remélve adja férjhez a lányait? Tevjének, a szorgalmas tejesembernek ez nem sikerül, mert a politika kiszámíthatatlansága és a hagyományok változékonysága folyton közbeszól. Alföldi Róbert nem hagyja felejteni, hogy 2017-ben és Magyarországon vagyunk, de finomabban, érzelmesebben teszi ezt a tőle megszokottnál. Szórakoztató és megható önvizsgálat – így lehetne a legjobban meghatározni a Hegedűs a háztetőn című musicalt, amely azoknak okoz majd főleg ütős perceket, akik gondolkodni és elérzékenyülni egyaránt szeretnek.
Sólem Aléchem novellafüzete alapján. Szöveg: Joseph Stein, zene: Jerry Bock, dalszövegek: Sheldon Harnick
Zikkurat Színpadi Ügynökség
