Horváth Benji: Nem érdekel, csinálják utánunk!
Két diplomával rendelkező fiatal, aki tud norvégul és nem mellesleg az asztrológiához is nagyon ért. Egykor ingatlanközvetítőként is dolgozó, ambiciózus bölcsész, aki megunta az álmodozást és az örökös tervezgetést, inkább a cselekvés erejében hisz. Ez is ösztönözte HORVÁTH BENJIT, hogy nagyobb életcéljai közé emelje a Fiatal Drámaírók Házát, amelynek alapítója és projektmenedzsere egyben. A színházról, a fiatal drámaírók helyzetéről, inspirációkról és irányokról is beszélgettem az önazonos fiatalemberrel.
Horváth Benji Fotó: Mezősi Kristóf
Kezdjük az elején! Hogyan fogant meg a Fiatal Drámaírók Házának ötlete?
Az ötlet aktív írói korszakomban született meg úgy igazán, de korábban is az agyamban volt egy ilyen jellegű kezdeményezés elindítása. Sok helyre küldtem el drámaszövegeket is. Bár sokan visszautasítottak, ez az élmény nem kudarcként, hanem lehetőségként csapódott le bennem: itt az idő, hogy most megvalósítsam a Fiatal Drámaírók Házát! Megjegyzem, a visszautasítások időszakában és a covid okozta bizonytalanságban azt is elhatároztam, hogy nem foglalkozom többet színházzal. (nevet)
Honnan jön a színház szeretete?
Óvodásként is már sokat szerepeltem, aztán hét évig diákszínjátszóztam. Az azonban soha nem merült fel bennem, hogy színész legyek, inkább a színház háttere vonzott: a rendezés, az írás stb. Vagyis, szeretek szerepelni, de nem a hagyományos színházi keretek között, hanem sajátos környezetben, nem kifejezetten színházi terekben. És nagyon érdekel a Káva tevékenysége is (Káva Kulturális Műhely, 26 éve színházi neveléssel és részvételi színházzal foglalkozó társulat – a szerk.) Ha nem jön a vírus, minden bizonnyal a drámapedagógia felé mozdulok el. Így viszont a pandémia idején részt vehettem online drámaíró kurzusokon, amiken felélesztettem az írói vénám.
Fiatal Drámaírók Háza – mi a név eredete?
Még az egyetem elején részt vettem egy norvég tanulmányúton, egy diákszínjátszói fesztiválon. Ott csak azokból a szövegekből készültek kifejezetten kamaszoknak szóló előadások, amelyek erre az eseményre születtek fiatal, kortárs drámaírók tollából. A fesztiválon részt vett az író, a rendező és a játszók is. A végén egy tök jó és hasznos beszélgetés alakult ki. Ennek az eseménynek a létrehozója az Oslóban működő Dráma Háza nevű szervezet volt, amely amúgy is a fiatal drámaírók menedzselésével foglalkozik.
Hogyan képzeljük ezt el?
A szervezet fenntart egy nagyon jól felszerelt épületet, amelyben van tere a színházcsinálásnak is, van műhely, van kávézó. Ezt az épületet csak azok a drámaírók használhatják, akik pályáztak, ők próbálhatják ki ott a saját kis projektjüket. Megkapják hozzá az infrastruktúrát, az embereket, mindezt állami támogatással.
Naivnak tűnhet a kérdés, mégis, mit gondolsz, megvalósulhat egyszer hasonló itthon is?
Nincsenek illúzióim afelől, hogy mennyire tudna sikeresen működni itthon egy ilyen szervezet, pláne állami támogatással… De én más problémát is látok. Ha, mondjuk, beküldöm bármelyik pályázatra a szövegemet, amelyet aztán nem válogatnak be, az eredményhirdetéskor a nyertes szerzők listáján szinte mindig ugyanazokat a neveket látom. Miközben körülöttem is rengetegen írnak és a többi közt a Metro Works Színházi Szabadiskola (különböző színházi tréningeket kínáló szervezet – a szerk.) által rendszeresen indított drámaírótréningek is mindig teltházasak. Muníció tehát van, már csak egy csapatra van szükség, amely foglalkozik is a lelkes fiatalokkal.
Projektmenedzserként definiálod magad a Fiatal Drámaírók Házában. Nagy szó és felelősség ennyi idősen.
Elvégeztem két egyetemet, kitűnő voltam mindig az iskolában, versenyekre jártam, de semmi nem tanított nekem annyit mind emberileg, mind szakmailag az életről, a munkáról, bármiről, mint ez a projekt. Ahhoz, hogy alaposan megvizsgáljam az elmúlt egy évemet, szükségem lenne egy nagyítóra, hogy lássam, honnan hová jutottam ebben a kreatív flowban, ami ugyanakkor sok gödörből kihúzott. Ha egyáltalán eljutottam már valahova.
Szerinted nem?
Talán igen. Túl a személyes fejlődésemen, nekem a kezdetektől fogva nagyon fontos volt, hogy ne úgy tekintsenek kívülről erre az egészre, hogy milyen jó játszótere van Benjinek, ahol kiéli a kreativitását meg megtalálja önmagát! Beszélgetések meg a Házzal kapcsolatos sok szervezés során sokszor találkoztam ezzel a kérdéssel, hogy vajon mit fog szólni a szakma? Nem érdekel, csinálják utánunk!
Én mindig is szerettem adni, és hatalmas örömmel tölt el, hogy minden színész, rendező és író hálás, hogy részt vehet ebben. Közösségek épültek, barátságok alakultak ki, csapatok jöttek létre.
A személyiséged szerves része a tenni akarás és szenvedély a változtatásra, nem?
Találkoztam nemrég olyan tanokkal, amelyeknek a Cselekedj itt és most! a lényegük. De igaz, éget belül a tűz, azonban sokáig működött bennem a szolid fék is, aminek a segítségével kívülállóként magamra és a tevékenységemre is tudtam nézni: mennyire oké, amit csinálok, szerethető-e, elfogadható-e stb.? Aztán volt egy pont, amikor én ezt inkább elengedtem. Onnantól kezdve egyáltalán nem érdekelt és érdekel a mai napig, hogy ki mit gondol. Szeretek hinni abban, amit csinálok.
Nem szeretnéd, hogy befolyásoljanak.
Az életem egyre több területén érzem ezt. Meghallgatom a véleményeket, de fontos, hogy az embernek legyen egy erős víziója arról, hogy mit csinál, merre tart, mi a cél. Intuitív ember vagyok, az ösztöneim eddig sosem hazudtak nekem. Szeretem az alkotásban és a mindennapjaimban is használni a spirituális oldalam.
Amire szintén szükség volt, hogy újjáéleszd a korábban 2014-ben már elindult Okuláré Projektet, amely egyben a Ház első eseménysorozata is.
Maga projekt ötletgazdája és fejlesztője Ilyés Lénárd Leó volt, a Metro Works Színházművészeti Szabadiskola vezetője. A feltámasztás gondolata azért is született meg bennünk, mert úgy láttuk Leóval, hogy rengeteg ember szeret írni és szeretné magát megmutatni. A gyors, forgó rendszer érdekében meg a minél színesebb felhozatal miatt is döntöttünk a pályázat mellett. Később az eredeti verzióhoz képest tovább is gondoltuk, hiszen így születhetett meg az Okuláré műveiből az antológia.
Visszatérek a folyamatra: adtunk kéthavonta egy-egy hívószót. A szerzők ebből az adott szóból indultak ki az egyfelvonásos, maximum 15 perces és legfeljebb ötszereplős drámák megírásakor. Legutóbb ez a Rukkola volt.
Fontos volt, hogy minél többen tudjanak visszacsatolást kapni a szövegükről. Ezért előzsűrizés során kiválasztunk hat szöveget, a szerzőit pedig műhelymunkára hívjuk meg. A műhelyekre a vidéki helyszínek kapcsolattartói mellett már szakmai zsűrit is meghívunk, akivel a szerzők végig mennek a szövegeiken, átbeszélik azt és onnantól egy hetük van még az átdolgozásra. Utána a műhelyen újabb szavazásra bocsátjuk a szövegeket, így marad a hatból három. Ezt a hármat aztán három, felkért rendezőnek kiadjuk, akik meghívott színészekkel felolvasószínház formájában bemutatják az írásokat. Az Okuláré egyik legfontosabb eleme, hogy ezek a felolvasások egyszerre több helyszínen valósulnak meg párhuzamosan, határon innen és túl. Ebben az évadban összesen húsz helyszín kapcsolódott be!
A felolvasás után mindhármat megvitatjuk kerekasztalként a közönséggel. Ezután a nézők szavaznak, és a három közül az a szerző jut tovább automatikusan a következő fordulóba, akinek a szövege a legtöbb szavazatot kapja.
Van korhatár?
Nincs ilyen megkötés, de legutóbb is három nagyon fiatal jutott be a fordulóba. Én erre büszke vagyok, mert így hitelesen tudjuk képviselni azt, hogy tényleg fiatalok vannak ebben a házban.
A nemrég megjelent antológia lenyomata a Háznak és a te missziódnak. A korábban említett erős víziód most mit mutat? Hogyan tovább?
Rengeteg tanulságot vontam le, nagyon sok munkánk van még a szervezés, az értékesítés terén. Ugyanakkor az Okuláré Projekt – főleg, hogy a Trafó is mellénk állt helyszínként – minőségi amatőr szintre hozta fel magát, ami szerintem tök jó! Ugyanakkor érzem, hogy ebben még több van. Fejleszteni kell az infrastruktúrát, a közösségi médián való jelenlétünket, de nemcsak a külsőségekre szeretnék építeni, hanem az emberekre, a résztvevőkre is. Mostanra már lett egy kis pénzünk, így jövőre ki tudjuk fizetni például a szakmai zsűrit, ez nagy előrehaladás. Ezenkívül lesz külön szervezői csapat, önkéntes csapat, szeretnék jövő év őszére még egy antológiát, van egy másik projektötletem is az Okuláré mellett…
Na látod, meddig eljutottál!
Megvan a ház alapja, most épülhetnek a falak!
Ui.: Az interjú óta kiderült, hogy létrejött egy felolvasószínházi séta esemény programterve is, a megvalósítást idén szeptemberre, Sopronban tervezi a csapat. Ötletből tényleg nincs hiány!
