dráMA8

|

Kortárs színházi találkozó Székelyudvarhelyen

Erdély szívébe hosszú az út – de ha már megérkeztél, akkor ott lenni jó.

IMG_0065

dráMA-szak: beszélgetés Az ördög próbája előadásáról

Székelyudvarhely bizonyos értelemben – a kilométereket tekintve – messze van Budapesttől. Bizonyos értelemben pedig egyre közelebb. Közelebb hozza például az a fesztivál, melyet idén immáron nyolcadik alkalommal rendeztek meg.

Ez a kortársdráma-fesztivál azt célozta meg, hogy néhány napon keresztül fölmutatja, mi történik a romániai színházakban magyar és román kortárs dráma ügyében. Előadásokat hívnak meg, ankétokat, felolvasásokat tartanak romániai és magyarországi színházi szakemberek, írók, dramaturgok, kritikusok részvételével.

Talán nem túlzás, ha azt írom, hogy a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház évek óta heroikus küzdelmet folytat, hogy életben tartsa a kortársdráma-fesztiválját, s most már látható, hogy nemcsak életben tarja, hanem egyre inkább megerősíti. Erdély szívébe hosszú az út – de ha már megérkeztél, akkor ott lenni jó. Idén vonattal utaztam Csíkszeredáig, az állomáson Dunkler Róbert színész (avagy ahogy mindenki hívja: Csóka) vár. Mert ez a fesztivál így tud működni: mindenki mindent csinál, a színész például kimegy az állomásra a vendégekért. Udvarhely felé Csíksomlyót is látjuk, gyönyörű vidék…

A fesztivál

Ez a fesztivál egyre föltűnőbb folt a színházi térképen. Köszönhető ez a Tomcsa Sándor Színház vezetőinek, Nagy Pál igazgatónak, Csurulya Csongor művészeti vezetőnek, Demeter Kata dramaturgnak, a társulatnak, annak az elszántságnak, hogy rengeteg energiát befektetve évről évre szaporodnak a programok, a meghívottak. Valódi találkozóhellyé vált az évek során.

IMG_0058

Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója, Ruszuly Ervin, Gecse Ramóna, Kiss Bora és Ciugulitu Csaba

Idén összesen öt szerző kilenc művével találkozhatott az udvarhelyi közönség. Emellett négyszer volt TEA (ami a „találkozás egy alkotóval” rövidítése), kétszer felolvasószínház a drámapályázat, a dráMÁzat nyertes műveiből, egyszer kerekasztal-beszélgetés a kortárs színpadi szövegekről, egyszer a marosvásárhelyi drámaíró-szakos növendékek bemutatkozó felolvasásai és egyszer gyerekeknek szóló táncelőadás is volt. A fesztiválon résztvevő kilenc város 12 társulata 12 előadásának a rendezői valamennyien romániaiak, de nemzetiségüket tekintve öten voltak románok, heten pedig magyarok.

Vişniec

Az első napokban föltűnő volt a román származású, Franciaországban élő Matei Vişniec népszerűsége – annál is inkább, mert Magyarországra szinte egyáltalán nem tud betörni, pedig nemcsak lefordították több művét is magyarra, hanem még drámakötete is jelent meg néhány éve. Igaz, abszurd drámái alól mintha kifutott volna az idő – mint állították többen a szakmai vitákon –, bár épp a dráMA8 előadásai rá is cáfoltak erre az állításra. A fiatal társulatok nagyon is vonzódnak ehhez az egzisztenciális bizonytalanságot sugalmazó művekhez, a saját életérzéseikhez tartják hasonlónak. Kétfajta megközelítésben is látható volt az És a csellóval mi legyen? komédia – mindkettő különleges fölfogásban. Az egyik Beczásy Áron vizsgarendezése, elvont térben, elvont játékstílusban, a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem közös produkciójaként. Az előadás a Vişniec-mű csontváza – az üres térben, az egyszerű, ünnepélyes fekete ruhákban az általános érvényű, szinte godot-i várakozás feszültsége jelenik meg, míg a tér jobb oldalán a szimbolikus csellós – barokkos jelmezben, hangtalanul, már-már mozdulatlanul, miközben végig arról beszélnek, mennyire kibírhatatlan ez a zene. Elegáns, szertartás-szerű előadás a művészet, a szépség megkerülhetetlenségéről – még ha minden percét nem is sikerült egyforma mélységgel megtölteni.

Fade2_Foto_Bereczky_Sandor (2)

Fade Out         Ruszuly Ervin, Bezsán Noémi         Fotó: Bereczky Sándor

A másik És a csellóval mi legyen? előadás Fade Out címmel sokkal inkább a humor, a derűs furcsaság felől közelít – ehhez a témához jól  áll a táncszínházi formanyelv, amit Győrfi Csaba rendező választott az András Lóránt Társulat színészeivel. Vişniec abszurd drámájának jót tesz a szövegnélküliség, a kapcsolatok, helyzetek, arcok erősebben jelennek meg, miközben nincs minden kitetten megfogalmazva. S bár a táncosok nem szólalnak meg ebben az előadásban, a mozdulataik viszont elég beszédesek. Mellettük a csellós – ezúttal a tér bal oldalán, afféle utcazenészként egyszerűnek tűnő klasszikus zenét játszik, ez a zene mégis hat az érzelmekre, fölerősíti mindazt, amit a rövid kis jelenetek sugallnak. Vişniec-től másik művet is láthatott a dráMA8 közönsége, mégpedig a Madox – három éjszaka címűt a bukaresti Teatrul Nottara vendégjátékában, Mihail Lungeanu rendezésében. Magyarra Patkó Éva már évekkel ezelőtt lefordította, sőt a 2010-es dráMA3-on felolvasószínházi formában el is hangzott az udvarhelyi színészek tolmácsolásában. Madox afféle kisvárosi Godot, mindenki őt várja, mindenki megváltozik általa. Az álmaink és a valóság ütközéséről költőien szólt a bukarestiek előadása – nyitva hagyva továbbra is a kérdést, kell-e az abszurd manapság. Az abszurd számomra lázongás az alapvető logika ellen, és melyik fiatal az, aki az idősebbekre oly nagyon jellemző mély, de legfőképpen megfontolt üzenetért áhítozna?” – elgondolkoztató a dráMA8 blogíróinak egyikének bejegyzése az előadás kapcsán – merthogy a fesztiválnak izgalmas, friss blogja is működött, teatralógus egyetemisták írták Boros Kinga és Varga Anikó kritikusok irányításával.

Székely Csaba

Vişniec mellett Székely Csaba volt a másik szerző, akinek több művét többféle fölfogásban nézhette a fesztiválozó közönség.

A Bánya-trilógiából kettő is jelen volt. Az egyik, az első rész, talán a legismertebb, a Bányavirág, ezúttal a nagyváradi Szigligeti Színház Hunyadi István rendezte előadásában. Meglepő módon nyúltak Székely Csaba darabjához, mintha folytatódott volna az abszurd életképességéről való vita. A szerző által ajánlott realista tér helyett stilizált térben játszanak, összemosva a kint és bent, valódi ajtók-ablakok helyett csak a szereplők által elképzeltettetek, két új szereplő is fölbukkan, akik inkább csak afféle megfigyelők a történetben. A Bányavirág már oly sokszor, oly sokféleképp volt látható, hogy eleinte meghökkent ez a fajta megközelítés, de lassan-lassan beszippant, és főleg a színészek minimalista eszközökkel működő varázslatos játéka folytán az előadás végére meggyőz erről a fajta értelmezésről is.

Hasonlóan meglepő volt a sepsiszentgyörgyi Teatrul Andrei Mureşanu és az Osonó Színházműhely közös produkciójában bemutatott Bányavakság Catinca Drăgănescu rendezésében – románul. Már ez is eleve izgalmas ötlet, hisz Bánya-trilógia második részében, mely úgy szól a román-magyar együttélés anomáliáiról, hogy a humor fő forrása az, ahogy a román rendőr töri a magyar nyelvet. Bravúrosan oldják meg, ahogy a román színész játszotta román rendőr románul beszélve a románt kezdi törni… A szereplők száma ebben az előadásban is szaporodott, mégpedig öt némaszereplő beállításával (ők az Osonók, Fazakas Misi világot járt diákszínjátszói), akik afféle helyszínelőként vesznek részt a történetben. Kisebb dramaturgiai beavatkozással, és narrálós, kifelé-beszélős színészi játékkal egy nyomozás története elevenedik meg a néző szeme előtt – mintha Székely Csaba jelen idejű története múlt időbe kerülne. Ez a tér sem reális, bár fölidézi egy falusi ház belsejét, de egyúttal mintha egy bányában lennénk, melynek a tetején mászkálnak a fehér kezeslábasban a helyszínelők.

Merész ötlet Székely Csaba Bányvakságát románul eljátszani, de még merészebb a Szeretik a banánt, elvtársak?-ját finnül. Kozma Dávid, aki félig magyar, félig román, magyar középiskolába járt, aztán román színművészetin végzett, ma pedig Finnországban él. Úgy gondolta, hogy a saját életéről is szól Székely Csaba fanyar műve, melyben Kozma Dávid pontosan el tudja mondani a finneknek, mit is jelent a 20. század vége felé közép-európainak lenni. Lenyűgöző a színjátéka, a humora, alakváltozásai. A székelyudvarhelyi fesztiválközönség jól ismeri a Sebestyén Aba-féle „ős-banánt” – izgalmas volt ennek a látszólag egyszerű történetnek ennyire más szemszögből való megmutatását látni.

Székely Csaba negyedik bemutatója a dráMA8-on a címében furcsa betűszót rejtő MaRó volt Andi Gherghe rendezésében, a Sebestyén Aba vezette Yorick Stúdió vendégjátékában. Az előadásban román és magyar színészek játszanak együtt, a kabaré nemes hagyományaira emlékeztetve kis jelenetekben mutatják meg az együttélés nehézségeit. Az előadás része a Yorick Stúdió immár hetedik éve futó projektjének, melyben interkulturális párbeszédet folytatnak a kortárs színház eszközeivel, s melynek része volt többek közt a 20/20, vagy éppen a Szeretik a banánt, elvtársak? is. A MaRó ajánlójában viccesen jegyzik meg, hogy „a közös munka során a különböző nemzetiségű alkotók nem tettek kárt egymásban”.

Ál-kortársak

Vişniec és Székely Csaba mellett persze más szerzőkkel is lehetett találkozni. Barabás Olga a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház művészeivel Tóth Krisztina novellái mentén boncolgat morális problémákat az elszemélytelenedett egészségügy és az emberi méltóság dilemmáiról A 12-es kórterem címmel. Tóth Krisztina érzékeny írásaiban, verseiben és novelláiban egyaránt, gyakran fölfedezhetni drámai magot, a modern emberi sorsokban rejlő mítoszi mélységeket. Barabás Olga pedig nagyszerűen talál rájuk. Letisztult tér, egyszerű, hétköznapiságot idéző játékstílus, sok humorral és megrázó pillanatokkal.

Az ordog probaja_r Radu Afrim_Tompa Miklos Tarsulat_Marosvasarhely_foto Rab Zoltan (21)

Az ördög próbája         Rendező: Radu Afrim         Tompa Miklós Társulat, Marosvásárhely        Fotó: Rab Zoltán

Tulajdonképpen kakukktojás a dráMA8 fesztiválon a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Az ördög próbája című előadása, hisz nincs hagyományos értelemben vett drámaszövege. A rendező Radu Afrim a társulattal közösen hozta létre a förgeteges humorú, látványban is különleges, elgondolkodtató, néhol az abszurdba hajló (megint abszurd!) játékot. Az egymásba lazán kapcsolódó történetek a végére mégis szoros egységbe kerülnek – köszönhetően a jól működő alapötletnek: egy gazdag vállalkozó show-műsort adna ajándékba a kisfiának születésnapjára – s ezért castingot hirdet, és itt elszabadul a pokol – pontosabban a színházi fantázia… Valójában a próbafolyamat során megszületett a szövegkönyv is, amit aztán később akár más társulat is használhat – mindenesetre fontos tünet, és üdvözlendő jelenség, hogy kortárs drámákkal  foglalkozó fesztiválon jelen van ilyen típusú előadás is.

IMG_0063

Találkozás Radu Afrimmal

És volt két nem kortárs – vagy inkább örök kortárs szöveg is. A temesváriak Márai Sándor Béke Ithakában című regényének adaptációjával érkeztek, melyet a szerb Boris Liješević állította színpadra Fedor Šili dramaturg segítségével. Az apák és fiúk – és ennek mentén a férjek és feleségek, hűség és megcsalás – évezredes konfliktusáról szóló előadás fanyar humorral, a divatbemutatók világát fölidéző kifutóval (Albert Alpár tervezte) szembesít az emberiség nagy revüjével, az álarcainkkal, azzal, hogy mik vagyunk, és minek mutatjuk magunkat. És hogy ki hiszi el ezt nekünk. Érdekes, hogy a hazatérő Odüsszeusz történetével a társulat már másodszor találkozik, 2010-ben Balázs Zoltán is ezt a mítoszt dolgozta föl velük. Liješević minden mázt leszed az ókori hősökről, s hétköznapi emberek állnak előttünk.

Zucco_0254_Foto_Balazs_Attila

Roberto Zucco         Rendező: Zakariás Zalán         Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely         Fotó: Balázs Attila

A dráMA8 fesztiválközönsége az utolsó előtti este, a székelyudvarhelyi Színház Éjszakájá-n még premiert is kapott. A vendéglátók Bernard-Mariè Koltes művét, a Roberto Zucco-t mutatták be, Zakariás Zalán rendezésében. Koltes dokumentumdrámának ható szövege körülbelül tíz évenként kerül magyar színpadra – érdekes, hogy épp ezekben a napokban Horváth Csaba is megrendezte a budapesti színművészeti egyetem negyedéves színészhallgatóival. Koltes a valós eseményeken alapuló anyagában az egyén és a társadalom modern konfliktusait boncolgatja, meghökkentő módon egy sorozatgyilkost állítva középpontban. Ahogy a sepsiszentgyörgyi Bányavakságban, ez is mintha egy nyomozás története lenne, csak ezúttal tudni, ki a gyilkos. Vetített feliratok tájékoztatnak az események menetéről, fekete-fehér fotókat idéző látványvilág fogad, a színészek játéka is olyan, mintha dokumentumfilmet néznék. Szinte eszköztelennek látszik, miközben gyomorszorítóan hiteles alakítások sorjáznak. A rendező maga is elárulta, hogy erős hatással volt rá a több, mint tíz évvel ezelőtti Vidnyánszky Attila-rendezés az akkori Új Színházban – mintha ez az előadás szellemiségében azt folytatná, miközben újfajta látásmód is megszületik, és miközben a Tomcsa Sándor Színházban is újfajta minőség születik. Lenyűgöző az egész társulat munkája, a színészeké, a látványé, a szöveggondozásé. Beérett a társulat. Beérett társulat.

IMG_7283

A Színház Éjszakája

Ezért elkerülhetetlen, hogy végül ne soroljam föl, mindazoknak a nevét, akik ezt a fesztivált létrehozták, létrehozzák, gondozzák, s még egy bemutatót is tartanak a fesztivál alatt. Íme hát, a Roberto Zucco stábja: Zakariás Zalán – a rendező; Demeter Kata – a dramaturg; Csiki Csaba – a díszlet- és jel­meztervező és a zene; Lőrincz József – a hang; Tóásó István – a fény; Albert Orsolya, Antal D. Csaba, Barabás Árpád, Dunkler Róbert, László Kata, Márton Réka, Mezei Gabriella, Pál Attila, P. Fincziski Andrea, Sinka Ignác, Szűcs-Olcsváry Gellért, Tóth Árpád, Varga Márta – a színészek.

draMA8_logo_HURO_honlapra

(Köszönet a Játékszínnek az utazás támogatásáért.)

CÍMKÉK: