Függetlenek a B32-ben

|

Mein Kampf, Leenane szépe

Harmadrosta Csoport

Mucsi Zoltán

Szeptember 7-én különleges előadás várta a B32 Galéria és Kultúrtérbe érkező nézőket. George Tabori: Mein Kampf című szatírikus művét mutatta be a Harmadrosta Csoport, a tőlük megszokott fiatalos lendülettel, humorral és drámaisággal. Október 8-án láthatja először a nagyérdemű Martin McDonagh: Leenane szépe című izgalmas drámáját Mucsi Zoltánnal főszerepben, Kovács Lehel rendezésében.

2021 májusában alakult a Harmadrosta Csoport, többnyire huszonéves fiatalokból. Augusztus végén mutatták be Shakespeare: Hamlet című drámáját Nádasdy Ádám fordításában. Ezt tizenhárom alkalommal játszották teltház előtt az Óvóhelyen, majd a produkció két előadásra meghívást kapott az Ördögkatlan Fesztiválra.

A Harmadrosta új projektje George Tabori: Mein Kampf című darabja. Sötétségbe fúló groteszk komédia egy csirkéről, egy ideológiai közhangulatot meglovagoló német politikusról, és arról, hogy a szeretet életveszélyes dolog is lehet.

A Harmadrosta Csoport a B32 színházi mentorprogramjának első mentoráltja. A formáció tagjai szakmai tanácsokat és segítséget kapnak Gyulay Eszter dramaturgtól, a Nézőművészeti Kft. művészeti vezetőjétől, Rába Roland színész/rendezőtől és Tárnoki Márk rendezőtől.

A Nézőművészeti Kft. független társulata a tavalyi nagysikerű Utazás a koponyám körül után egy ismert ír szerző, Martin McDonagh Leenane szépe című darabját viszi színre Mucsi Zoltán főszereplésével.

Az október 8-án debütáló előadásban egy idősebb férfi színész játssza a rigolyás és hipochonder Mag szerepét. A női ruhába és sminkbe bújtatott Mucsi azonban nem komikus alakként jelenik meg, sokkal inkább félelmetes, frusztráló személyiségként. Lánya, Maureen (Jankovics Anna) apróbb kínzásokkal próbál visszaszúrni anyja kegyetlenségéért, azonban az egyensúly visszavonhatatlanul felborul a Maureenbe fülig szerelmes Pato (Kovács Krisztián) megjelenésével.

A rózsaszín neonban játszódó jelenetek a generációk közötti harcokat, a traumák feldolgozhatatlanságát és a beteljesületlen szerelem örök kérdéseit járják körbe. Néha humorosak, máskor keserűek, de hatásuk alól nehéz szabadulni. Kovács Lehel színész-rendező új értelmezését igyekszik nyújtani az egész világon sokat játszott drámának. Ahogy Maureen, úgy, reményeik szerint, a néző is a színpadi történések hatása alá kerül majd.

CÍMKÉK: