Hamlear / Gyulai Várszínház, Bartók Kamaraszínház
A szöveg tündököl, változatos módon szórakoztat, a megteremtett miliő utánozhatatlan: intellektuális agymenés két felvonáson át.
Sipos Imre és Nagy Ervin kétségkívül a Hamlear legerősebb párosa Nagy Ervin Fotók: Kiss Zoltán
A Gyulai Várszínház falai közt szinte amatőrnek ható díszlet (Matyi Ágota munkája), itt-ott gótikus rémszobrok, boltívek, de belül sejtem, hogy sok elem szándékosan kihasználatlan marad, így is lesz, és mindez a vicc része; ebben a szedett-vedett térben szólal meg a sziporkázó humorral dolgozó alkotópár, Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba, szövege. A jelmez illeszkedik a díszlethez, van ebben is valami szándékoltan diákszínjátszó-szintű kimunkáltság, ahogyan korhű, és ahogyan közhelyes.
A kimagasló színészi teljesítmények dacára úgy gondolom, hogy rengeteg múlik az írók munkáján. A Hamlear röviden a Hamlet és a Lear király összemosása, a két tragédia komédiává formálása mellett; mélyebbre pillantva viszont egy olyan „magyarított” mixtúra, mely beemeli történetvezetésébe Bánk bánt (Sipos Imre), ezzel teret adva megannyi „interkulturális” poénnak. Adott alapból egy ziccer, a Hamlet és a Bánk bán királyéinak névrokonsága – a Gertrúd/Gertrudis nevet egészen biztosan többen összekeverik az iskolában – ám ezen túl nevetségessé teszi a mindhárom műhöz kapcsolódó betanult imádatot az alkotópár. A szöveg tündököl, változatos módon szórakoztat, vérbeli filológiai rock’n’roll.
A két amorf és abszurd karaktert virtuóz módon alakítják, és alakítják át Sipos Imre
A gyéren gomolygó füstöt kísérő, süvítő széleffekt akaratlanul is a Monty Pyhton legendás Gyalog galopp című filmjére emlékeztet. Egyébként a Monty Python-os jelleg Őze Áron egész rendezését áthatja, de nem beszélhetünk utánzásról: a Hamlear legfőbb tulajdonsága, az egyedisége és váratlansága minduntalan meglepi a nézőt. Koltai Róbert sistergő hangon zengi el a helyszínt: Helsingőr, a színen megismerkedhetünk Bánk bánnal, aki Gertrudis meggyilkolása után voltaképp vendégmunkásként érkezett Dániába, jelenleg várőr, zilált lelkiállapota miatt folyton összekeveri Gertrúdot Gertrudisszal, Claudiust pedig „leendrézi”. Kisvártatva megjelenik id. Hamlear (Koltai Róbert), aki szavak hiányában is kacagtató, egyetlen fejfordítására, intésére is fölnevetünk. A későbbiekben találkozhatunk a nyegle, pojáca Hamlearrel (Nagy Ervin), aki esetünkben egyáltalán nem szerelmes Opheliába (Marjai Virág), a viking kecsességű hölgy arról is ismert, többen között, hogy „egy délelőtt három nagy sírt kiás”. Polonius (Papp János) mindenképpen Hamlearnek szánja leányát, ezért a kárpit mögé rejtőzve kilesi a királyfi gondolkozását, hiszen „az sem kizárt, hogy fennhangon teszi”. Az egérfogó-jelenet próbái és előadása az egyébként ártatlan Claudius (Vasvári Csaba) és Gertrúd (Kovács Vanda) halálával végződnek. Hamlear viszont nem veszti életét, hanem elnyeri a trónt, és a második felvonásban tébolyodott királyként, három lánya társaságában látjuk viszont.
Alberti Zsófi, Kovács Vanda és Marjai Virág
Értelemszerűen kevesebb a konkrét irodalmi utalás a Hamlear Lear király blokkjában, lévén a mű nem kötelező olvasmány. Az alapvető csavar a történetben, hogy a három lány jellemet cserél: Goneril és Regan (Kovács Vanda és Marjai Virág), valóban szeretik atyjukat, és Cordelia (Alberti Zsófi) az, aki viszolyogva elutasítja. A második felvonás nagy találmánya Ágoston Péter karaktere, aki Edgar és Edmund is egyszerre, hasadt személyiségét tudatosan alakította ki, hogy elnyerje apjának (Jegercsik Csaba) szeretetét azzal, hogy eljátssza (egyébként nem létező) torz és rosszindulatú fattyú testvérét. Az egész előadásban tündöklő Sipos Imre most még fokozza a teljesítményét, amikor Bánk bánként úgy dönt, Bolondnak öltözik és megkaparintja a hatalmat, teljesen hasznavehetetlen álöltözetét minden esetben magyaráznia kell. A második rész végére szinte mindenki meghal, Edmund is és Edgar is. Ágoston Péter kétszemélyes haláltusája önálló bravúr.
Szinte lehetetlen írásban visszaadni a Hamlear felhőtlenül fárasztó humorát
Őze Áron az adaptálás során remek érzékkel bánt a verses szöveggel, a jól ismert mondatok fonákul hangzanak el, képesek a legdrámaibb helyzeteket is poénná formálni, fokozva a textus kínálta sziporkákat. Sipos Imre és Nagy Ervin kétségkívül a Hamlear legerősebb párosa, a két amorf és abszurd karaktert virtuóz módon alakítják, és alakítják át. Így, a néző nem sejti, mivel számolhat a következő pillanatban. Szinte lehetetlen írásban visszaadni a Bartók Kamaraszínház és a Gyulai Várszínház közös ősbemutatójának felhőtlenül fárasztó humorát, minden sorommal csak a felszínt kapargatom, a megteremtett miliő utánozhatatlan jelleget ölt: intellektuális agymenés két felvonáson át.
Id. Hamlear (Koltai Róbert) szavak hiányában is kacagtató, egyetlen fejfordítására, intésére is fölnevetünk Nagy Ervin és Koltai Róbert Fotó: Bartók Színház
