Drámarészlet
A Nyílt Fórum programjaként, felolvasószínházi előadásban kerül színre Drubina Orsolya drámája Pécsen, a POSZT-on, 2019. június 8-án, szombaton, 15 órakor, a Művészetek és Irodalom Házában.
Drubina Orsolya Fotó: Nagy Gergő
Negyedik jelenet:
(Mártont leeresztik a virágok, Öreg Sanyi ücsörög a padon, biccentenek Ilus néninek és Mihálynak, akik elsétálnak előttük. Keményen isznak.)
Márton: Ez a virág egyre nagyobb. Szerelmes leszek tőle. Törökbálinton voltam egyszer, mert ott dolgoztam a kórházban, Törökbálinton, és ott volt a Bodó Gabriella. Ő a laboratóriumban gyakornokoskodott, mert gyerekorvosnak tanult, olyan gyönyörű lábai voltak Öreg Sanyi! Aztán én egyszer csak vért adtam le az osztályon, ápolóként dolgoztam, és összenéztünk. Írtam neki egy novellát is, de soha nem kapta meg. Hosszú folyosó volt a címe. Másnap elütött egy autó a zebrán. Bejött a kórterembe, nem tudom, hogyan talált meg, hozott nekem epret. Szerettem, de ő volt nagyon szerelmes belém. Hát jól néztem ki, na. Jártunk a lépcsőházakba, ott szexeltünk, és egyszer leöntöttek minket hideg vízzel. Törökbálinton nagy házban élnek, három emeletes nagy házban, ott a padlásszobában is szexeltünk, de hazajött az apja, és meglátta a western csizmámat. Na, ennyit erről. Micsoda virág! Megkóstoljuk?
Öreg Sanyi: Ne nyúlj a virághoz. Nem szabad. Megértettük egymást? Én már voltam szerelmes, sokkal jobban, mint te. Most is az vagyok, a kedves nejembe, a Lázár Imolába. Megesküdtünk normálisan, civilizáltan, ahogy megénekli a dal. Nem volt rossz dolog. Nagyon szépen éltünk, élünk most is. Nálam hűségesebb ember nincsen Hargita megyében.
Márton: Nem tudtunk mi soha együtt aludni. Azt mondta, hogy olyannal nem alszik, aki állandóan kukorékol.
Öreg Sanyi: Aztán minek csináltál te olyat?
Márton: Nem csináltam én a világon semmit. Csak felébredtem újra, meg újra. Le kellett ellenőriznem, hogy ott van-e még. De ezt a nők rendszerint nem értik.
Öreg Sanyi: No, igen. Az ellenőrzés az fontos egynémelyiknél. Van, amelyiknél különösen.
Márton: Átkozott nagy hülyeség ez, Öreg Sanyi.
Öreg Sanyi: Csak igyál Márton, a tequilát kivégeztük, de maradt a kis vodkákból, azokat adagoljad befele magadnak. Rá se basszál.
Márton: Jaj, Öreg Sanyi, én most olyan belül voltam idáig, hogy nem látok kívülre, de azt látom, hogy csillog a szemed. És nem értem, hogy miért kell neked állandóan rámlicitálni. Nem dobsz fel öregem. Amikor A szomorú embert mesélem a foglalkozásokon, azt nem szeretik annyira, mint A legerősebb embert. Tudod miért?
Öreg Sanyi: No.
Márton: Mert A szomorú embert, azt mindig elnevetem.
Öreg Sanyi: Én mindig örvendtem, mindig boldog vagyok. Lázár Imola Gyergyóban van. Ennyit tudok róla. Száznyolcvanan voltunk az étteremben, meg a kiszógálók, és csináltak mindent. A legaranyosabb az volt, mikor a karikagyűrűt húztam fel az ujjára. Az nagyon aranyos volt. Pap előtt volt ez, mer én szerettem őt, és akkor ő is szeretett engemet. Én fizettem mindent, nem más.
Márton: Hogyne, hogyne. Nem baj az. Megyek dolgozni. (Nem megy sehová, előveszi a Fedél nélküliek lapját, a biztonság kedvéért egy kalapot is kitesz, és maga előtt feltartva az újságot, hallgatja tovább Öreg Sanyit.)
Öreg Sanyi: Vájár voltam huszonkét évig. Hoztam haza nagy pénzeket, kocsit vettem nekik, Ford Mondeót, levizsgáztattam, a másiknak is Opel Vecát vettem, a lányomnak megint Ford Mondeót, na, én most itt vagyok az utcán. Márton, Márton. No. Hát Pál utcai fiúk lettünk. Én mindenkivel becsületes vagyok, elmegyek fürödni is. Van nekem gépem, amivel a szakállamat levágjam, március vége fele szoktam, ott van benne (rámutat a bőröndjére), ha kell neked, akkor megtalálod. Elloptak öt bőröndömet, tudod? Tele külföldi holmikkal, cipőkkel, normális ádidászok, nájkik, szép pólók, még az árát mutató jelvény is rajtuk volt. Elvitték. Jóba vagyok a nyomozókkal is. Nem vamzerkodok. Én csak a bűnözőket fogom meg. Mert én tudom, hogy kell azt csinálni. Nem megverem. Nem! Csak ha valaki lop, azt mondom neki, hogy nézz oda fel a csillagokra, és akkor kap egyet. Aztán elszédül. Sokat számít ám az, hogy kitől kapja az ember a pofont. A sorsomat letöltöttem, de nem adom fel, kizárt dolog. Te feladod komám?
Márton: Ugyan. Dehogy. Megírtam az életemet egy újságnak. Ki is adták könyvben. Sok ismerősöm vette meg az utcáról. Filmet is készítettek belőle.
Öreg Sanyi: Persze, persze, Hargita megyében is adták a mozik sokat. Mondjuk, én igen jót aludtam rajta.
Márton: Na, rohadjak meg, hogy nem nyakon öntöttem magam. Ugratsz te engem. Tényleg?
Öreg Sanyi: Ha mondom. Horkoltam is.
(Márton ölelgetni kezdi Öreg Sanyit, a nevetéstől fel-fel nevet, mintha kukorékolna.)
Öreg Sanyi: A rosseb esett beléd! Nézzenek mán oda! Menjél innét arrább! Hát mire való ez, no. Értjük egymást, ugye. Nékem nem kell a kolbászod, megmondtam.
Márton: Ne haragudj Öreg Sanyi, nem figyeltem oda. Hagyjál nekem békét. Meg önts már egy kis tequilát, ha már ott vagy.
Öreg Sanyi: Mondtam már, hogy nincsen. Igyál, amit találsz. Romániában, tudod koma, otthon, Erdélyben, nagyon jó volt, csak az a baj, hogy kommunista világ volt nagyon. Egy nagy főnök mindig piszkálta az embereket, román volt, magyarul csak rágta a szavakat. Nem tudott jól beszélni. Ha nem adott a pofádba, akkor ölelgetett az is mindenkit. Na, mondom, én hagyom itt. Aztán elmentem vájárnak, bányásznak. 1200 méter mély föld alatt dolgoztam. A lányomnak ott van a nyugdíjam. Kovászna megyében, Baróton, szénbányában, tizennyolc emberem volt, művezető voltam, és figyeltem a dolgokra. Jól tudtam figyelni a dolgokra. Most már nem.
Márton: Nincs is dolgod.
Öreg Sanyi: Nincs? Mert szerinted mitől mennek el ezen az oldalon a jó emberek, a rosszak meg a másikon? Megmondom, miért.
Márton: No.
Öreg Sanyi: Mert én itt ülök. Azért. Mert rendőr voltam, és tudják, hogy kitől kell félni. Ki adja a nyaklevest. Itt csak a megfelelő emberek sétálhatnak el.
Márton: Szerintem azok mennek itt el, akik az Aldiból jönnek ki, és nincs kocsijuk a parkolóban.
Öreg Sanyi: Ez nézőpont kérdése.
(Újra feltűnik a lány, aki a legelején. Hoz egy pár cipőt, Öreg Sanyi lábához méri, leveszi a régit, feladja az újat, és már megy is tovább. Öreg Sanyi közben köszöngeti, morogva megsimogatja a feje búbját.)
A szerzőről: Színháznyüzsgő. Volt színésztanonc, játszott rövidfilmekben, állt színpadon, magyarázott azoknak, akik álltak a színpadon, dolgozott dramaturgként elvetélt ötleteken, főzte már a kávét neves rendezőknek, főzte már a teát saját gyermekszínjátszóinak, írt vitriolos színikritikákat, ráérősen megjelennek prózaversei, amiket ez idáig közölt a Tiszatáj, a Szépirodalmi Figyelő és a Híd folyóirat, a Trafóban is tevékenykedik, és a tavalyi Nyílt Fórum gondozásában megjelent első drámája, a Sárkányterminál.
A Szegedi Tudományegyetem Magyar-Komparatisztika szakán szerzett alapdiplomát, majd a veszprémi Pannon Egyetem Színháztudomány mesterképzését végezte el.
A darabról: A brémai című dráma egy nagy- vagy kisvárosban, Magyarország akármelyik peremterületén, de még az is lehet, hogy a főváros kellős közepén játszódik. Az itt élő fedél nélküli emberek az író kedves ismerősei, a drámai alakok tehát többnyire valós személyek történeteiből formálódtak meg. A szerzői invenció szerint a négy idős, senkinek sem kellő alak a jól ismert Grimm testvérek állatmeséjének párhuzamos szereplőivé alakul át. Szürke Mihály, Öreg Sanyi, Márton és Ilus néni fatális találkozása az élethazugságok erdejében zajlik, ugyanakkor közöttük mégis felüti a fejét egyfajta életszerű irgalom, a józan kegyelem állapota. A kérdés csupán az, együtt milyen választ adhatnak az utca drasztikus törvényeire.
*****
június 8., szombat, 15:00, Pécs, Művészetek és Irodalom Háza
Drubina Orsolya: A BRÉMAI
rémmese
Szereplők
Öreg Sanyi: Bregyán Péter
Szürke Mihály: Jámbor József
Márton: Némedi Árpád
Ilus néni: Kútvölgyi Erzsébet
Elma: Szabó Márta
Misi: Lestyán Attila
Irodalmi konzultáns: Kovács Dezső
Dramaturg: Szokolai Brigitta
Rendező: Forgács Péter
A felolvasást követő beszélgetésen részt vesz: Závada Pál és Kovács Dezső
Az előadás Facebook-eseménye
