Határátlépések / Orlai Produkciós Iroda, Hatszín Teátrum
A határokon még innen, de jóval többször túl vagyunk, de azért nem nagyon. A dokumentarista színház nem fáj, azonban játékossága és ötletessége újranézésre csábít.
Fotók: Orlai Produkciós Iroda
Elszántan edz a fiatalember. Fekvőtámasszal igyekszik hozni a formáját. Nem kispályázik, százas nagyságrendben gondolkodik. Muszáj karban maradnia, mert szerepet akar. Nem is akármilyet. Elvégre nem azt a világot éljük, amikor a nagydarab brazil, Ronaldo játszott. Akitől nem pattant el labda, vagy ha mégis, akkor néhány pillanattal később rezgett is a háló. Manapság pengevékony alkatú játékosok uralják a zöld gyepet, ezért Ötvös Andrásnak ugyancsak át kell lépnie a saját határait.
A színész vetkőzik. Komótos magabiztossággal veti le a ruhadarabokat a testéről. Végül alsógatyában áll előttünk. Minden bizonnyal nem lesz megállás. Kíváncsiak vagyunk, meddig megy el. Elég lesz, kiáltja egy hang a nézőtérről. A színész engedelmeskedik. Öltözni kezd. Ezt megúsztuk, gondolhatja a nézőtér szemérmes fele. De ki tudja, hogy valóban így van-e, hiszen meglepetések bőven érhetik még a publikumot.
Péter Kata és Mészáros Máté
Az Orlai Produkciós Irodától a Határátlépések a választóvonalakról szól. A határ elválaszt és összeköt. Amikor odáig jutsz, a veszély és a rizikó vállalása mellett a választás szabadsága a vonzó. Megteszed-e azt a bizonyos lépést vagy sem. Horváth Jenny látványtervező sárgába és feketébe öltöztette a produkció öt (Járó Zsuzsa, Péter Kata, Mészáros Máté, Ötvös András és Schruff Milán) színészét. Konkrét országhoz nem köthető rendvédelmi egyenviselet színeire emlékeztet a színpad.
A második részeknek általában nem az a jellemzőjük, hogy jobban sikerülnek az elsőnél. A Hatszín Teátrumban bemutatott Határátlépések nem jobb a Second Life című elsőnél, de megbízhatóan tartja a színvonalat, ami nem kevés.
A szintén a színészek saját történeteiből kiinduló Second Life azt járta körül, hogy mi lett volna, ha. Mi minden történhetett volna, ha a szereplők életének sorsfordulói máshogy alakultak volna, és más döntések születtek volna.
A Benedek Albert, Deés Enikő, Dömötör András és a színészek által közösen írt Határátlépéseknek erőssége a komoly hangütés. A szituációk úgy csúsznak át helyzetkomikummá, hogy a drámai alapok változatlanok. Utólag sem tűnik könnyűnek a bezárkózás a járvány elől. Az emlékek szépülnek idővel, de a rögvalóság inkább riasztó volt. Dömötör András rendezése az ellentétekre alapoz a frenetikus humorú karanténjelenetben.
Péter Kata, Járó Zsuzsa és Schruff Milán
Békés életképnek indul, holott több szinten is halálosan komoly a verseny. Az elvárásoknak megfelelni vágyó és az elviselhetetlen iskolai, közösségi feladatokat megúszni vágyó fiúk, valamint az önmaguknak a család összetartásával hízelgő édesanyák megmérettetése ez. Az egyik anyuka magabiztos, a másik önmaga romjain ül. Az online oktatás szülőt és gyereket megpróbáló feladat. A jobbját magasan a levegőben felejtő eminens (Ötvös András) csatája ez a szamárpadban ülő, folyamatos iskolaundorral küzdő örök vesztessel (Schruff Milán). Az öntudatosan kiegyensúlyozott anyuka (Péter Kata) párbaja ez a kócos frizurájú, neurotikus szülővel (Járó Zsuzsa). Az utóbbi naponta szívszakadva várja a megváltó délután három órát, hogy miért, az maradjon az ő titka.
Néhány a további témák közül. Az unoka látogatása az idősek otthonában. A soha be nem teljesülő szerelem két régi barát között. A színésznő, aki inkább kevesebb, mint több sikerrel küzd saját, hirtelen amatőrré váló hangsúlyaival, amikor is édesapját győzné meg a politikai hovatartozásáról.
Péter Kata, Járó Zsuzsa és Mészáros Máté
Ötvös sporttárs megalkuvást nem ismerve nyomja a fekvőtámaszokat. A mozgásgyakorlatai fogják keretbe az előadást. A határokon még innen, de jóval többször túl vagyunk, de azért nem nagyon. A dokumentarista színház nem fáj, azonban játékossága és ötletessége újranézésre csábít.
