Egyenes labirintus – Cirkuszi Artfordító
A Pilinszky által írt vers ihletésére létrejött Egyenes labirintusban nem feltétlenül cirkuszművészeket látunk különleges számaikkal, hanem fiatal művészeket, akik hol kínai rúdon, hol dróton fejezik ki önmagukat.
Pető Kata és Gyabronka József
Sokáig várakoztunk. Majdnem fél órával a kezdés után foglaltuk csak el a helyünket a Fővárosi Nagycirkusz nézőterén. Azt gondoltam, hogy ez a várakoztatás az előadás része. Tévedtem is, meg nem is. Tévedtem, hiszen a késés nem képezte a rendezés szerves részét, ám átvitt értelemben mégis. Hiszen bármilyen színházi élményhez, bármelyik vers olvasásához, bármilyen (kulturális) impulzus befogadásához jó – ideális esetben −, ha előtte ráhangolódunk kicsit. Hegymegi Máté sokféle ízt és színt tartalmazó cirkuszi koktéljára pedig kifejezetten érvényes ez a kijelentés.
Egy elölről nyitott cirkuszi sátor miniatűrje fogad minket a cirkuszban. A nagyméretű porondon kisméretű párját, Fekete Anna díszletét látjuk feketében. Szakszerűen piszninek hívják, világosít fel minket az előadás utáni beszélgetésen Uray Péter, a szintén a Nagycirkuszban bemutatott Rómeó és Júlia rendezője. Fekete és fehér. A Kálmán Eszter alkotta jelmezeken, a sminken. Mindenütt. És akkor hátul, a piros kanapé mögött, a porond nyílásánál lévő ajtó kinyílik, és megjelenik egy öregedő, mankójával előre botorkáló clown. Öregedő, és nem öreg, hiszen amint felhúzza nagy nehezen cipőjét, és megigazítja magán öltözékét, a porond közepén megjelenő fénycsóvába lép, elhajítja mankóját és újra táncol. Szerepel. Emlékrohamában, nosztalgiájában a clown figuráját alakító Gyabronka József visszatér a kezdetekhez. A fiatalsághoz, a művészethez, a (konkrét és átvitt értelemben is értendő) szerelméhez. A cirkuszhoz és a Nőhöz. Noha maga Gyabronka az egész előadás alatt egy szót sem szól, mozgása, testhelyzetei, sőt, erősen kifestett arcának játéka olyan kifejező, szuggesztív és költői, amellyel versenyre kelhet bármelyik egykori némafilmes sztárral. Ebben a párját alakító Pető Kata sem marad el, akinek szótlan, ugyanakkor a nézői tekintetet erősen magára vonzó jelenléte teszi láthatóvá Gyabronka és a közte meghúzódó kötéltáncot. A (majdnem teljesen feketébe öltöztetett) Férfi és a (fehérbe öltözött) Nő egymást ellensúlyozó, ám egyúttal kiegészítő ellentétét. A kapcsolatukat. Mindkét színész egy lágy, légies, asszociatív és érzelemdús, egymásra hangolódó „cirkuszi” koreográfia részei, indítói és befejezői.
Fotók: Fővárosi Nagycirkusz
Az öreg bohóc érzéseit, az ifjúságra és a régi szerelemre áhítozó és múltbeli (cirkuszi) emlékeit absztrakt módon jelenítik meg a frissen végzett ifjú artisták, a Baross Imre Artistaképző (most már) egykori növendékei – nevezetesen Biritz Ákos, Buda Balázs, Farkasházi Ildikó, Fehér Ádám, Kassai Benjamin, Németh Kamilla Sába, Rieberger Norbert, Rieberger-Kiss Borbála, Szoó Regina. A megismerkedést, a cirkuszi karrier virágkorát, az egymásra találást és az elválás folyamatát húzzák alá karikán, trapézon, rhönradon vagy gurtnin. A Cirkuszi Artfordító című programsorozat keretében (is) előadott újcirkuszi produkció egyik legnagyobb erőssége, hogy itt nemcsak a színészek, hanem az artisták is „pőrébbek” és lelkileg meztelenebbek. A Pilinszky által írt vers ihletésére létrejött Egyenes labirintusban nem (feltétlenül) cirkuszművészeket látunk különleges számaikkal, hanem fiatal művészeket, akik hol kínai rúdon, hol dróton fejezik ki önmagukat, továbbá Karinthy vagy Szép Ernő, Weöres Sándor vagy Pilinszky János verseinek egy-egy sorát felhasználva. Ugyanis a különleges „koktél” még egy fontos összetevővel rendelkezik: Yonderboi különleges, szinte éteri verses zenés/zenei verses aláfestésével. A zsánerszámokon nemcsak Gyabronka lelkének öröme, fájdalma, keserűsége, szépsége jelenik meg, hanem a kezdetekkor, absztrakt módon Weöres Sándor Önarckép című versének, majd később – az idő múlásával és a clown emlékeinek sorrendjével párhuzamosan és többek közt – Karinthy Frigyes Így irtok ti, Shakespeare Ahogy tetszik, valamint Szép Ernő Dal című művének sorai is. Az elektronikus és instrumentális részt is tartalmazó hangzásvilágban hol Haumann Péter, hol Márkus László vagy Gábor Miklós, netán a „fő” ihletet adó költő, Pilinszky János hangján hangzanak el szózatként a versek az adott jelenethez illő részletei. És amikor már az emléktenger lassan elcsitul – amelynek folyamatát Biritz Ákos dinamikus gurtni számával kísér végig −, a nagy fehér ajtón pedig fénycsóvaként távozik Pető Kata mint a Nő /a Fiatalság/ s a clown a Pilinszky hangján felcsendülő Egyenes labirintus című versének sorai hallatán leül, mereven néz maga elé. Néz maga elé, hiszen hiába nyújtózott Pető után, előtte bezárult az ajtó, ő még nem léphet át arra a bizonyos túlvilágra. Neki még van dolga a Földön. Az életben. A cirkuszban. S mindeközben feje felett megjelenik egy karika, benne két artistával, egy fiúval és egy lánnyal, akik egymásba karolva, egymást védve és óvva léteznek, „csüngenek” a levegőben, Gyabronka feje felett. A számtalan asszociációs lehetőséget magában hordozó előadás szép lezárása ez.
Jelenet az előadásból
Az Uray Péter által vezetett közönségtalálkozón megosztott gondolatok és vélemények alapján kiderült, cirkuszi és színházi alkotóknak, az ifjú tanoncoknak és a nézőknek egyaránt szükségük van ilyen és ehhez hasonló „koktélokra”. Az újcirkuszi formára. Az új cirkuszára, pontosabban az előadói műfajok, kifejezési módok újabb és újabb találkozási pontjára, ütköző zónájára. Olyan produkciók ezek, amelyek – ahogyan Gyabronka József is fogalmazott − nehezen foghatók meg, nehezen befogadhatók, mert valami lényegi és zsigeri eredetet mutatnak meg, éreztetnek meg velünk. Vagyis, hogy minden művészeti ág alapja az ember és az emberi lélek. Legyen szó költészetről, zenéről, színházról vagy cirkuszról. A Fővárosi Nagycirkusz Cirkuszi Artfordító rendezvényén előadott produkciók – Rómeó és Júlia; Rengeteg-Looking Out; Egyenes labirintus − nemcsak a cirkuszművészet mélyebb rétegeire, a felszínen túli tartalmára hívják fel a figyelmet, hanem arra is, hogy ismerjük fel a művészetek „ősmagját”, a közös nevezőt. Hegymegi Máté rendezése a bizonyíték: ha ötvözzük, „összerázzuk” a művészeti ágakat, olykor külön-külön is többet láthatunk meg belőlük. De ne legyünk elbizakodottak: egyik művészeti műfajt sem fogjuk soha teljesen, önmagában kiismerni.
