Úgy volt, hogy nem lesz…
2020 augusztus 1-7.
Imre Éva és Sinkó Ferenc Visky András: Pornó – Feleségem története – A Gyulai Várszínház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház bemutatója Rendező: Árkosi Árpád Fotó: Kiss Zoltán
Úgy volt, hogy nem lesz.
Aztán mégis.
Aztán mégse.
Nem a színházigazgató bizonytalansága okán – hanem a kiszámíthatatlanul viselkedő vírus miatt.
De aztán végül mégiscsak lett Erdélyi Hét Gyulán, ha nem is olyan gazdagon, mint szokott, ha még menet közben is változott a programja – de megnyíltak a kapuk, találkozhatott egymással néző és alkotó, örülhettek egymásnak.
Mi maradt el?
A nagyszínpadon tervben volt a gyergyószentmiklósi Tóték és a sepsiszentgyörgyi Alice. A covid közbeszólt.
De sikerült eljönniük a temesváriaknak a Hattyúk tava újratöltve című produkciójukkal, a nagyváradiaknak az ő Lila ákácukkal, a marosvásárhelyieknek az Eltűntekkel.
Swan Lake Revisited – Hattyúk tava újratöltve – Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Fotó: Kiss Zoltán
Swan Lake Revisited – Hattyúk tava újratöltve
Kokan Mladenovic, a kortárs színház szerb fenegyereke nem először dolgozik a temesváriakkal. Csináltak ők már együtt Koldusoperát, Shakespeare-szonettet – és most a Hattyúk tavát gondolták újra. Mladenovic ismert történeteket értelmez újra, közösen a társulattal. Ezúttal azt vizsgálják, mi lesz a toposzokkal, a mai világban hogyan változnak át a meséink, illetve a meséink értelmezése. Olyanfajta színházat teremt, melybe a nézők is aktívan részt vesznek, a meghökkentő látványelemek, a zenei hatások, a színészi átalakulások által bevonódva a játékba. Igazán nem is lehet tudni, hogy amikor nevetne a néző, inkább kétségbe kéne esnie, mikor pedig sírva fakadna, csak rántania kéne egyet a vállán. Ez az előadás – nem véletlen az angol cím, az is a globalizált világra utal – amellett, hogy a mesék továbbélésének esélyeit is latolgatja, arról is szól, mit történik ma a világgal, mennyire befolyásolja az emberi gondolkodást az elszemélytelenedés, az eltárgyiasulás, vagy akár a környezetszennyezés. A Hattyúkban csaknem az egész temesvári társulat részt vesz, s aki még soha nem látta őket, az is örömmel nyugtázhatja, milyen fantasztikus átváltozásra képesek ezek a színészek, különleges humorral és érzelemmel.
Ifj. Kovács Levente, Román Eszter és Kardos M. Róbert Szép Ernő: Lila ákác Nagyváradi Szigligeti Színház Rendező: Botos Bálint Fotó: Kiss Zoltán
Lila ákác
A nagyváradi társulat is gyakori vendége a Gyulai Várszínháznak. Ezúttal friss, üde előadással érkeztek, a Lila ákáccal, amely közel 100 éves üde, friss története Szép Ernőnek, aki gyakran írt arról a bohém fiatalemberről – ha úgy tetszik, önmagáról –, aki csak a szórakozásnak, az utazgatásnak él, szép asszonyok szerelme után sóhajtozik – és közben nem veszi észre az életet, a szépséget. Bár sokszor megtörtént már, maga Szép Ernő is megtette, hogy prózai munkáit színpadra formázták, de a halk szavú író csodásan hétköznapi nyelvezete elég sérülékeny. Botos Bálint, az előadás rendezője ezúttal Guelmino Sándor színpadi adaptációját használta, miközben minden cselekmény egy helyszínre helyeződik, Csacsinszky Pál otthonába, avagy Csacsinszky Pál fejébe. A 20. század eleje táján élt emberek, az ő vágyaik, tetteik ebben a stilizált, elemelt térben – Bajkó Blanka Alíz látványtervében – nagyon is maivá, modernné válnak, és a 21. század eleje táján élt emberek magányára, nagyvárosi elidegenedésére ismerhetni rá. A szűk, allegorikus teret nagyszerű színészek töltik meg élettel, Csacsinszky Paliként Sebestyén Hunor, Bizonyosnéként Tasnádi-Sáhy Noémi, mellettük a barátok, ismerősök szerepében valamennyien szívbemarkolóan remek karakterek, mint Fábián Enikő, Kiss Csaba, Kardos M. Róbert, ifj. Kovács Levente, Gajai Ágnes, Hajdú Géza. Muszáj külön megemlítenem a Tóth Mancit alakító, nemrégiben diplomázott Román Esztert. Tóth Manci egyszerű karakternek látszik, aki naivan szemléli a világot, míg meg nem perzselődik az első szerelemtől. Román Eszter alakításában azonban mélységek sejlenek föl, a gyermeki viselkedés mögött szinte egy öregember sokat látott bölcsessége dereng. Ezért is annyira szívfájdító csalódása – a nézőben a közös ártatlanságunk elvesztésének érzése dereng föl. A bájosnak ható történet így válik a végére katartikussá, az élet adta lehetőségeink eltékozlásának tragédiájává.
