Tíz éve ment el a nagy színész
Garas Dezső a nemzet nagy színésze és nagy zsörtölődője, tíz éve halt meg. Örökösen elégedetlen volt országgal-világgal, színházi élettel, magával.
Garas Dezső Szigliget Nemzeti Színház
Nem volt rest korholni a fennálló viszonyokat. Nem volt rest akkor szabadúszóvá válni, amikor ez még nem volt divat, miközben állandósult alkotótársa és barátja, Sándor Pál filmjében, emblematikussá vált szerepében, Minarik Edeként, a Régi idők focijában, szállóigévé válva hangoztatta, hogy „kell egy csapat!”. Amire olykor ő is vágyott, de valójában „magánzó” volt. Gyakran kilógott a színpadi sorból, „lelógott” a színpadról, nem ritkán áttörve a deszkák és a nézőtér közti rivaldát, kifelé beszélt a publikumnak, melynek tagjait akár simán szemre is vételezte. Nem csak mi néztük őt, ő is végig mustrált bennünket. Kíváncsi természet volt, tudni akarta, kiknek játszik. Nem szeretett a levegőbe beszélni.
Nem volt szabályos alkat, senkinek nem jutott eszébe ráosztani Rómeót. Jókora orra, szétálló lapátfülei, hosszúkás arca, kapálódzó, széles gesztusai, belülről fűtött nyugtalansága, józsefvárosi alulról jöttsége, az ottani „élet sűrűjének” gazdag megtapasztalása, amihez az is hozzátartozott, hogy kamaszkorában sebtében elvégzett, életmentő gégemetszést hajtottak végre rajta, meglehetősen széles körű emberismerettel szolgált. Hamar az elesettek, a nehezen fel-feltámaszkodók, a gyakran vesztesek, a szerethető ügyefogyottak „szakábrázolójává” vált. Már-már a skatulya veszélyével fenyegetett ez a szerepkör, főleg a filmekben.
Vesztegzár a Grand Hotelben Színházi fotók: Eöri Szabó Zsolt
Főiskolásként forgat először, Makk Károly a Liliomfiban ifjú Schnaps szerepét osztja rá. Őt ráncigálja tehetős apja olyan lánykérőbe, amiből Mariska egyáltalán nem kér, ennek dacára jókora elánnal folyik az atyai tukmálás. Már itt is kiszolgáltatott. Érezteti, hogy bátortalan nyámnyilasága miatt semmi esélye. Meg is kapja a későbbi szerepeiben neki oly sokszor kijáró valós és képletes fenékbe billentést. Bohózatian legurul a pincelépcsőn. Bohócosan tragikus és komikus egyszerre. Ez később is jellemző rá. Neil Simon könnyedségbe is tragikumot lop. Amikor a Játékszínben A Napsugár fiúkban Haumann Péterrel veszettül nekiszabadulva komédiáznak, akkor is éreztetik, hogy a két öreg ripacs számára lényegében halálos, hogy kiment alóluk a színpad. Bármennyire veszekednek, betegesek, erejük fogytán, és állandósult haragszomrádot játszanak, mégiscsak életbe vágó számukra, hogy visszaküzdjék magukat a deszkákra. Különben nekik annyi, elevenen elsorvadnak. Darvassal, szintén a Játékszínben, két összeköltöző, egymással mulatságosan nehezen megférő, válás miatt agglegénnyé lett férfiakként ugyanilyen elementárisan mókáztak a Furcsa párban. Közben megmutatták, hogy véglegesen elmagányosodhatnak, és ez azért hideglelős.
Blaskó Péter és Garas Dezső A Mester és Margarita
Garas ekkor is vagányul élt vaskos, harsány, vásári, ha úgy tetszik cirkuszi eszközökkel. Rajongva szerette ezt a műfajt, bohócvénája ebből is táplálkozott, nem véletlen, hogy Müller Péter Búcsúelőadás című darabjának megrendezéséhez Kaposváron valódi cirkuszi sátrat is felállíttatott a teátrum előtti téren. Kaposváron adta, Ascher Tamás elgondolásai szerint, A Mester és Margaritában Wolandot, az olykor igazságosztó, máskor borzadályos dolgokat művelő, teljhatalmú sátánt is. Képes volt földöntúlian, misztikusan formátumos lenni, de közel sem csak félelmetes és karizmatikus volt, ez az ördögfajzat gunyoros humorral rendelkezett, amiben Garas civilben sem szűkölködött. Lényeglátóan szurkapiszkálódva, gonoszkodott. Depresszióba hajlóan volt képes az orra alá morogni, gyakran úgy kipécézve valamit vagy valakit, hogy miközben nyilvánvaló volt a búvalbéleltsége, olyan megsemmisítő tőrdöféseket vitt be a mondandójába, hogy azon röhögni kellett. Keserűen is szórakoztató volt, fájdalmait, gátlásait humorral enyhítette, olykor palástolta. Alkata predesztinálta arra, hogy a másság megtestesítője is legyen. Időskori tán legjobb szerepe, Tolsztoj Legenda a lóról című művének dramatizált változatában Foltos, a Vígszínházban, ahová Marton László édesgeti. Kapásból nemet mond. Tart attól, hogy ekkora feladathoz már nem elegendőek az energiái. Valószínűleg fél attól is, hogy túl mélyre kell mennie a kiközösítettség és a rémisztően lesoványodó gebe elmúlásának ábrázolásában. De aztán beadja a derekát, amiben nyilván az is közrejátszik, hogy Marton azt mondja neki, ez csak vele érdekes, ha nem vállalja, nem mutatja be a darabot. Végül, igaz, hogy csak egyetlen szezonra, de még a Vígbe is szerződik. Sokszor lelkesedik és sokszor csalódik.
Régi idők focija
Rendszerint ott terem, ahol friss színházi fuvallatot orront. Ha ez a 25. Színház éppen, akkor ott adja a Cserepes Margit házasságában Törőcsik Mari partnereként, a szerzővel, Fejes Endrével félreismerhetetlenül hasonlatos vonásokkal rendelkező írót. Ha Szolnokon Schwajda György által teremtetten érzi a jó színház szagát, oda rándul, szintén Törőcsik mellett, Taub János rendezésében, a Száz év magányban, José Arcadio Buendíát megformálni, aki meglett férfiből aggastyánná válik. Nem gond számára az elszáguldó évtizedek, a hideglelősen eliramló élet megjelenítése. Inspirálják egymást Törőcsikkel, akivel majd megható párost alkotnak, Alföldi Róbert rendezésében, a Kései találkozásban. Ha megfelelő partnerre talál, szinte megtáltosodik. Darvas, aki azzal a feltétellel szegődik a kérészéletű Művész Színházhoz, hogy színre viheti Beckett Godot-ra várva című klasszikussá nemesedett abszurdját, ugyancsak ilyen társ számára a deszkákon. Estragonként és Vladimirként nem nyomasztják unos-untig a nézőket, azzal, hogy itt a sivár világvége, nincs mit tenni. Talajt vesztett, de nem kedélytelen bohócpárost alkotva intenzív szócsatákat vívnak, lételméleti kérdéseken vívódva is bohózati szituációkba keverednek, megkönnyezni való helyzetekben is nevettetnek.
Persze ugyancsak bohócpárost alkotott Kern András és Garas Sándor Pál remek mozijában, a Ripacsokban. Amint összetoldozott szárú nadrágjukban, a másiktól szétválaszthatatlanul, megszeppenve, de mind nagyobb elánnal és hittel éneklik, groteszk tánclépések közepette, hogy „egyedül nem megy”, az felejthetetlen, filmtörténeti mozzanat. Általában bedobott apait-anyait, de tudott bukni is, kedvetlenül téblábolni a szerepében. Ilyen Prosperóként a Katona József Színház A vihar előadásában. Nem sokkal tett többet, mint felmondta a szövegét. Búvalbéleltsége láthatóan nem a figuráé volt, hanem a sajátja. Ihlet nélkül vergődött előttünk, nem sok nyoma mutatkozott annak, hogy nagy színészt látunk.
Garas Dezső és Kern András Ripacsok
Lehet, hogy kijátszotta már magából a szerepet. Hiszen az Állami Bábszínházban már volt az uralkodástól, hatalomtól búcsúzó, mindenható pálcájától is megváló Prospero. A produkciót Urbán Gyula kezdte rendezni, de ő elégedetlen volt vele. Próbafolyamat közben kicsavarta kezéből a „varázspálcát”, és maga vette át az irányítást, ami persze megengedhetetlen, példa arra, hogy renitens is tudott lenni. Az eredmény őt igazolta. Felgyújtotta a bábosok képzeletét, játékkedvét. Egyedül volt élő szereplő a bábok között. Rávilágított a hatalmi praktikák, az aljasság teljes tárházára, egyértelművé téve, hogy szintén nem földre szállt angyal. Befejezésül térdre ereszkedett, így azonos magasságúvá válva a bábokkal. Tényleg feladta a hatalmi praktikáit, egy szintre került a többiekkel.
Fehér Tibor, Törőcsik Mari és Garas Dezső Jó estét nyár, jó estét szerelem
Élete utolsó időszakában a Nemzetiben játszik. Halála előtt tíz nappal még fellép a Jó estét nyár, jó estét szerelem nyúlfarknyi, apa szerepében. Ekkor már olyan sovány, hogy szinte zörögnek a csontjai. De változatlanul erőteljes a jelenléte, mindhalálig ő a jellegzetes, néhány szaváról, mozdulatáról felismerhető Garas. Sőt, A Garas, akinek elég csak a vezetéknevét említeni, akkor is mindenki tudja, kiről van szó. Ő a nagy színész, a morgolódó ember, az örök elégedetlen, aki magába gyűjti a világ iszonyatát és szépségét, és mindazt, amit tapasztal, megmutatja, élvezetesen eljátssza nekünk. Ezt most ki kellene javítani múlt időre, de nem visz rá a lélek. Aki egyszer is látta valamelyik jelentős alakítását, annak Garas jelen idő.
