Évadot zárt az Örkény Színház

|

9 új premier októbertől: Szabó Magda, Bergman, Brecht

Egy (részben) nézők nélküli és kihívásokkal teli, de közel sem sikertelen évadot zár az Örkény Színház. Megállásról ellenben szó sincs: ősztől induló új évadjukban rengeteg újdonsággal találkozunk majd.

Fotók: Horváth Judit

A 2020/2021-es évad nyolc tervezett darabja helyett csak négy került színpadra, ellenben megkezdődött Az ajtó és a Szecsuáni jó ember próbafolyamata, a Winterreise előadáss pedig elkészült és mindet az ősszel induló, új évadban mutatják majd be.

A társulat új tagok nélkül lép át az új évadba, Epres Attila azonban szabadúszóként folytatja pályáját, megtartva régi szerepeit.

Epres Attila

Mint minden évad végén, az Örkény idén is kiosztotta a Varsányiné- és a Pünkösti Andor díjakat. A rendhagyó évadhoz mérten, örkényi fordulattal az előbbi díjat a színház végig hűséges közönségének ajánlották fel, a Pünkösti Andor-díjat pedig Józsa Bettina színésznő vehette át. Szavazás helyett idén a tudományra hagyatkoztak a döntéshozatalban: az ő szervezetében termelődött oltás után a legtöbb ellenanyag.

Mácsai Pál és Józsa Bettina

Új évadjukban az Örkény pótolja az elhalasztott bemutatókat és új produkciókkal is jelentkezik.

Két darabjuk a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében kerül színre október 1-én, egy időben: a Bodó Viktor rendezte 33 álom a nagyszínpadon, valamint Kovács D. Dániel 33 változat Haydn koponyára című Eszterházy-drámáját a Studióban.

 Tarnóczi Jakab a Winterreise darabja is a CAFe-n debütál november 26-án. Ahogy Mácsai Pál A szecsuáni jó ember című Brecht előadása vele egy időben, a nagyszínpadon. A következő premier már 2022 március 25-én lesz: Szabó Magda Az ajtó Gáspár Ildikó rendezésében, a stúdióban aznap a Jelenetek a bábuk életéből című Bergman-adaptációt mutatják be Ördög Tamás rendezésében.

Szabó Magda

De májusban érkezik Schwechtje Mihály Szex. Újra. El. című előadása. Végezetül június 16-án Kelemen Kristóf darabja, A nemzet özvegye zárja a bemutatók sorát, a szerző rendezésében.

Az évadnyitó, októberi előadásokra június végén kezdődik meg a jegyértékesítés online, augusztustól pedig már az Örkény pénztárában is.

Mácsai Pál

CÍMKÉK: