Hamvas Béla: Karnevál / k2 Színház
A k2 Színház maratoni, 9 óra hosszú vállalkozása többféle színészi jelenlétet kíván. Az első két könyv színpadi megvalósulása abszurd humorral adja panorámáját egy vidéki kisváros életének. A színészeknek néhány szkeccsel kell a mániáikba és a vidéki élet unalmába rögzült személyiségeket ábrázolniuk.
Gyöngy Zsuzsa, Király Dániel és Horváth Szabolcs Fotók: Kállai-Tóth Anett
Bormester Mihály szenvedélye az ember. Nem aprózza el, az Egész érdekli. Minden mondatának külön regénye van, így lesz a párhuzamosan mondott mesék és az előzmények megvilágításának a mestere az elbeszélő, és ezért vész el minduntalan a részletekben. A történetek és sorsok mozaikjai annak az illúzióját adják számára, hogy összerakható a lélek, a szellem és a test hármassága. Leginkább festőkben találja meg művészi céljainak ösztönző erejét. Főleg Velázquez vonzza, hiszen a spanyol vásznain lényeges az emberszenvedély. A lélekmaszkok iránti patológiás gyűlölet jellemzi Bormester Mihályt, a Karnevál című Hamvas Béla regény elbeszélőjét. Ez a megalomán nárcisz megalkotta saját hasonmását. Így ketten gyürkőznek neki az elbeszélés(ek) meredélyének.
Bormester, a történetek korlátlan ura és halmozója azonban elszámította magát. A névtelen elbeszélőtárs valójában egy Frankenstein, nem szolgalelkű társszerző. Ugyanis ellentmond és kekeckedik. A névtelen magyarázni és korrigálni igyekszik Bormester széttartó történeteit. A k2 Színház Karneváljának két rendezője, Benkó Bence és Fábián Péter játsszák a narrátorokat. Benkó Bormester Mihály szerepében a magabiztos teremtő. A jelenetekben más pólóban jelenik meg. Hite az átfogó narratívában és a mítosz világot leíró erejében megkérdőjelezhetetlen, ezért visel előbb Star Wars és Star Trek felsőt. Ám a Névtelen narrátor az elmesélhetőséget egyre több alkalommal más megvilágításba helyező, majd kikezdő kommentárjai nyomán a zárlatban Bormester pólóján már az I Don’t Believe Scenario felirat látható.
A k2 Színház maratoni, 9 óra hosszú vállalkozása többféle színészi jelenlétet kíván. Az első két könyv színpadi megvalósulása abszurd humorral adja panorámáját egy vidéki kisváros életének. A színészeknek néhány szkeccsel kell a mániáikba és a vidéki élet unalmába rögzült személyiségeket ábrázolniuk.
Gyöngy Zsuzsa, Király Dániel és Horváth Szabolcs
Borsányi Dániel több szerepet is komoly meggyőző erővel old meg. Előbb egy igazi dosztojevszkiji önfeltárulkozót játszik. A gyenge jellemű ösztönember, Hoppy Lőrinc kéjeleg saját és gyermekei szenvedésében. A neurotikus test kiszámíthatatlan mozdulatai a tragikus bohócéi. Később Barnabás Maximus figurája már a meddő, alkotni képtelen értelmiségi vitriolos kritikáját adja. Emberünk szünet nélkül olvas és tanul, hogy az általa évtizedek múlva kiadni szándékozott könyv magyarázatot, de legalábbis megbízható kommentárt adjon minden kérdésünkre. Borsányi nagyszerű ütemérzékkel adja elő Barnabás parafilológiai monológját. Ebben a tudós szavak közös eredeteként a RI szócskát teszi meg. A monológ az előadás szellemi irányát is jelzi, hiszen a Karnevál az átélhető, befogadható Egész ábrándképétől a Mozaikra szakadt tudás homályosságáig tart.
A pokoli iróniától áthatott harmadik könyv a családi életé. A férfi számára elviselhetetlené. Elrajzolt polgári színműbe vált a Karnevál előadása. A matriarchátus korában járunk. A szokásostól eltérő családi dráma ez, hiszen narrátorunk és hősünk, a Férfi keresi a kiutat a polgári szalon börtönéből. Bormester Mihály (Piti Emőke) fiatal és tapasztalatlan, és segíteni akar. Még nem tudja szegény, hogy az altruizmus a legrosszabb, amit a férfi tehet a nővel, különösen akkor, ha a segítést szerelem nélkül teszi. Itt pontosan ez történik. Hősünk elveszi feleségül a hiszteroid, és nemhogy a gyerekek nevelésére, de minden másra is tökéletesen alkalmatlan Angelát. Szóval, jó parti a kisasszony. Igazán mulattató, mert strindbergi, weiningeri nász ez. Az enyhén rózsaszín köntös alatt a lengén öltözött test a színészek egyenruhája. A férfiak játsszák a nőket, és fordítva.
