Gyulai Várszínház – Összművészeti Fesztivál, 2021

|

Szabó Magda Napok, Erdélyi Hét, Shakespeare Fesztivál, Purčarete, Mundruczó, Cári Tibor

A Gyulai Várszínház 58. évadát a pandémia ellenére,  2021. június 25-től, augusztus 19-ig tartja meg.

Kelet-Közép-Európa egyetlen épen maradt síkvidéki, több mint 600 éves gótikus téglavárának udvarán, a csodálatos panorámájú tószínpadon, a felújított kamaraszínházában, a város más helyszínein, utcáin, terein csaknem minden nap színes programokkal várják a nézőket. Csaknem két hónapon keresztül, az elmúlt évtizedek újabb hagyományainak megfelelően, olyan összművészeti programsorozatot kínál a Gyulai Várszínház, amely a legkülönbözőbb korú és érdeklődésű közönségrétegeknek biztosít minőségi nyári művészeti élményeket, a színház szlogenjének megfelelően: Gyulai VárszínházAhol a művészet felszabadít. Ezt a célt szolgálja a műfaji paletta rendkívüli sokszínűsége is: a látványos történelmi dráma, a kortárs prózai színház különféle műfajai mellett az opera, a musical, a néptánc, a kortárs táncjáték, a bábszínház, a jazz, a blues, a népzene, a világzene legjobb előadásaival, színvonalas komolyzenei és irodalmi programokkal várják a látogatókat. A legnevesebb hazai és határon túli magyar művészek mellett világsztárok is fellépnek a színház programjaiban.

A Gyulai Várszínházban XVI. alkalommal szervezik meg a komoly szakmai rangot kivívott színházi fesztivált, a Shakespeare Fesztivált, ezúttal csak magyar társulatokkal. Az utóbbi évek új kezdeményezéseit is folytatják: az elmúlt évtizedek nemzeti klasszikusai közül idén Szabó Magda életművét állítják középpontba a Szabó Magda Napok programsorozatával, és az elmúlt években szintén egyre rangosabbá vált Erdélyi Hét elnevezésű színházi fesztivált is megrendezik.

Az 50 előadást felvonultató színes programsorozatból kiemelkedik az 5 új bemutató (köztük 3 ősbemutató). Egyet teljes mértékig saját fejlesztésben valósítanak meg: Mi volnék nélküled? – Jászai Mari emlékezete címmel, négyet más színházakkal koprodukcióban: Győrei Zsolt-Schlachtovszky Csaba: Hamlear, Vecsei H. Miklós – Kovács Adrián: Bartók és Kodály, Goldoni: Két úr szolgája, Szabó Magda: Az ajtó.

Az igen gazdag, sokszínű programban a szélesebb közönségrétegek érdeklődésének kielégítését szolgálják olyan nagyszabású, többnyire a Tószínpadon bemutatott musicalek, mint a Sándor Mátyás, a Hotel Menthol, a Gyöngyhajú lány, a Hegedűs a háztetőn.

Ugyanakkor a színházi ínyencek is megtalálhatják a kedvükre való produkciókat, például a Mundruczó Kornél vezette Proton Színház Frankestein-terv, az Urbán András igazgatta szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Az Úr nevében című előadásában, a világhírű Purčarete rendezte Az ember tragédiájában, vagy az Akárki című moralitás-játékban, ami tavaly a szegedi Dóm téren szerepelt nagy sikerrel.

A Gyulai Várszínház vezetésének nem titkolt célja, hogy a kortárs magyar színházi kultúra sokszínűségét, gazdagságát és különböző értékeit megmutassa a gyulai közönségnek, illetve az idelátogató üdülővendégeknek és a kulturális turizmus híveinek.

Shakespeare Fesztivál (július 28 –  július 4.)

XVI. alkalommal rendezik meg a Shakespeare Fesztivál programsorozatát, idén a pandémia miatt, csak magyar társulatokat részvételével, Shakespeare, amikor magyar alcímmel.

