Egressy Zoltán: Portugál / József Attila Színház
Egressy tragikomédiája az elmúlt három évtized kíméletlen kritikáját adja. Veszélyes életkor a negyed évszázad egy színpadi mű esetében, hiszen nem telt el még kellő idő ahhoz, hogy megfelelő távolságból mérettessen meg a színdarab. Egy biztos, a József Attila Színház fegyelmezett előadása azt bizonyítja, hogy a Portugál állja az idő próbáját.
Lábodi Ádám, Kónya Merlin Renáta és Szabó Gabi Fotók: Kállai-Tóth Anett
Besétál a néger nő a falu szórakoztatóipari egységébe boldoggá téve ezzel a kocsmárost. Telihold ragyog az égbolton, de nem mindenki képes értékelni a természeti jelenséget. Minél messzebbre a falutól, lehetőleg Budapesten munkát vállalni, így menekülni az asszonytól. Megélni a szerelem eufóriáját egy állandó társsal. A naplemente vérvörösének látványa a portugál tengerparton. Egy, a családi élet elviselhetetlen magányát enyhítendő pitbull. A Ferencváros Bajnokok Ligáját megjárt labdarúgócsapatának hírverő mérkőzése a faluban.
Egressy Zoltán Portugál című színdarabjának ritmusát a valóság és a beteljesületlen álmok változatos ütközése biztosítja. A magyar falu jól ismert notabilitásai (polgármester, bíró, tanító, postatiszt) helyett homályos, a társadalom szélére szorult egzisztenciák a darab szereplői. Közmunkások és munkanélküliek. Emberek, akiknek megváltás a hónap eleje, hiszen akkor érkezik a segély. Emberek, akiknek a mindennapi túlélés a tét.
Kónya Merlin Renáta és Lábodi Ádám
A József Attila Színház kiegyensúlyozott társulati összjátékában a karakterek színe és visszája egyaránt hangsúlyozódik. A Portugál az elmúlt huszonöt év egyik leggyakrabban játszott magyar darabja és nemcsak itthon. Azonban hiába népszerű, igazából istenkísértés a Portugál színpadra állítása, mert felszínes, közhelyes megoldásokra (például a falusi élet, az alkoholizmus ábrázolása miatt) motiválhatja az alkotókat. Az angyalföldiek előadásában majd mindegyik karaktert titok lengi körül, amely miatt a nézőnek többször is korrigálnia kell az előzőleg biztosnak hitt hozzáállását az adott szereplőhöz, valamint ez biztosítja a cselekmény fordulatait.
Az isten háta mögötti Irgács mindennapjait a Portugáliába vágyó Bece (Lábodi Ádám) dúlja fel. A fiatalember váratlan felbukkanása felszínre hozza az itt élők vágyálmait. A tipikus pesti értelmiségi határozottnak és szabadságra vágyónak mutatkozik. Lábodi játékának középpontjába az első felvonást záró nagymonológ kerül, amellyel bárkit megbolondítana, Masnit (Kónya Merlin Renáta), a helyi kocsmáros lányát pedig különösen. Ám Bece valójában ábrándokat kerget, akár a helyiek, a zárlatban a legcsúnyábban éppen ő futamodik meg.
Bece Feleségének, egyetlenként a szereplők közül, nincsenek megvalósulatlan álmai. Kulcsár Viktória karakterének minden adott a boldogsághoz. A Feleség jobban ismeri férjét, mint azt gondolnánk, ráadásul nagyszerű színésznő is. Ha átmenetileg vesztes is, valójában mindig győzedelmeskedik, hiszen pénzért mindenki eladó. Nem lehetetlen, hogy kiborulása is előre eltervezett, mert tisztában van azzal, hogy férje csak szeretne művésszé válni, de nincs meg benne az ehhez szükséges bátorság.
Quintus Konrád és Zöld Csaba
A Quintus Konrád játszotta Pap csak a nevében isten szolgája. A mindig hajszolt tiszteletes hite, emberi tartása megkérdőjeleződik. Mert a Pap ugyan jó barát a kocsmában, láthatólag komoly a respektje a falubeliek között. Ám a bizonyosságra vágyó Retek (Lukács Dániel) etikai kérdésére képtelen elfogadható választ adni, holott ott és akkor nagy szükség lenne a tudására és emberségére. A komoly alkoholproblémákkal küzdő Sátán (Zöld Csaba) úgy tűnik, hogy szakított a külvilággal, holott gesztusai és mimikája pontos tükre a kocsmában történteknek. Talán még a sajnálatunkat is kiváltja a sarokban görnyedten üldögélő alakja. Zöld visszatérő játéka az agyonhasznált szívópálcával, amelyet a szivarzsebéből húz elő, és amellyel a vörös borát szívja, még csak vicces. Az aggasztó mondata, miszerint felesége új élettársa rendszeresen veri Sátán gyerekeit, közvetve hozzájárul a darabbeli gyilkossághoz. Az pedig már tragikus, hogy a családon belüli erőszakot nem Bittner, az élettárs (Újvári Zoltán) követi el.
A Portugál igazi drámája Szabó Gabié. Ha képletesen is, de felettébb vékony kötélen egyensúlyozva kerüli a folyamatos részegség sablonjait. Agyatlan élőhalottá itta magát Csipesz felesége, Jucika. Az Asszony belső harmóniáját régen elmosta az alkohol. Mostanra csak az emlékképek pislákolnak a súlyosan roncsolódott tudat legalján. Jókora úton jutnak el a külvilág jelei az Asszony tudatáig. A testi egyensúlyáért Jucikának a jelenetekben keményen küzdenie kell – ez a kettősség Szabó Gabi alakításának a titka. A legbiztosabb az, ha állnia kell, mert a hirtelen mozdulatkor, ne adj isten a biciklizés esetén azonnal akadálypályává változik számára a közvetlen környezete.
Lengyel mer és tud életképekben gondolkodni
Szabó Gabi játékának összetettségét jelzi, hogy az egykor vonzó Asszony magányát is érzékeltetni tudja. Ilyenkor az enyhén, de állandóan dülöngélő test súlypontja lassanként előre kerül. Látszik, hogy fontosat készül mondani. A legegyszerűbb megszólalások is emberfeletti erőfeszítést igényelnek Jucikától. Mintha enyhe elektromos áram futna végig a bizonytalan a testen: előbb az arcot éri az inger. A mondatokig már nem jut el. Dadogása, ritmus nélküli beszéde legalább annyira megrendítő, mint humoros. Iszonyatos erőfeszítés ül a vonásokra beszéd közben. A fókuszát vesztett, ide-oda repdeső és főleg kétségbeesett tekintetben a hatalmasra tágult szemek vonják kérdőre a Budapestre távozni kívánó Csipeszt (Horváth Sebestyén Sándor), a férjét.
Az alkotók igen keveset húztak a színdarab szövegéből (dramaturg: Szokolai Brigitta). Így Lengyel Ferenc rendezésében az dominál, ami nem szokott a Portugál-előadásokban erős lenni. Lengyel mer és tud életképekben gondolkodni. Megtartja a szélfútta és kietlen magyar ugar csendjeit. Nem felülről, külső perspektívából mutatja a vidéket. Ezért fájhat a néző szíve a rendszerváltás utáni három évtizedben vidéken élni kénytelen emberért. A falusi zsánerképekben alkoholba és kilátástalanságba fulladnak az életek.
Egressy tragikomédiája az elmúlt három évtized kíméletlen kritikáját adja. Veszélyes életkor a negyed évszázad egy színpadi mű esetében, hiszen nem telt el még kellő idő ahhoz, hogy megfelelő távolságból mérettessen meg a színdarab. Egy biztos, a József Attila Színház fegyelmezett előadása azt bizonyítja, hogy a Portugál állja az idő próbáját.
