Edmond Rostand: Cyrano / Miskolci Nemzeti Színház
A kapcsolataink zöme valószínűleg megalkuvások sorozata, hiszen szinte senki nem lehet a valóságban ábrándképünk netovábbja.
Harsányi Attila, Bodoky Márk és Czakó Julianna Fotó: Gálos Mihály Samu
A vágyképeinkről, ábrándjaink átéléséről, jóleső elmerengéseinkről regél a Miskolci Nemzeti Színház Keszég László által rendezett Cyrano-előadása, amit a Vidéki Színházak Fesztiválján, a Tháliában is láthattunk. Olyan, mint egy elnyújtott, kellemes sóhaj, fantáziáló elmerengés, romantikus vízió. Lehet szeretni és utálni. A közönség tagjainak többsége igencsak szereti, ez abszolút érezhető. De beszélek olyannal is a szünetben, aki civil színházlátogató, most éppen bele van esve a miskolci társulatba, annyira, hogy rendszeresen utazik is miatta, de ezen az előadáson ki van akadva, hogy ebben nincs gondolat, ez a negatív kicsengéssel elhíresült „remény színháza”. Ami hát ugye elkendőzi a bajokat, kínzó gyötrelmeket, és mesterkélten is csak az élet szép oldalát mutatja, hogy a publikum bizakodva tekinthessen a jövőbe.
A mostani produkcióban tényleg van ebből. Szerintem azonban nem baj az, ha tobzódik az életszeretet, árad a szerelem, kibomlanak és burjánzanak a szóvirágok. Bár Ábrányi Emil fordítása azért kicsit avíttasan porosnak tűnik a barokkosan túlburjánzó szóáradatával, lehet, hogy elkelne már egy új fordítás. De hát a Nemzetiben is ezt használta pár évvel ezelőtt az oda már visszatérő vendégnek számító David Doiasvili, pedig ő rendhagyó előadást csinált, ami úgy kezdődött, hogy Cyrano megszemélyesítője, Fehér Tibor, az erkélyről drótkötélen siklott le a színpadra. És, ha már rögtön ilyen vakmerően bátor, merészen vagány volt, nem egészen értettem, miért annyira elanyátlanodottan félszeg a szerelemben.
Ezúttal Harsányi Attila tényleg csaknem mimózalelkűen félszeget játszik. Ha úgy tetszik, a végtelenül, már-már kórosan érzékeny művész önarcképe ő, aki fölöttébb sérülékeny, mindent az óriási lelkére vesz. Ugyanakkor magabiztos szózsonglőr. Elképesztő, hogy a kiváló színész mennyi szót tud egy szuszra kipréselni magából, és közben nem hadar, nem „darál”, érzések garmadája sűrűsödik érzéki hangsúlyaiba. Zsonglőrködik az érzelmekkel, az egész szereppel, csillogtatja a virtuozitását, és persze ezt is lehet utálni, de ez abszolút ott van Rostand darabjában. Ami igenis szeret a felszínen lenni, akár abban tetszelegni, hogy mennyire elbájolóan és bizony sokszor habkönnyűen szórakoztat csillogó szellemességével, de azért megvillan benne a fájdalom, ha nem is a poklok legeslegmélye.
Fotó: Kállai-Tóth Anett
Keszég László rendezése nem virblizik, nem modernkedik, nincs benne például öt Roxán, mint Doiasvilinél, fiatal és idősen tolószékben ülő egyaránt, ha úgy tetszik, ez egy klasszikus verzió. Aki valami hú, de eredetit, extravagánsat várt, az csalódik. Ez most bizony tényleg egy szép mese. Amihez hozzájárulnak Berzsenyi Kriszta gyönyörű, korhű, megbámulni való jelmezei. Cziegler Balázs díszletként tényleg odatesz egy helyes kis utcaszegletet, ahol valóban van egy kedves erkély, amin ott állhat Roxán, szerelemre sóvárgóan. Hallgathatja azt a „szószerenádot”, ami Cyrano ajkáról hasad fel, lázas, elsöprő szerelemmel, művészi tehetséggel versbe szedve. Ő azonban azt hiszi, hogy a placcra elé kiálló, tetszetős legény, Cyrano barátja, Chirstian zeng ódát hozzá epekedő ábrázattal. De neki nem tolul ajkára a szó, viszont ellentétben Cyranóval, ifjú, délceg. Bodoky Márk a tehetségnek, a képzelőerőnek híján lévő, szimpatikusan kedves, de némiképp üres fiatalembert ad, aki tisztában van hiányosságaival, nem rátarti, nem beképzelt, ezért is veszi igénybe barátja segítségét, kegyes hazugságát. Hiszen mindketten szerelmesek Roxánba, csak hát számára ketten tesznek ki egy ideális férfit, aki szép is, okos is, fiatal is, mutatós a teste és csodálni való a lelke.
Ha ritkán is beszélünk erről, az vesse ránk az első követ, akivel nem fordult még elő, hogy valakinek csak a teste vagy csak a belső értékei tetszettek meg neki, és nem kívánta, hogy bárcsak egyéb tulajdonságok szintén meglennének benne, mert akkor lenne olyan, mint álmaink álma. Roxán itt keserű dolgokat pedzeget, lényegében azt, hogy kapcsolataink zöme valószínűleg megalkuvások sorozata, hiszen szinte senki nem lehet a valóságban ábrándképünk netovábbja. Legfeljebb időlegesen ezt hisszük róla. De az is előfordulhat, hogy aki csaknem az lenne, ott van a közelünkben, és nem vesszük észre róla. Ahogy Roxán se veszi észre Cyrano haldoklásáig, pedig amúgy napnál világosabb, hogy nem Christian szaval neki, nem ő írja számára az ezerszer is elolvasott, megkönnyezett szerelmes leveleket. A hölgy netán farkasvakságban szenved, esetleg buta szépség, akit lazán át lehet verni, mert nem lát a saját szemétől? Szokták ilyenre is játszani, nem is tartom ezt a verziót sem teljesen elképzelhetetlennek, de akkor nem tudná értékelni a versek míves megformáltságát, érzelmi telítettségét, és a két férfi tán szerelmes sem lenne belé. Bár olykor a fene tudja, mi vadít meg minket a másik nemben.
Bodoky Márk és Czakó Julianna Fotó: Kállai-Tóth Anett
Czakó Julianna intelligens, szép nőt játszik, aki nem ostobácska naiva, egyáltalán nem mentes a ravasz női praktikáktól. Ahogy például a háborúba, a katonák közé is szexisen kihívó ruhában, combig kitett formás lábakkal érkezik az ő Christianja után, az meglehetősen árulkodó. Hogy aztán azt pedig nem veszi észre, hogy szép, gusztusos, nagy testben kis lélek, az elgondolkoztató.
Három színésznek jutalomjáték a darab, de a már folyamatosan kiváló miskolci színház a produkcióban fellépő tagjai, Varga Zoltán, Lajos András, Horváth Alexandra, Kokics Péter, Kincses Károly, Salat Lehel, Keresztes Sándor, Molnár Anna, Varga Andrea, Kerekes Valéria és a teátrum kórusa is „odateszik” magukat, beleadnak apait-anyait. Zságer-Varga Ákos zenéje áradóan romantikus, de drámai feszültséget is hordoz magában.
Miskolcon valaha volt egy legendás Cyrano előadás, Szervét Tiborral a főszerepben. Verebes István rendezése joggal tetszett annyira a Vígszínház vezetőségének, hogy meghívták Verebest, ott is állítsa színpadra Rostand művét, ami ott nem lett olyan elsöprő siker. A mostani produkció viszont nagy sikert aratott a Tháliában. Sokan érezték azt, hogy rút világunkban szükség van ilyen lélekemelő, szép mesékre.
Keszég László rendezése nyerte el a legjobb előadás díját a Vidéki Színházak Fesztiválján, Budapesten
A Miskolci Nemzeti Színház vendégjátéka a Thália Színházban, a Vidéki Színházak Fesztiválján
