Kiaknázatlan lehetőség

|

Fajankó – Jurányi Ház

Vilmányi Benett jó és őszinte párost alakít a halott nagymamától kocsmát öröklő Margóval. Ballér Bianka játéka leginkább a Vilmányival közös jeleneteiben hiteles és kifejező.

Egyszerűen mozgatható, házkülsőt és belsőt ábrázoló díszletelemek fogadnak a Jurányi Ház nagytermében.  És az egyik tetején mereven, némán ül a kissé autista Jankó és elkezd mesélni úgy, mintha ott sem lennénk. Vagy épp azért, mert ott vagyunk. Vilmányi Benett nyitójelenete sokat ígérő Kovács Dániel Ambrus Fajankó című rendezésével kapcsolatban, ám az ígéretesség egyre halványul a realisztikus előadásmód során. Pedig a téma igényelte volna az elvontabb képi világot.

Az előadásban dramaturgként is feltüntetett Németh Nikolett drámája, a Fajankó a bántalmazás, a családon belül erőszak utóhatásairól és az utána kialakult kapcsolatrendszerekről szól. Az izgalmas helyzeteket felvonultató alapanyag főhőse Jankó, aki „más”, mint a többiek. Az autista fiút másképpen kezeli a hagyományokhoz szokott, szigorúbb vidéki közeg, ez az eltérő látásmód pedig jól érzékelhető a dialógusokból is. A részeges apa nemcsak az autista Jankót, hanem annak bátyját, Bandit is bántotta, amíg az végül nagykorúságát betöltve elszökött hazulról, mentve magát, egyben hátrahagyva benne feltétel nélkül bízó öccsét. Ám az apa halálát követően a báty visszatért öröksége miatt – ez az előadás kiindulópontja.

Németh írása színházilag érvényes módon járja körbe az örökölt sorsok és traumák nehézségét, a különböző megküzdési és önvédő mechanizmusokat és a bántalmazó-bántalmazott ördögi körének nehéz megszakítási lehetőségét. Azonban Kovács Dániel Ambrus talán túl egyszerűen nyúlt a sokrétű matériához. Noha fényekkel és sötétekkel operál és szuggesztív, hegedűt és elektronikai hangzást is tartalmazó dallamvilágot alkalmaz, ezeken kívül csak a színészi játékra alapozza rendezését, mindenfajta szcenikai támogatás nélkül, konkrét tárgyakkal és megoldásokkal élve. Alapvetően nem keltene ez hiányérzetet, ha nem egy mentális problémákat körbejáró, sok kimondatlan, inkább megmutatható tartalommal rendelkező drámáról lenne szó. De arról van szó.

A színészek igyekeznek a lehető legmélyebbre ásni a szereplők pocsolyába taszított vagy azzá tett életében. Vilmányi Benett a legerősebb köztük: rezzenéstelenül kifejező arca és természetes mozdulatai mentesítik minden, a mentálisan beteg embereket jelző sztereotipizált alakítástól. Minden pillanatban képes újabb jelentésréteget kölcsönözni a címszereplőnek, olyannyira, hogy felmerül a kérdés: valóban az ártatlan, az emberformájú szexbaba iránt érzelmeket tápláló Jankó az ostoba vagy a minden hájjal megkent polgármester, esetleg az agresszív, önmagát becsapó bátyja?

Vilmányi Benett jó és őszinte párost alakít a halott nagymamától kocsmát öröklő Margóval. Ballér Bianka játéka leginkább a Vilmányival közös jeleneteiben hiteles és kifejező. Az egyedi stílussal és személyiséggel rendelkező lány jól kiegészül az értelmileg sérült fiúval. A két színész közti összhang megérteti a közönséggel, miért kezdhet el vonzódni egymáshoz két  „fura”, a világot másképpen látó ember.

Lestyán Attila polgármestere nemcsak pozíciója miatt, hanem fizikailag is kimagaslik a többiek közül. Mimikai eszköztára most sem hagyja cserben, azonban a komikussága mellett ugyanezen eszköztárral képes megvilágítani a „megátalkodott” politikus emberi arcát is, aki kötődési és önbizalmi problémákkal is küszködik.

Chován Gábor kissé egysíkúan hozza az agresszív apától elszökő, de a minta elöl elfutni nem tudó Bandit. Chován kutatja karaktere mélyebb rétegeit, ám játékában csak néha tudja kifejezni azt. Ellentétben partnerével, a Bandi feleségét alakító Csábi Annával, aki szintén jól átgondolt karaktert formál meg a színpadon. Egyenletesen, jelenetről jelenetre juttatja el a vagány, önmagáért kiálló nőt egészen a férje agresszióját egy darabig tűrő, aztán leendő kisbabája miatt inkább őt elhagyó, bántalmazott feleségig. Az ív megmutatkozik abban is, ahogyan Csábi figurája egyre közelebb kerül Vilmányi Jankójához.

A kissé egyhangú Fajankó azonban fájdalmasan szép képpel ér véget: (fa)Jankó ül bátyjával az egyik díszletelemen és szépen lassan vízbe ereszti horgászbotjával a szexbaba fejét, amelyet bátyja választott el erőszakosan testétől. Megölte Jankó egyik „szerettét.” A zárójelentben a báty megígéri, hogy megjavítja a babát.  Legalábbis megpróbálja ezt is helyrehozni. Jankó pedig csendesen horgászik tovább.

Füge Produkció – Maszk Egyesület (Szeged)

CÍMKÉK: