Egy voks nem voks

|

Ferdinand von Schirach: Terror / Katona József Színház – Kamra

Néhány rendkívül érdekes okfejtés is elhangzik, miszerint, aki a mai világban jegyet vált egy repülőgépre, az vállalja annak veszélyét, hogy terrortámadás áldozata lesz és – ez lenne a lényeg – innentől szigorúbb elbírálás alá esik.

terror_ea_02_domolky_daniel_PRINT_023

Fotók: Dömölky Dániel

 

                                  Tervezett bombatámadás gyanúja miatt nagyszabású rendőri akció zajlott szombaton a szászországi Chemnitz városában. Biztonsági források szerint a történteknek iszlamista háttere van. Egy 22 éves szíriai férfi a gyanúsított.

 /Merényletet terveztek az egyik német repülőtér ellen – MTI/

Egy hír, amely belopakodott a Katona József Színház undergrand színpadára. Mintha a valóság épp nekik dolgozott volna. A bemutató napján jelent meg és este a Kamrában (elsőre véletlenül Karmát írtam) Halász Péter alternatív színháza kelt életre. Tudják, az a bizarr performance-sorozat, amelyet még New Yorkban kezdett el, aztán a rendszerváltás utáni tünékeny, friss fuvallatban elhozta Magyarországra is. Ütős ötlet volt. Napi hírből lett estére színház egyetlen próba után a színészek improvizációjából. De ez csak a csalóka látszat.

A Terror nem improvizáció.

Ferdinand von Schirach, Münchenben született ismert sztárügyvéd, dráma- és forgatókönyvíró színdarabja előre megírt színházi szöveg, amelyet a hírek, a hírek mögött rejlő emberi sorsok, a terror, a félelem, s a harmadik évezredi fenyegető új világ feldolhatatalan erkölcsi dilemmái ihlettek.

A hangsúly a föloldhatatlanon van.

Az ismertetőben fölvázolt sztori megelőlegezi a dilemmát. A Lufthansa Berlin és München között közlekedő utasszállítóját eltéríti egy iszlám terrorista. A cél egy zsúfolásig megtelt müncheni stadion. Lars Koch vadászpilótának néhány perc leforgása alatt kell eldöntenie, lelője-e a repülőgépet a fedélzetén 164 emberrel, hogy megmentse a stadionban lévő hetvenezret vagy sem. Lelövi. Döntéséről néhány héttel később egy bírósági tárgyalás során ad számot.

Ezt a fiktív tárgyalást kíséri végig az előadás, amelyben az alkotók a végső döntést meghozó esküdtszék szerepét a nézőkre osztják.

terror_ea_02_domolky_daniel_PRINT_036

Fullajtár Andrea, Kovács Lehel

Nem érdektelen, hogy a szerző egy müncheni üzletember, Robert von Schirach (1938-1980) gyermeke és Baldur von Schirach, náci ifjúsági vezető unokája. Mindemellett egyik dédapja a weimari Nemzeti Színház rendezője volt. Izgalmas családfája (sok egyéb mellett) talán még inkább predesztinálja arra a közös nemzeti bűntudatra, amely a második világháború óta a német nép sajátja és amely alapvetően meghatározza erkölcsi/etikai gondolkodásmódjukat. Az erkölcsi felelősség jegyében született von Schirach az Ártatlan? című, megtörtént bűneseteket földolgozó könyve is, amellyel nemzetközi ismertséget szerzett. Innentől, mondhatni, egyenes útja vezetett a bűnügyi tárgyú fikciókig.

Nem lehet vitatni, színházi értelemben remek ötlet az esküdtek szerepét a közönségre osztani.

Ha az előadás szűk két órája alatt el-elmélázna a néző, azonmód vissza is csekkol a történetbe, hogy a rá osztott szerep szerint egyetlen fontos momentum se kerülje el a figyelmét. És valóban. Megéri figyelni, mert a végső döntés szempontjából majd minden szó, minden metakommunikációs gesztus érdekes lehet. Elhangzanak érvek és ellenérvek, köztük néhány rendkívül érdekes okfejtés is, miszerint, aki a mai világban jegyet vált egy repülőgépre, az vállalja annak a veszélyét, hogy terrortámadás áldozata lesz és – ez lenne a lényeg – innentől szigorúbb elbírálás alá esik. Nos, ezzel lehet egyetérteni vagy épp ellenkezőleg (mondjuk, ha sima mezei nézők vagyunk és nem akaratunkon kívül felkent esküdtek), de azt semmilyen szerepkörünkben nem tudjuk megúszni, hogy egy készülőben lévő új világrend új erkölcsi rendszerén gondolkodjunk.

Ebből a szempontból von Schirach valóban hozzátesz korunkhoz.

Más kérdés, hogy bizonyos mozzanataiban nem lép túl a napi híreken, hogy lehetne ütősebb a szöveg (fordította: Jónás Péter),

hogy van benne egy-két logikai bukfenc (a tanú kihallgatásakor az ügyésznő mintha a vádlottat védené), hogy maga a történet csupán illusztráció, hogy a tragédiát gyengíti az epikus forma, még akkor is, ha a maga személyes tragédiájával – magánvádlóként ­– az egyik áldozat felesége is képbe kerül. Egyedül a pilóta az, akinek a sorsa drámai módon a szemünk előtt dől el, hogy azt ne mondjam, a néző maga dönt róla, de ennek a sorsnak a szorító, mindent elsöprő tragikuma nincs igazán belekódolva a szövegbe. A százhatvannégyszeres gyilkossággal vádolt Lars Koch jószerivel egy vitadráma résztvevője, bár igaz, ami igaz, egy izgalmasan kibontott, „nem civil” gondolkodásmód szerint védi meg a saját érveit. Pengén, hideg fejjel.

terror_ea_02_domolky_daniel_PRINT_053

Rezes Judit

A tragikumot tehát nem a két cetli (ELÍTÉLEM / FÖLMENTEM) közötti választás, azaz nem a pilóta sorsának eldöntése rejti, hanem a döntés lehetetlensége. Mert az, úgye, egyértelmű, hogy csak rossz döntés születhet.

A díszlet puritán, galambszürke színe a Lufthansa szürkéjét idézi, olyan világ ez, ahol az ivóvíz-autamata is vészjóslón kotyog, és a jelenetváltások közötti sötétben a repülőgép fülsiketítő dübörgése mellett abszurd módon még a rázkódását is érezzük. A Katona truppja, élen Dömötör András rendezővel, minden megtesz, hogy pillanatról-pillanatra lekösse a figyelmünket. Jobbnál jobbak a karakterek. Mészáros Béla szerzői önreflexiót sem nélkülöző, lazára vett védőügyvédje, Fullajtár Andrea dokumentarista hűségű ügyésznője, Kiss Eszter lélegzetelállítóan hiteles bírónője, Rajkai Zoltán mély iróniát rejtő, egyenruhás tanúja, Rezes Judit magánvádlójának könnyek közt kibukó indulatai. És maga Kovács Lehel, aki vádlottként olyan visszafogottan szenvedélyes, amennyire egy erkölcsi vitadarab ezt megengedi.

terror_ea_02_domolky_daniel_PRINT_012 (5)

Díszlet-jelmez: Kálmán Eszter

Mint a végén megtudtuk, 102 néző ült a nézőtéren, ebből 60 a vádlott felmentésére, 41 a vádlott bűnösségére szavazott. Egyvalaki nem adott le voksot. A többségnek nyilvánvalóan némi kielégülést adott, hogy erkölcsi ítéletet hozhatott egy korunkat sújtó tragikus jelenség ügyében, de legalábbis elfogadta az esküdt szerepét, amelyet a színház osztott rá. A renitens talán úgy gondolkodhatott, hogy amíg nem tiszte, nem választ emberélet és emberélet között. Lehet gyávaságnak titulálni. Bizonyos szempontból az is. (Meg is rótta érte záróbeszédében a bírónő.) Esetleg azt latolgatta, hogy a kérdésfelvetés eleve kizárja a döntést. Hogy erkölcsi dilemmáit nem ilyen úton csitítja. És gondolhatott még arra is, hogy a legfontosabb mozzanat a tárgyalás közben elsikkadt és ennek hiányában (még ha szeretne is) nem tudna dönteni. Ki a felelős azért, hogy nem kezdték el időben a stadion kiürítését?

Szerzőnk, a jó von Schirach még abban is segít, hogy magával a vádlottal mondatja ki a tutit, miszerint minden válasz hamis.

És nyilván már világos. Az én voksom hiányzott.

CÍMKÉK: