„Ahogytetszik” / Miskolci Nemzeti Színház, Vidéki Színházak Fesztiválja
Tesznek-vesznek, méláznak, semmit nem csinálnak a szereplők, mint egy Csehovban, vagy eszeveszettül nyargalásznak, mint egy Goldoniban, és egyfolytában sokat vannak a színen.
Fotók: Miskolci Nemzeti Színház
Rusznyák Gábor „Ahogytetszik” előadása a Miskolci Nemzeti Színház produkciójában, a Pesti Magyar Színházban, a Vidéki Színházak Fesztiválján, a felújítás alatt lévő Thália Színház szervezésében, némiképp hasonlít Shakespeare Ahogy tetszik című darabjára.
Méltatlankodni senkinek nincs joga, hogy amúgy mi a fene ez, és mi köze van a halhatatlan klasszikus nagyszerű művéhez, mert a színlapon ott szerepel, hogy „William Shakespeare azonosnak tűnő műve nyomán”. Meg hát az egybe írt címet, az „Ahogytetsziket” is idézőjel keretezi, nyilván azt is szemléltetve, hogy idézőjelbe kerül sok minden. Tán helyesebb lenne azt mondanom, hogy temérdek minden, mert ebben a produkcióban rendre visszájukra fordulnak a dolgok, Rusznyák ide teker egyet meg oda, a fonáknak is mutatja a fonákját. Ebben hol van mélyértelműség, hol egy csipetnyi sincs, olykor csak viccelődik, poénokat halmoz. Az előbb említett színlapon se fordító, se dramaturg nincs feltüntetve, ebből arra lehet következtetni, hogy a szövegváltozatot ő készítette. Kezdetben mintha hetet-havat összehordana, ettől a nagyságtól idéz meg amattól, közbeszúr beköpéseket, kihagy, összevon, átszab, gegeket halmoz. No, jó, ezt Mohácsi János és testvére, Mohácsi István azért jobban csinálják, lehet gondolni, és az az igazság, ha az ember végig nézi ezt az egészet, még akkor is lehet gondolni. Amikor a tavalyelőtti szezonban Rusznyák a Mágnás Miskát rendezte Kecskeméten, az ő szövegkönyvüket használta, és veszett jót csinált belőle, tényleg dülöngéltem a röhögéstől. Most meg az előadás egyharmadáig inkább csak kacarászom. Kicsit még unatkozom is.
Közben látok igencsak jó színészeket, merthogy a miskolci társulat hú, de jó lett. A szintén Rusznyák által rendezett Kivilágos kivirradtigon csak ámultam és bámultam, micsoda összjáték van itt, miközben mindenki külön-külön is remek karakter. Húzósak a tömegjelenetek, a produkciónak svungja, ütése van, olyan erőteljes, mintha a kaposvári fénykorból néznék valamit. Most meg itt csak viccelődnek, heccelődnek, tréfálkoznak a maguk kedvére, meg kicsit froclizzák a nézőket?! Hogy van ez?
Türelem, rózsát terem. A szünet után aztán eléggé kialakul.
Khell Zsolt lepukkant hodályt tervezett a deszkákra. Nem lehet pontosan tudni, hogy valami ágrólszakadt művelődési ház nagyterme- e ez, ahonnan kihordták a széksorokat, vagy üzemi ebédlő, ahogy azt sem lehet tudni, hogy akik dekkolnak benne, kicsodák. Annyi eléggé világos, hogy száműzöttek, rútul kitaszítottak, társadalmon kívüliek, akik itt találtak menedékre, vagy ide zsuppolták be őket, és főnek egymás levében. Keresztül-kasul szerelmesek, végül majd öt pár kel egybe, közülük az egyik pár meleg. Persze perpatvaroznak is, összevesznek, utálkoznak, kibékülnek, mohón szeretetre vágynak, időnként zenélnek, egy kis pódium is van a teremben, hangszerekkel. Rusznyák nagyon tud sok embert paralel mozgatni. Itt is ott is történik valami, vagy esetleg itt sem és ott sem történik semmi különös, de ezekből a „semmi különösökből” is fokozatosan épül az előadás, kirajzolódnak karakterek, és kirajzolódik a közös sors. Az, hogy mindenki kikerült a pikszisből, kiebrudalták a fősodorból, egymásba kellene kapaszkodni, valahogy talpra állni, elfogadhatóan tovább létezni.
Pályája elején Rusznyák, zömében a Honvéd Együttes művészeivel, rendezett egy Bozgorok című nagyszerű produkciót, főleg Erdélyből frissen áttelepült, fiatal színészekkel. Ehhez is az Ahogy tetsziket használta alapul. A bozgor hazátlant jelent, leginkább Erdélyben mondják magyarokra. A fiatal színészek 15 éve igencsak szemléletessé, szinte tapinthatóvá tették kínzó hazátlanság érzésüket, azt, amit ma mind többen és többen éreznek. Erről regél leginkább az „Ahogytetszik”, gondolati ívet vonva az akkori produkcióval, aminek szintén fontos alkotóeleme volt a szertelen humor.
Szeretik ezt játszani a színészek, egy húron pendülnek, csaknem mindenki főszereplőnek tekintheti magát, mert előadáshosszat van a színpadon. Szatmári György, Görög László, Farkas Sándor, Papp Endre, Feczesin Kristóf, Simon Zoltán, Molnár Sándor Tamás, Fandl Ferenc, Varga Zoltán, Seres Ildikó, Kokics Péter, Somhegyi György, Mészöly Anna, Prohászka Fanni, Szirbik Bernadett, Horváth Alexandra, Kerekes Valéria, Nagy Nándor élvezettel játszanak együtt, összeszokott csapatot alkotnak. Ignjatovic-Tóth Krisztina különböző stílusú jelmezei szemléletessé teszik azt a káoszt vagy éppen azt a sokszínűséget, amit a szereplők hordoznak magukban. Ott vannak előttünk a helyüket nemigen találó emberek, és szeretetre, boldogságra, kiegyensúlyozottságra vágynak, mint mindannyian. Mohón reménykednek. A sebtében összehozott esküvők reménysugarat jelentenek. Hát ennyi. Innen egyelőre nincs tovább. Ezt a reménysugarat kínálja ironikusan az előadás. A mostani reménytelen időkben már ez is soknak számít.
