Rudolf Hess tízparancsolata, Sex, drugs, gods &rock ‘n’ roll, Kean: Aradi Kamaraszínház
Három monodráma egy napon egy színésszel. Az emberfeletti vállalkozás darabjait nem sok minden köti egymáshoz. Vagy mégis?
Harsányi Attila thealterphoto2025
A náci háborús bűnös utolsó napja a börtönben. Egy radikális stand-up tragedy. A két évszázaddal ezelőtt élt angol színész élete. Változatos életeket és sorsokat játszik el Harsányi Attila az Aradi Kamaraszínház Tapasztó Ernő rendezte előadásaiban. A monodrámák Szegeden, a 35. Thealter Fesztiválon voltak láthatók.
Az első előadás végén bejön a színész megköszönni a tapsot, ám meghajlás helyett váratlanul félig elfordul tőlünk. Hirtelen az ágyéka felé kap, láthatólag arra készül, hogy letolja a nadrágját. Talán egy önkielégítés tanúi leszünk. Vagy megmutatni készül a hátsó felét. Azonban a polgárpukkasztáson túlmutat a gesztus. Végül meggondolja az akciót, a nadrág marad a helyén, visszatérünk a rendes kerékvágásba, és meghajlik a publikum előtt. Második visszatérésekor Harsányi szintén inkább a szerepben van még, mint nem. Meglát egy piszkot a bal oldalfüggönyön, és precíz férfiként villámgyorsan eltünteti onnan a zavaró momentumot. A fentiekkel végződik a Rudolf Hess tízparancsolata, az Alina Nelega színpadi szövegéből készült előadás.
A tapsrend telitalálatként még egyszer megidézi a címszereplőt. Rudolf Hess igazi nemzetiszocialista. Nem kérdez, nem kételkedik, hanem mindenkor a lehető legjobban végrehajtva teljesíti az aktuális parancsot. Mikor először megpillantjuk hősünket komoly átéléssel játssza Beethoven zongorahangversenyét az ujjaival a levegőben. Hess bármit csinál, nagy tűzzel, hajszálpontosan teszi. Nem tűri a mellébeszélést, vagy az egyéb zavaró tényezőket. A spandaui börtön lakója számára Isten Hitlerben reinkarnálódott. Hitlert imitáló beszéde pontosan megadja a nő helyét a náci társadalomban. A gyengébb nem képviselőinek szüntelen szülniük kell, és házimunkát végezniük. A nemzőképes férfiaknak a fiatal, életerős lányokból kell minél több, míg az idősebbek férfiaknak a termékenységüket tekintve már nem, vagy nem annyira aktív hölgyek is megteszik.
Rudolf Hess tízparancsolata
A második produkcióban, az Eric Bogosian filmforgatókönyvéből készült Sex, drugs, gods &rock ‘n’ roll szereplőjeként Harsányi három karaktert is hoz. A tapsrendben előbb megáll a színpad bal oldalán. Aztán mintha „valahonnan fentről” utasítanák erre, gyorsan átmegy a másik oldalra, és ott köszöni meg a tapsot. A szigorú alá-fölé rendeltségi viszony itt is megjelenik, ahogyan előtte a monodrámában is.
Harsányi monológja a fogyasztói társadalom gyilkos kritikája. A multicápa lehengerlő pikareszk erővel teremti újra a mítoszokat. A Jób könyve, Ádám és Éva, valamint Káin és Ábel története születik újjá. A sebes beszéd és a hadarás közötti vékony határmezsgyén billeg az előadó. Nem kell értenünk minden egyes szót, mert Harsányi rappé alakítja a szövegét. A kopogós, mégis muzikális beszédnek különleges a ritmusa. Jónéhány másodperc eltelik, amíg érti, majd felfogja a hallgató az elmondottak egy részét. A zilált külső valaha jól szituált lehetett, most ennek csak a romjai láthatók. Hősünk inget visel nyakkendővel, viszont nadrágot nem. A mellkasán vérfolt éktelenkedik. Vélhetően azért, mert annyit verte a jobb mellét, miközben a két leglényegesebb dologról, a MUNKÁRÓL és a PROFITRÓL mesélt önmagának, hogy a vér stigmaként ivódott valaha elegáns ing szövetébe.
Sex, drugs, gods &rock ‘n’ roll
A harmadik monodráma, a Kean zárlata és tapsrendje is szinte egybeolvad. A hullafáradt Harsányi cigarettát kér egy nézőtől. A publikum reméli, hogy nincs vége az előadásnak, de legbelül már tudjuk, hogy folytathatatlan a játék. Miután rágyújtott, a színész a szájában bagóval angolosan távozik a színfalak mögé. A Kean a színésszé válás nehézségét tematizálja. Speciális, nagyon mai szövegkollázs a monológ Edmund Kean angol színész életére. A színház a színházban III. Richárd minimalista előadásában Harsányi lazán, mégis pontos visszafogottsággal adja a baljós sorsú trónkövetelőt, majd királyt. Végig vezetnek bennünket Shakespeare királydrámáján, de úgy, hogy minden mondat egy-egy fordulópontja a véres történetnek. Mindeközben a színész a színpad közepén, a süllyesztett trón körül ólálkodik.
A címszereplő üstökös és hullócsillag egyszerre. Rengeteg munkájába és áldozatába (nem tudja felejteni korán meghalt gyerekét) kerül, amíg a csúcsra ér. Kean rövid ideig villog, hogy aztán meginduljon a lejtőn, mert van ebben az előadásban egy másik előadás is. Harsányi színpadi jelenlétét ebben a tasizmus festészete teszi teljessé. Tapasztó Ernő látványtervező a Shakespeare-tragédiák legfontosabb kelléke, az uralkodói trón köré festékes vödröket helyeztetett. A harcias fekete smink mindjobban szétmázolódik, sőt egyre több spriccel a festékből a hátsó falra is. Harsányi vonásai a jelenet végére felismerhetetlenek. Kean ugyanis már nem játssza, nem éli, inkább magára festi, külsőségekben ölti magára a Shakespeare-hősöket. Már egybefolynak a szerepek, az egész egy nagy maszlag, amelynek se eleje, se vége csak az artikulálatlan hangok, valamint a megroppant, az alkotni kívánó személyiség végvonaglása marad. Az egykori tehetség hőzöngésbe vált, amelybe formátumos nagyság vegyül. A Kean magyar színházban ritkán tapasztalt megrendítő erővel szól az elbizonytalanodó, az alkotás esélyébe kapaszkodó művészről.
Harsányi előadóművészete paradoxonra épül. Szuggesztivitása magával ragad, érzelmileg maradéktalanul beleélésre készteti a nézőt. Ugyanakkor társadalmi anomáliákat mutat fel, és ugyanezzel a lendülettel emocionálisan el is távolítja a vizsgált jelenségtől a publikumot. Szép példa erre a miskolci Jean Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása a charentoni elmegyógyintézet lakóinak előadásában, De Sade úr rendezésében című produkció. Ebben Sade márki a politikai hatalmat definiálja velősen, de annál elgondolkodtatóbban. Vagy a jelen előadásban Rudolf Hess őrült monológja a nők szerepéről a társadalomban.
A színészekről rengeteget mond el, ahogyan megköszönik a tapsot. Harsányi komolyan nekikészül a mozdulatnak. Két tenyere a combján, miközben mélyen, nagy terpeszt tartva meghajol, majd hosszan szemez a padlóval. Végtelen az alázat a „munkás” gesztusban. Harsányi meghajlásai nem egyszerű köszönetek. Egyrészt a tapsrend könnyíti az átmenetet a szereptől a civil létbe. Másrészt a színpadi fikció meghosszabbításával, mintha a zárlat után még tartana a darab, mintha még velünk lenne a megformált karakter, zavarba hoz és elgondolkodtat.
Rapszodikus dühmonológok Harsányi monodrámái. A hivatalnoki szürkeségtől a komoly tehetségig tart a lendület. Az előadásokat a hivatástudat, később az eluralkodó monománia, végül már az őrület jelei kötik össze. Rudolf Hess sohasem volt kiemelkedő képességű politikus. Az évtizedekig tartó fogságban nem maradt más számára, mint foggal-körömmel ragaszkodni a náci eszmékhez. A Sex, drugs, gods &rock ‘n’ roll hőseinek mindennapjait a HASZON határozza meg. Míg a briliáns tehetségű Kean pokoli küzdelmek után lesz kora legjelentősebb, anyagilag is elismert színészévé.
Kean
Tapasztó Ernő és Harsányi Attila duójának munkái azt sejtetik, hogy elérkezhet az a nyugtalanító időszak, amikor a személyiség csupasszá lesz, akár tehetséges az egyén, akár nem. Ekkortól csakis egy terület határozza meg az életet. Nagy kérdés, hogy ki meddig és milyen dzsungelharcok árán jut el bármiféle önmegvalósításig. Mindezt generációja egyik legjobb színésze tolmácsolásában élvezhettük Szegeden.