Az üresfejű társasági embert és a nőuralom alatt élő férfit is hitelesen játssza Gyöngy Zsuzsa. Előbb Vatta úrként látjuk egy felfújható pancsolóban. Vatta úr hírből sem ismeri a kétségeket. Az önmagát a társaság középpontjának gondoló férfi megingathatatlan saját észbeli képességét illetően. Magabiztosan sorolja fel a bugyutábbnál bugyutább címötleteket az általa kritizált újság elnevezésére vonatkozóan. Gyöngy másik szerepe Angela édesapja. Kanavász Antal tábornok alapjaiban karikatúra. Mégis, a kiváló alakításnak köszönhetően ott áll előttünk teljes valójában a merev katonaember, aki a hivatalában kérlelhetetlen, ám otthon a küszöb alatt csusszan be a szobába. Aztán Kanavász lerázza magáról a házasság ólomnehéz, férfiatlanító bilincsét. A szakítás után azonnal üvegből issza a bort, mondván, most már lehet. A két oldalt lebiggyesztett ajak, a most már férfias hang, az enyhén csámpás lábak és a kihívóan zsebre dugott kezek tanúskodnak arról, hogy a tábornok úr végre annyi elnyomatás után megtalálta maszkulin önmagát.
A Karnevál a beavató és a beavatott, illetve a mester és követője viszonyt variálja többször is. Az utóbbira a legszebb példa Domokos Zsolt és Horváth Szabolcs kiváló kettőse.
Piti Emőke és Gyöngy Zsuzsa
A mester nem árul el sokat magáról. Barátian cseveg a kiválasztottjával, akiről úgy érzi, hogy érdemes megnyitni előtte a kétségek a kapuját. Nagy ravasz, mert úgy indítja el a beavatás útján a tanítványát, hogy az észre sem veszi a kezdő lépéseket. Ha kell, akkor korhol és szid, de sohasem annyira, hogy ne lehessen folytatni a megkezdett utat. Domokos Zsolt párhuzamosan mesélt mítoszcserepekkel próbálja az önismeret magasabb szintjére emelni az első világháborúból hazatért, az infernális családi életébe belefáradt Bormestert. Bormester Mihály bolond és szent. Horváth Szabolcs az utóbbit játssza a főhősből a jobbára sötétben játszódó felvonásban. Horváth az örök tévelygő a szituációban. A temetőben próbálja azonosítani élete egykori szereplőinek sírjait. Nehezen indul el, de képes lesz szárnyalni. Majd felülemelkedni a mindeneken. Állni látszék az idő. Az alig múló idő komoly drámai erővé válik. Horváth hosszabb szünetekkel elhelyezett mondatai azt az illúziót adják, mintha a fentről, a magasból nézne szét a földön. Tapogatózik, hogy végre láthasson. Megélt már sok mindent, de kevésnek érzi. Nem véletlenül. Amit a magasban lát, az valójában elmondhatatlan. Aztán újra a földön, közöttünk találja magát. Esélye lesz belépni a kapun, de nem úgy, ahogy előzőleg gondolta.
Bormester Mihály sorsát a történelmi és a politikai kataklizmákon keresztül a 19. század végétől a 20. század közepéig követhetjük nyomon. A k2 Színházat ez érdekelte kevésbé. A mozaiktörténetek a monomániától az őrület felé mutatnak. Az érzékcsalódástól a szétesésig vezet az út. Aztán, amíg bírja a személyiség, jöhet az újraépüléssel járó remény folyamata. E két végpont között pulzál formátumosan a Karnevál. Az alkotók ötletesen és sokféleképpen fogalmazzák színpadra a demiurgoszi fantazma szabályát. Ebből kiindulva a figurák a másik gyengeségeit és hibáit kristálytisztán látják, ám önmagukét egyáltalán nem. A párhuzamosok a végtelenben találkoznak. A külön bejáratú világokba alig valaki jut be, aki meg igen, annak jobb lenne, ha végleg kívül rekedne. Annál is inkább, mert saját világok sem egészek már.
Piti Emőke és Horváth Szabolcs
Az előbbieket variálja a kiválóra sikerült a befejezés is. Király Dániel játssza az utolsó felvonásban Vidalt. A könyvtáros a felfedező és az összegző személyiség büszke öntudatával próbálja tisztázni a kapcsolatokat a Bormester és a Herstal család között. Király mentális folyamatokat láttat plasztikusan. Eleinte egyszerű a feladata. Minden tudott és ismert. Vidal örül saját tudásának. Aztán új és új kapcsolódási pontokat talál. A tükörre írja filccel a famíliák közös eredetének vélt elágazásait. De jegyezhetné akár a homokba is, mert eluralkodik a zavar a rajzon. Mindjobban elveszti a fonalat. Végül olvashatatlanná, követhetetlenné válik az írása. A végén a színészek is megtapsolják a nézőket. Meg is érdemli publikum. Ez az az előadás, amelyet megközelíteni sem akármilyen kaland. Egy tehetséges vállalkozás különleges alkalma volt 2019. december 27-én a Karnevál a Benczúr Ház Kulturális Központban. Általában két este játsszák a darabot, de ezúttal egyben láthattuk. Csak Vidal nem hajol meg, ő az ablakban marad, akár ha a világ szélén ülve bámulna a mélységbe. A k2 Színház előadása éppen ezt az élményt kínálja a vállalkozó kedvű nézőnek.
