Ex-Katedra – STEREO AKT-FÜGE Produkció
Tárgyanimáció, tánc és mozdulat, zeneiség és ritmus, vizuális és médiatechnikai eszközök, színházi nevelés és báb. Mindezen formák együttese fejezi ki a dokumentumszínházi előadás komplexitását.
Fotók: Stereo Akt, Bartha Máté
A tavaly márciusban kezdődött karantén időszak „első részét” sokan az elcsendesedésre és az önvizsgálatra használták. Ahogyan kiderült az előadást megelőző rövid beszélgetésből, így tett a Boross Martin vezette Stereo Akt társulata is. Amint lehetett, a tagok összegyűltek – maszkban és kellő távolságot tartva –, és felidézték életüknek azon részét, amely kivétel nélkül összeköti őket. Tudniillik, hogy mindannyian a rendszerváltáskor vagy annak környékén születtek. És ez meghatározó tény az életükben. Legyen szó táncosról, színészről vagy marketingesről. Az Ex-Katedra című darab egy generáció őszinte vallomása múltról és jelenről. Boross rendezésében a társulati tagok általános iskolai élményeikről mesélnek öniróniával, humorral és mély őszinteséggel.
A profi, több kameraállásból közvetített előadás egyszemélyes vallomásokból álló dramaturgiáját a színpadon és a képernyőn egyaránt helytálló eszközökkel teszik dinamikusabbá. Kifejezetten igaz ez a vágóképekre és a plánváltásokra. A szövegösszeállítás egyik érdekessége, hogy a résztvevők néha E/1 személyben adják elő a történetüket, máskor pedig E/3-ra váltanak. Így váltogatják a kint és a bent szerepét, a vallomást tevő-elmesélő és az az iskolai pszichológus nyelvezetét használó elemző szerepkörét.
A darab keretét adó Sors Show-ban a régi idők lottóeredményeit kihirdető műsorok jól ismert, hatalmas gömbje fogad. Ebből húzza ki egyesével az embereket fémjelző labdákat az éppen akkor műsorvezetőt alakító Mayer Dániel. A sorra kerülő alkotó pedig a gurulós padon előtérbe kerülve mutatkozik be a kamerák előtt: előhúzza a padból mindazon tárgyakat, amelyek meghatározták általános iskolás korszakát, és amelyek egyben asszociációs mezőt is nyújtanak számára. Mayer mellett Ásmány Zoltán, Borsos Luca, Messaoudi Emina, Raubinek Lili és Vass Imre is a családjával kezdi meséjét. Némelyikük famíliája hasznot húzott az ébredező kapitalizmusból, másoké éppen a privatizáció miatt ment tönkre. Egyes szülők ragaszkodtak gyermekük hangszeres tanulmányaihoz, mások értelmiségi pályára szánták ivadékukat. És akkor a kétféle kultúra találkozásáról, és az abból itthon fakadó nehézségekről még nem is ejtettünk szót!
A megosztott és megelevenített történetek hátterében nemcsak a szereplők kiskori fényképei, hanem az akkori időszak jelentős eseményeinek dokumentumai is megjelennek a kivetítőn. Például Antall József halála vagy a World Trade Center megtámadása. Közben olykor felcsendül egy-egy jellegzetes szignál vagy játékzene. Emellett szóba kerülnek az akkori videójátékok, a vidék és a budapestiek hozzáállása ’89-hez, és felsejlik a szigorú szabályokkal és nemegyszer verbális agresszióval, megalázó cselekedetekkel telített oktatási rendszer is.
A művészeti szféra különböző szegmenseiben dolgozó fiatalok a profiljukkal „megegyező” módon beszélik el történetüket. Ásmány animációs szakemberként a rajz, míg a kislánykorában eminens kórustagként is „ismert” Messaoudi a dal, az ének eszközét (is) használja. Vass Imre táncos videójáték-mániáját és a metál iránti rajongását a szavakon túl a mozgással teszi még egyértelműbbé. Borsos Luca a darab végén ízelítőt ad drámapedagógusi munkájából: a netten öltözött, jólfésült, állítása szerint a mai napig elkéső Mayer egyik gyerekkori, abuzálással kapcsolatos sztoriját dolgozzák fel drámajátékon keresztül, Luca vezetésével. Raubinek pedig elmondja azt a verset, mellyel 11 éves korában versenyt nyer. Úgy mondja el, ahogyan ő azt 11 évesként értelmezte, ami külön bravúr.
Az Ex Katedra című előadás két szempontból is egyedülálló. Egyfelől rengeteg színházi kifejezési módot sűrít bele a Stereo Akt. Tárgyanimáció, tánc és mozdulat, zeneiség és ritmus, vizuális és médiatechnikai eszközök, színházi nevelés és báb. Mindezen formák együttese fejezi ki a dokumentumszínházi előadás komplexitását. A másik szempont pedig éppen a dokumentumjelleg sokrétűsége. A megosztott, általános iskolás események nemcsak a fiatal szereplők mostanra megismert személyiségéhez adnak kulcsot, hanem egyben rávilágítanak a rendszerváltás korszakának politikai túlfűtöttségére, a mindennapok átalakulására, az átmenetiség okozta bizonytalanságra és a reménykedésre is. A már szabad világba született gyerekek az önkifejezés, az öndefiniálás és a szabad létezés iránti vágya, valamint a szülők, még inkább a társadalom elvárásokra és mindenáron történő megfelelésekre, elhallgatásra és csöndben maradásra, a túlélésre nevelő attitűd között húzódó feszültségre is fény derül, amelynek mechanizmusai ma sem idegenek számunkra.
S bár a fiatalok E/3 személyben számot vetnek mostani helyzetükkel és személyiségükkel a darab végén, itt még koránt sincs végük a rendszerváltás előtti és utáni generációk közötti óriási különbségeknek, és az olykor a meg nem értésből fakadó harcoknak. Egészen addig nem is lesz, amíg a magyar társadalom nagy részét nem az egyazon iskolapadból kiszálló felnőttek, és a tőlük származó, még szabadabb világba érkező generációk sora teszi ki.
