Franz Xaver Kroetz: A vágy / Radnóti Tesla Labor
A darabban lévő groteszk humor Alföldi Róbert rendezésében viszolygó, fájdalmas röhögést hív elő a közönségből, s hogy mindez ne csapjon át reménytelen zokogásba, erőteljes stilizáció segítségével rajzos rémmesévé emelődik a játék.
Schneider Zoltán és Kováts Adél Fotók: Dömölky Dániel
„Mint tenger, reng az éjszaka, / növényi szenvedély szaga / fojtja szoruló mellem. // Végy ki e mélyből engemet, fogd ki a kéjt, meritsd szemed / hálóját mélyre bennem.” – mondhatná Ottó, a kertész (Schneider Zoltán), de nem mondja, mert hogyan is ismerné József Attila 1937 júniusában írott versét, amikor ő csak egy képzelt, ám igen vehemens figura Franz Xaver Kroetz 1994-ben született darabjából. Ottónak nincsenek szavai saját pohos teste és zilált lelke állapotára. Ottó nyomasztó belső érzeményei is igencsak homályosak, s ha valaki kérdezné, mi baja, aligha merné neki elröfögni, hogy sűrűbben áll behatolásra készen, mint ahogyan élete párja, a hervadni kész Hilda (Kováts Adél) fogadni kívánja.
A Tesla Labor négyszögletű terét metsző átló jobb oldalán, derékszögben rendezett sorokban ül a közönség. A szemközti sarokból jöttünk mindannyian, egy melegházi üvegfolyosó dús levelű zöldjein áttörve. Még érezni is a föld szagát, s a levelek érintésének emléke is ott a kézfejünkön, amikor a Kálmán Eszter által ráadott, elmondhatatlan trikó-gatya szerelésben, napnyugtai lélekállapotban betámolyog Ottó. Sötétet csinál, s ezzel elindul és végig pettyegeti az estét egy szépen kidolgozott játék a villanykapcsolókkal. Aztán a szuszogó sötétben megkezdődik az első csúfondáros-keserű-szomorú ágyjelenet, mely később – talán csak hogy ne sírjunk máris – nyögdécseléssel kísért, nevettető takaró-baletté változik. Kálmán Eszter díszlete a zöldfolyosó másik oldalán, viasszal bevont papírvirágok olcsó koszorúi alatt képzelteti el velünk a bejáratot, de arrafele van Mitzi otthona is, és ha kell, a kockás terítős vendéglői asztal is. Az erős negyvenesnek megírt Hilda és a munkáját odaadással végző Ottó sírkerti vállalkozása éppen prosperáló szakaszát éli, házasságuk azonban egyre döcögősebben működik. Van egy szakképzett kertészlányuk, Mitzi (Bata Éva), a „jelentéktelen harmincas”, aki eddig nem sok vizet zavart, bár lennének bulvárlapokból összeszedegetett elképzelései saját boldogulásáról.
Bata Éva és Vilmányi Benett
A színészként is sikeres drámaíró, rendező, filmrendező Kroetz, klasszikus dramaturgiai képletet használ Der Drang című, három felvonásos, maga által is „Volksstück”-nek, népszínjátéknak tartott, sokadik darabja megalkotásához: jön egy idegen, vagy inkább egy nem ide tartozó, jelen esetben az asszony börtönből szabadult öccse, s jelenléte megváltoztatja a helybeliek mágneses erőterét. A magát gyógyszerekkel féken tartó Fritz (Vilmányi Benett) valami erotikus bűncselekményért ült, s érkezése beindítja befogadói fantáziáját. A fickóra – s annak vélt „szabadságára” – való rácsodálkozás kiszabadítja és elszabadítja a vágyakat, leginkább Ottóban, aki undorodva képzeleg ifjú rokona erotikus megmozdulásait kutatva. (A mostani szöveg egyébként a szerző Kedves Fritz címen írt régebbi munkájának második változata, s kicsit olyan, mintha Fassbinder játékból írt volna egy Ödön von Horváth darabot. Ami nem lett rossz!)
Húsz évvel ezelőtt, Ascher Tamás rendezésében Csákányi Eszter és Lukáts Andor játszotta a házaspár két tagját, Láng Annamária és Kardos Róbert meg a fiatalokat, s a jelentős szakmai és közönségsikerben része volt az akkori fordításnak is. A Thália Stúdióban Parti Nagy Lajos „dzsuvás-magyarja” hangzott fel, most Perczel Enikő és Totth Benedek „sivár-magyar”-ját hallhatjuk, hisz az eredeti tájszólást jelezni kell valami módon. Elég ránézni Kroetz ádáz figyelmet és elszánt operálhatnékot mutató, kaján róka-fejére, hogy megsejtsük, micsoda izzó érdeklődéssel szedte szét és rakta össze újból ezeket a növényi egyszerűséggel létező figurákat. A darabban lévő groteszk humor Alföldi Róbert rendezésében viszolygó, fájdalmas röhögést hív elő a közönségből, s hogy mindez ne csapjon át reménytelen zokogásba, erőteljes stilizáció segítségével rajzos rémmesévé emelődik a játék.
Vilmányi Benett és Schneider Zoltán
S ha mindezt be tudjuk fogadni, ha kellőképpen hozzá tudjuk törni lelkünket a szókincshiányos, nagyon pici és nagyon csukott, ám tulajdonképpen tisztességes életek fortyogó kínjaihoz, megajándékozódunk valami vacogtató megértéssel. Hogy lényegében ennyi az élet. „Minden, mi él, egyenlő soká él”- írja a mi Madáchunk. S ezek a „lények” is, itt, a páfrányok párájában, és ágyuk száraz párnái között, érzetük szerint épp akkora belső birodalom császárai és hercegnői, mint egyes magasan iskolázott, szakavatottan szenvedő értelmiségiek. A levegő akkor forrósodik föl, amikor rés nyílik ezen a csukott világon, s fölmerül a másként élhetés lehetősége. No, de azt meg hogy kell? Tudom én azt? Tudok én olyat? Miért nem tudok? Hova dugjam égő zászlórudam? Ki fogad be, ki fogad el engem?
Pompás alakítás Schneider Zoltán könnyen gerjedő kertésze. A kíméletlen, haszonelvű főnök, a beengedésért kuncsorgó, kissé megkopott hím, s a lehetőségeket mérlegelő, ravasz paraszt mind megvan benne. Rendező és színész katartikusan komikus pillanata, amikor a szenvedelmes kertész szinte saját szobraként öleli magához a meredő csövű, sárga locsolókannát, hogy – végre örömhöz jutván – boldog elefántszerelemmel tülkölje vele tele a világot. Alföldi nagyon tudja, hogy kell fölröhögni a vész pillanatában.
Kováts Adél Hildája, a szikkadt asszonyka figurája olyannyira elüt a színésznő által sokszor játszott nagyon nőies, nagyon királynői alakoktól, hogy percről percre közelebb hajol az ember, hogy pontosabban lássa, mi is történik éppen. Hogyan csinálja Kováts Adél, hogy bár száraz tyúkocska képében kárál, aki láthatóan nemigen ismeri a testi örömet, kacifántosan bár, s rémes rúzzsal kikenve, vásári bizsukkal fölszerelkezve ágyba csalja elkóborolt férjeurát, és győzedelmeskedik egy olyan csupa zamat, csupa élet húsevő virágon, mint Bata Éva Mitzije? Amit asszonyi fifikáról és a velejáró fáradtságról tudni lehet, azt ez a két nő tudja. Hilda sikerületlen merénylete után, törölközőbe tekert fejükkel, lemosakodva, nőmagazinok címlapjára illő, festeni való párost alkotnak.
Vilmányi Benett, Kováts Adél, Schneider Zoltán és Bata Éva
Rendezőileg és színészileg is igen szépen fölépített ívet mutat Vilmányi Benett Fritz alakítása. A hatalmas szerszámmal rendelkező, de véglegesen lenyugtatózott ifjú ember a börtönből kiszabadulva, ám saját addigi magamutogatós életéből kizárva, akarata ellenére forgatja föl a nénje életét. Távozásakor, már útra készen, olyan bukósisakot hord, amiben egészen földönkívüli lény benyomását kelti. Idegen világból jött, s ki tudja, hogy most hová távozik. Motorjának halkuló dorombolása nem hoz azonnali megnyugvást a kertészet tevékeny lakóira. Mindenki fölméri majd a lehetőségeket. Aztán sokáig nyomkodják még a puha földet a palántázófával, sok koszorút kiosztanak a település aktuális keserveseinek, míg egyszer csak visszazökken az életük valami ahhoz nagyon hasonlóba, mint ami Fritz érkezése előtt volt nekik. S tán mind úgy érzik akkor, hogy – „Jóvanazúgy”.