Elise Wilk: Eltűntek Yorick Stúdió Rendező: Sebestyén Aba Fotó: Kiss Zoltán
Eltűntek
A harmincas éveiben járó sikeres, nemzetközi és hazai díjakkal elárasztott brassói szász Elise Wilk drámaírót kérte föl darabírásra Sebestyén Aba az általa vezetett marosvásárhelyi Yorick Stúdió számára a több éve prosperáló a Kultúraközi párbeszéd a kortárs dráma tükrében című projektjükhöz. Elise Wilk és Sebestyén Aba nem először dolgoznak együtt, ilyen volt például az Egy csütörtökön történt című előadás is. Ezúttal egy képzeletbeli erdélyi szász család történetét meséli el Wilk 1945-től napjainkig, melynek szövegéhez dokumentumokat, kitelepített szász családokkal készített interjúkat, irattári anyagokat, sajtóbeli cikkeket használt föl, s mindezt a saját élettapasztalatával tapasztotta egybe. Sebestyén Aba maga is játszik tanítványai mellett az előadásban, de nemcsak ő az egyetlen „felnőtt” szereplő, hanem Szilágyi Enikő is, aki a mű központi figuráját, afféle Száz év magányhoz hasonló nőalakot kelt életre. Látjuk őt fiatalon, középkorúan és öregen is. Jó őt is, Sebestyén Abát is a fiatal színészekkel együtt figyelni – különös értelmezésűvé teszi ez a gesztus az előadást. Mindehhez még eredeti elgondolású az egyszerű, ám sok mindent kifejezni tudó tér, az ugyancsak stilizált ruhák (Sós Beáta tervezte), és a szöveggel egyenrangú zene, melyet Cári Tibor szerzett.
Cári Tibor zeneszerző Fotó: Kiss Zoltán
Cári Tibor amúgy majdnemhogy díszvendége az Erdélyi Hétnek.
Az Eltűntek mellett ő volt a zeneszerzője a Pornónak, Szilágyi Enikő estjének és még önálló koncertet is adott, A színház zenéje címmel, bizonyítván, hogy önálló, életképes műfaj a zene a színházban. A hangversenyen temesvári színészkollégái, Borbély B. Emília, Kiss Attila, Magyari Etelka és Molnos András Csaba is közreműködött, részleteket adtak elő a budapesti Radnóti Színház 10 című előadásából. Kiderült, önállóan is élvezetes zene, amely szervülni képes az „eredeti” helyszínen.
Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója kitartó ember, nem szívesen engedi el, amit kigondol. Jól teszi. Ám idén, a helyzetre való tekintettel, többségében egyszemélyes színházak voltak a színes válogatásában – melyek azonban egymás mellé téve mégis kirajzolnak valamiféle erdélyi-partiumi-bánsági kulturális-színházi térképet.
Pornó – Feleségem története Sinkó Ferenc és Imre Éva Fotó: Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja
Pornó – Feleségem története
A fesztivál Visky András Pornó című, Árkosi Árpád rendezte bemutatójával nyílt meg. Visky András költői szépségű, különleges szerkezetű szövege 2008-ban, a Biblia évében született, amikor is a Nemzeti Színház fölkért tíz írót, hogy írjanak drámát a tízparancsolatra. Visky Andrásnak sorshúzással a „Ne lopj!” jutott, és egy személyes történetből elindulva írta meg a romániai diktatúra sötét éveiben élt színésznőről szóló művét, akit a Securitate a megfigyelési dossziéiban Pornó fedőnévvel látott el (így lett ez a címe a drámának), és akinek az életét, a személyes titkait, a vágyait ellopta a diktatórikus hatalom.
Visky András Fotó: Kiss Zoltán
Látszólag monodrámáról van szó – de Visky szövege lehetőséget nyújt arra is, hogy több szereplője legyen a történetnek. Nem először kísérletezik ezzel, például a Kertész Imre ihlette Kaddis a meg nem született gyermekért is ilyen volt – mely egy hangon is megszólalhat, vagy ahogy Tompa Gábor rendezésében látható volt, több szereplővel is. A Pornóval is, 2008 óta többféle változatban lehetett találkozni, a Nemzeti Színházban Radnay Csilla hangján felolvasó színházi formában Nagy Mari rendezésében, Egerben Nádasy Erika szólaltatta meg Szegvári Menyhért rendezésben, Szatmárnémetiben a szerző vitte színre Albert Csillával és Antal Attilával, hallható volt már románul, franciául, angolul a világ különböző helyszínein.
Árkosi Árpád rendező Fotó: Kiss Zoltán
Most Árkosi Árpád – a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciójaként – kétszemélyes játékot hozott létre, melyben a Pornó fedőnevű színésznőt Imre Éva kelti életre, mellette pedig több szerepben Sinkó Ferenc, aki a színpadi mozgás tervezője is. Különleges találkozás ez, hisz Imre Éva egyike az erdélyi színjátszás legkülönlegesebb, legígéretesebb tehetségeinek, Sinkó Ferenc pedig amellett, hogy színész, több éve jelen van a saját formációjával is, a GroundFloor Grouppal különféle alternatív színházi eseményeken, fesztiválokon, ahol az állandó látványtervezője Bocskai Gyopár, ahogy ebben a mostani előadásban is. Árkosi Árpád – Bocskai Gyopár izgalmas, átváltozni képes terében, melyben különleges tárgyak is léteznek – elemeli Visky szikár szövegét, Cári Tibor érzékeny zenéjével kísérve a stilizált játékot, mozgást visz a tragikusan katartikus történetbe. Remek ötlet, hogy a szenvedélyes előadásban a titkosszolgálat száraz, már-már primitíven megfogalmazott jelentéseit a szerző „civil” hangján halljuk.
Farkas Wellmann Éva és az Evilági együttes Fotó: Kiss Zoltán
Parancsolatok
A Tízparancsolat volt a vezérfonala Farkas Wellmann Éva költő és az Evilági együttes közös koncertjén is. A versek a Tízparancsolat mai, friss értelmezésének is fölfogahatóak, melyeket Orbán Ferenc zenésített meg, s melyekhez Ferenc Zoltán grafikái nyújtottak vizuális élményt az Almásy kastély kápolnájában.
Bogdán Zsolt Fotó: Kiss Zoltán
Amikor…
Bogdán Zsolt intim térbe helyezte Bartis Attila novelláiból ihletett Amikor… című estjét. Bartis Attila novellái már önmagukban is erősek, koherensek, ha semmi mást nem tenne Bogdán Zsolt, csak elmondaná őket, már azzal is erős hatást érhetne el. Bogdán Zsolt azonban igazi színházat teremt, a látvánnyal, a zenével egyenrangúvá teszi a szöveget. Mintha egy kiállításon lennék, annyira gazdag a képekben kibomló világ, melyeket agyagból, fából, papírból hoz létre. A természet ősi ereje olvad egybe a szikár szöveggel.
Szilágyi Enikő Fotó: Kiss Zoltán
Ez már feltámadás
Szilágyi Enikő színésznő élete is már önmagában jellegzetes közép-európai sors. Kolozsváron született, a marosvásárhelyi színművészetin szerzett diplomát, majd Marosvásárhelyen és Kolozsváron drámai nagy szerepek sorát játszotta, Tompa Gábor színésznője volt, de 1989-ben eljött számára is az a pillanat, amikor el kellett hagynia szülőföldjét, hiába kötődött hozzá ezer szállal, szülei, nagyszülei, dédszülei révén is, akik teológusok, tanítók, építészek, operaénekesek, s még mi minden voltak. Belgiumba, majd Hollandiába ment férjével, mindenféle munkákat vállalt, majd a kilencvenes évek elején Magyarországon folytatta színészi pályáját, a világirodalom legnagyobb szerepeiben, Hedda Gablertől Stuart Máriáig, Bagirától Yermáig – fölsorolhatatlan tágasság. Közben a francia sanzon nagykövete lett, a franciák ünneplik, Lovagrenddel tüntetik ki. Jelenleg Párizsban él, meg Belgiumban, meg Magyarországon… Azt mondja, a szüleinek, nagyszüleinek tartozott ezzel az estjével. Klasszikus és kortárs költők verseivel, szövegeivel – többek közt Adyval, Kós Károllyal, Székely Jánossal, Márai Sándorral, Karinthyval, Farkas Árpáddal és Farkas Wellmann Évával beszél arról, mit jelent a szülőföld, mit jelent azt elhagyni, mi a felelősségünk a hazánk sorsának alakulásában, mit tehetünk, ha rajtunk kívül álló okból ér bennünket veszteség. Személyes, női hang, ahogy minderről beszél – Szőcs Géza volt társa a szerkesztésben, a szövegek válogatásában – de a Cári Tibor zeneszerzővel közösen létrehozott estjén a kollektív fájdalmunk és reményünk szólal meg. Pátosz nélkül. Őszintén. Tisztán. Száz évvel Trianon után.
Úgy volt, hogy nem lesz.
Aztán mégis.
Aztán mégse.
Öröm, hogy végül mégiscsak lett Erdélyi Hét Gyulán.