Szakmai körökben köztudott, a szélesebb közönségrétegek előtt talán nem annyira, hogy évtizedek óta a legtöbbet játszott szerző a magyar színpadokon Shakespeare. Az utóbbi években pedig talán minden korábbinál több előadás volt-van jelen színpadjainkon. A gyulai Shakespeare Fesztivál ezért 2021-ben ezzel a helyzettel akar számot vetni, arra a kérdésre keresi a választ, hogy mit is kezd a mai magyar színjátszás Shakespeare műveivel, a fesztivál idején megrendezett tudományos konferencia is ezzel a kérdéssel néz majd szembe.

A fesztivál zárásaként a Gyulai Várszínház és dunaújvárosi Bartók Béla Kamaraszínház közös bemutatójaként láthatják majd a nézők Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba: Hamlear című darabját a Várszínpadon, Őze Áron rendezésében. A Vígszínház Pesti Színháza a Lóvátett lovagokat, a Katona József Színház az Othello, a csíkszeredai Csíki Játékszín a III. Richárd előadását hozza el Gyulára. Láthatjuk majd a Kabóca Bábszínház, a veszprémi Petőfi Színház, és a temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színház előadásában a Rómeó és Júliát. Érkeznek Gyulára egyetemisták is Kaposvárról a Rómeó és Júlia című, Vidnyánszky Attila rendezte beavató, misszió jellegű előadásukkal, illetve a Városmajori Szabadtéri Színház produkciójaként a Pesti Magyar Színiakadémia diákjai is előadják az Ahogy tetszik továbbgondolását, kortárs versekkel, aktuális szövegekkel. Idén is lesz kortárs táncszínházi Shakespeare-adaptáció: a Kulcsár Noémi Tellabor Társulat a Vihart viszi színre a Várszínpadon. Cári Tibor és zenekara a Shakespeare-előadásokhoz írt korábbi, illetve a szonettekhez írt új zeneműveit adja elő majd egy kamaratermi koncert keretében. A fesztivál minden napján több rendezvényre kerül sor Shakespeare-hez kapcsolódóan, az utcaszínházi jelentektől, a kamaraszínházi előadásokon, filmvetítéseken, kiállítás megnyitón át a nagyszínpadi produkciókig. Idén is szakmai konferencia, Shakespeare korbeli gasztronómia és sok más érdekes esemény várja a nézőket a hét napos fesztiválon.

Erdélyi hét (augusztus 2-8.)

Az előző évek nagy sikerére való tekintettel idén negyedik alkalommal rendezik meg Gyulán az Erdélyi Hét – Erdélyi magyar színházak bemutatkozása című színházi fesztivált, melynek keretében minden nap más-más színház előadását nézhetik meg a nézők. Az Erdélyi Héten is lesz saját bemutatója a Várszínháznak, a kézdivásárhelyi Udvartér Teátrummal közös produkció Goldoni: Két úr szolgája című darabjának tószínpadi előadása (Barabás Árpád rendezésében), a klasszikus commedia dell’ arte eszközeivel. Láthatja majd az érdeklődő közönség a Kolozsvári Állami Magyar Színház Hegedűs a háztetőn című monumentális előadását, szintén a Tószínpadon, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Az ember tragédiáját (Silviu Purčarete rendezésében), különleges helyszínen, a városi sportcsarnokban felépített díszletek között. A Várszínpadon lesz az Aradi Kamaraszínház családi előadása, A Kolozsvári bíró, s az aradiak emellett Móricz Zsigmond: A Zördög című darabját is bemutatják a Kamarateremben. S ugyancsak ott láthatják majd az érdeklődők a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Ibsen: A nép ellensége című előadását, a gyergyói Figura Stúdió pedig Örkény István: Tótékját a művelődési ház színpadán fogja bemutatni. Cári Tibor zenésztársaival idén is ad majd egy kamarakoncertet kortárs költők megzenésített verseivel.

Szabó Magda Napok (augusztus 16-18.)

Az elmúlt években az összművészeti fesztiválprogram szerves részévé vált a közelmúlt nemzeti klasszikusainak életműveit középpontba állító programsorozat. A Székely János Napok, a Weöres Sándor Napok, a tavalyi nagysikerű Márai Sándor Napok után idén Szabó Magda munkásságára hívják fel a figyelmet. A Nemzeti Színházzal közösen bemutatják Az ajtó című regény színpadi változatát Udvaros Dorottyával és Söptei Andreával a főszerepben, Szabó K. István rendezésében. Emellett láthatja majd a közönség az életmű különböző szövegeiből szerkesztett Agyigó című előadást a Gózon Gyula Kamaraszínház produkciójaként és a Rózsavölgyi Szalon évek óta nagy sikerrel játszott Az őz című előadását. A szolnoki Szigligeti Színház a frissen bemutatott Régimódi történet című előadásukkal, a székesfehérvári Vörösmarty Színház Az a szép, fényes nap című előadásával vesz részt a fesztiválon. Gondoltak a szervezők a gyerekekre is, ők és szüleik a Tündér Lalát láthatják majd a nagyváradi Szigligeti Színház előadásában.

Kitüntetett figyelemmel a fiatal korosztályok felé

Az utóbbi években kiemelt figyelmet fordítanak Gyulán a fiatalok különböző korosztályainak megszólítására és színházba csalogatására. Így idén is sor kerül majd bábszínházi előadásokra (Rómeó és Júlia, Jimmy bohóc), illetve olyan gyerek és ifjúsági előadásokra, mint A palacsintás király, A kolozsvári bíró.

A fiatalok által létrehozott és fiatalokhoz szóló előadások mellett a fiatalok minél nagyobb számban történő bevonására is törekszenek a Gyulai Várszínházban. Különféle programokat szerveznek középiskolások, illetve egyetemisták részére (pályázat, workshop, beszélgetés).

Zenei fesztiválok (július 23-24.)

Amint részben már a fentiekből is kiderülhetett a korábbi évekhez hasonlóan idén is hangsúlyosan lesznek jelen az évadban a különböző zenei és táncos szórakoztató produkciók. Külön tárgyalást és kiemelést érdemelnek ugyanakkor a várszínház olyan hagyományos fesztiváljai, mint a Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál és a Gyulai Vár Blues Fesztivál, amelyeken idén különleges szuperprodukciókkal találkozhat majd a közönség. Az előbbin a Rendhagyó Prímástalálkozóval és a Platon Karatevvel, melynek Ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós lesznek a vendégei. A Blues Fesztiválon pedig a Halper Experimenttel, a Bluestonnal és a Magyar Atommal.

10. Irodalmi Humorfesztivál és konferencia (augusztus 10.)

A húsz éve, kétévenként megrendezett Irodalmi Humorfesztiválon ezúttal is a kortárs magyar irodalom élvonalbeli hazai és határon túli szerzői vesznek részt (Darvasi László, Egressy Zoltán, Fehér Béla, Fekete Vince, Háy János, Márton László, Muszka Sándor, Gál János, Győrei Zsolt – Schlachtovszy Csaba, Kiss Judit Ágnes, Kiss Ottó, Tóth Krisztina), két kiváló jazz zenész, Binder Károly és Borbély Mihály közreműködésével. Sőt, a jubileumi évre tekintettel idén neves előadókkal tudományos konferenciát is rendeznek a fesztivál napján a magyar irodalmi humor múltjáról és jelenéről.

Kedvezmények, bérletek:

Nyugdíjas-, diák-, pedagógus-, családi kedvezmény: 10%-os kedvezmény a jegy teljes árából

Erdélyi Hét-bérlet: minimum 5 szabadon választott az Erdélyi Hét alatt bemutatott előadásra szóló bérlet, amely az előadások teljes jegyárából 25 %-os kedvezményt ad 2021. augusztus 2-8. között.

Szabó Magda-bérlet: minimum 4 szabadon választott a Szabó Magda Napokon bemutatott előadásra szóló bérlet, amely az előadások teljes jegyárából 25 %-os kedvezményt ad 2021. augusztus 16-18. között.

Népzenei/Világzenei-Blues-bérlet: a Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál és a XIV. Vár Blues Fesztivál bérlete, mely belépést biztosít mindkét fesztiválra 6000 forintért.

Gyulai-bérlet: minimum 7 szabadon választott az 58. évad alatt bemutatott előadásra szóló bérlet, amely az előadások teljes jegyárából 25 %-os kedvezményt ad 2021. június 25-augusztus 19. között.

A Gyulai Várszínház a műsorváltozás jogát – a jelen pandémiás helyzetben hangsúlyozottan – fenntartja.

Bővebb információ: www.gyulaivarszinhaz.hu; www.facebook.com/gyulaivarszinhaz

CÍMKÉK: