Gyertyaláng

|

Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés / Miskolci Nemzeti Színház

Zsúfoltak és sötétek a Bűn és bűnhődés terei Khell Csörsz látványtervében. Az utcai pad alakul át hivatali asztallá. A máskor oly megnyugtató zöldessárga árnyalatai most nyugtalanítanak.

Fotók: Gálos Mihály Samu, Miskolci Nemzeti Színház

Pisla, haldokló fény a koszlott ablakban. Kellemetlen lélekharangként szól az ajtócsengő. Fenyegetően megnyúlt árnyékok a falon. A színfalakon túlról a tangóharmonika egyre erősebb hangja hallatszik. A háttérben elmosódott alakok sejthetők. A szórt fények többet rejtenek, mint mutatnak. De van jelenet, amely teljes sötétségben játszódik.

A hónapos szobákban napról-napra tengődők, a testüket kényszerűségből áruba bocsátók és az orrukat mindenbe beleütő szállásadónők világa ez. Zsúfoltak és sötétek a Bűn és bűnhődés terei Khell Csörsz látványtervében. Az utcai pad alakul át hivatali asztallá. A máskor oly megnyugtató zöldessárga árnyalatai most nyugtalanítanak. A Miskolci Nemzeti Színház előadásának világában nem tud egyedül maradni az ember. A settenkedők és a téblábolók a háttérben alig várják, hogy a színpadra érjenek.

Aztán az egyik ajtó mögött gyilkosságok történnek. A Dosztojevszkij regényéből készült adaptációk színrevitelének sikere elsősorban a Raszkolnyikovot alakítójától függ. A főszerep megkívánja a szélsőséges belső dráma túlzásoktól, szenvelgéstől mentes megmutatását a színésztől. Szabó Máté rendezése megtalálta a kellően érzékeny művészt a feladatra. A regényt Hársing Hilda írta színpadra.

Mielőtt belépnének a szobába, a két fiatalember közül az egyik váratlanul elsüt egy viccet. Erőltetett poénkodás ez, de a remélt, elérni vágyott célnak megfelel. A boldog önfeledtség, sőt a harsány nevetés lehet a megfelelő módszer arra, hogy ne lehessen rögtön gyanús a viselkedése. Elvégre időt kell nyerni, hogy felmérhesse a terepet, hiszen sejti már, hogy az üldözője formátumos nyomozó. Legalábbis így gondolkodik Raszkolnyikov, amikor Razumihin barátjával (Farkas Sándor) együtt valósággal beesik Porfirij Petrovics vizsgálóbíró (Fandl Ferenc) hivatali szobájába. A valamikor jogásznak készülő fiatalembert egyedül ebben jelenetben látjuk nevetni. Mégis, az átejteni kívánt törvény embere már Raszkolnyikov megjelenése pillanatában tudja, hogy a véres gyilkosságokat a valamikori diák követte el.

Jelenet az előadásból

Feczesin Kristóf Raszkolnyikov alakítása a fenti jelenethez hasonlóan végig aprólékosan kidolgozott. Dosztojevszkij főszereplője a regényben nemegyszer kevély és önhitt. Nehéz azonosulni ezzel a racionális számítóval, aki tette után kártyavárként omlik össze. Az előadás azonban nem tagadja meg egészen az érzelmi belehelyezkedést a nézőtől. Feczesin Raszkolnyikovja ezért érzékeny és kevésbé racionális személyiség. Szivacsként szívja magába a szünet nélküli emberi szenvedést. Feczesin szerepformálásának a jellemzője, hogy szóban képes végigvinni és akár meggyőzővé tenni a merész gondolatait, ám a beszédes mozdulatai másról árulkodnak. Láthatóan irtózik a másik érintésétől. Kivétel ez alól Szonya (Mészöly Anna), akinek kezét jó darabig szorongatja. A felső test változékony gesztusainak útjai a letargiától az olykor felcsapó energiáig tartanak, hogy aztán egy-egy nagyobb indulatkitörés után újra (látszólag) nyugvópontra jussanak. Amint helyet foglal, Raszkolnyikov beesett vállainak kezei a combok közé süllyednek. Felugráskor az ujjak hirtelen mozdulattal a töprenkedővé váló arc felé közelednek, de mindez csak egy pillanatig látható. Máskor a körmeit rágja kényszeresen. Feczesin játéka, főleg dühödt jelenetei az őt megbánásra kérő Szonyával egyértelműsíti, hogy beláthatatlanul verejtékes út áll még Raszkolnyikov előtt. A kétszeres gyilkos ugyanis nem bánta meg a tettét és erősen kérdéses, hogy eljut-e egyáltalán a bűnbánatig.

Pilinyi Márta jelmeztervező sok mindenki más mellett két mellékszereplőt feltűnő invencióval öltöztet. Az árnyaltan összeállított ruhák nagyban támogatják a színészt, mert egy-egy darabjuk segít elmélyíteni a játékukat.

Feczesin Kristóf és Gáspár Tibor

Gáspár Tiboron Marmeladov szerepében az ing nélkül viselt csokornyakkendő a dévaj mulatozót és a néhai pedáns hivatalnok romjait egyszerre jelzi. A tragikus bohócot látjuk. Egy megnyomorított lelkivilágú csinovnyik tárulkozik ki előttünk. Amint lehajol, kalapja a földre hull. A groteszk bölcselő magabiztosan kap a fejfedő után. Ha elakad a beszédben, segítségül hívja a laposüveget. Úgy néz a kis palackra, ahogy a beteg a fájdalmat csillapító gyógyszerre. Mégis az az érzésünk, hogy Marmeladov nem részeg annyira, mint amilyennek mutatja magát. Ahogy belelendül a beszédbe, egy valamikor jóravaló, de rendkívül gyenge ember élete bontakozik ki előttünk. Aki most, egy többnapos ivászat után nem mer hazamenni a feleségéhez, Katyerina Ivanovnához (Szirbik Bernadett) és annak gyerekeihez. A clown maszkja a halálra készülő embert rejti. Inkább üss, kéri a férfi az élettársát, miután az megtudja, hogy a férj a család összes pénzét elitta. Ilyen az, amikor a Kharón ladikján utazó még egyszer, utoljára visszanéz. Így vezetődünk be az előadás világába, amely ambivalens figurákat sorakoztat fel, mindenekelőtt magát Marmeladovot.

A másik jól eltalált kabinetfigura Lebezjatnyikov, az örök diák. Lebezjatnyikov a közösségi értelemben meddő intelligencia. A szemüveges fiatalember az orvosi egyetemet elkezdte ugyan, de befejezni sohasem fogja. De ez nem is baj, legalábbis szerinte. Ettől még a jólelkű, alapjaiban tehetséges fiatalember a társadalmat illető meggyőződése megingathatatlan. Bodoky Márk az ideológia síkján otthonosan mozgó értelmiségi közelképét adja. Hózentrógert és mezítlábra húzott szandált hord. Nem iszik alkoholt, nem eszik húst. Hosszas próbálkozás után sem sikerül rendesen felülnie a biciklire. Érintetlenül kíván házasságot kötni, de tetszik neki Szonya, a prostituált. Az elmélet messzebb esik a gyakorlattól. Éppen ezért társadalmi reformerünket az aljas Luzsin (Lajos András) kis híján csúnyán megvezeti. Lebezjatnyikov pólóján a 19. században oly népszerű radikális író, Csernyisevszkij arcképe virít, és az idol alapvető művének a címe. Mit tegyünk? Na, igen. A Bodoky által elgondolkodtatóan játszott szobaforradalmár és hasonló társainak tétovasága, céltalansága ágyaz majd meg a 20. század elején a vérgőzös orosz forradalomnak.

Mészöly Anna és Feczesin Kristóf

Olyan vagyok, akár a gyertya: a pillangó előbb vagy utóbb belém száll, mondja a ravasz Porfirij Petrovics, miközben vodkát iszik és uborkát harap hozzá. Szabó Máté rendezése azért figyelemre méltó, mert mindegyik figurában, ha rövidebb időre is, de felvillantja az embert. Nem kivétel ez alól a patológiás dosztojevszkiji univerzum egyik legromlottabb alakja, Szvidrigajlov (Görög László) sem. Nem a vizsgálóbíró és a gyilkos párharca, vagy az ideológiák, a különböző szólamok az érdekesek elsősorban. A Miskolci Nemzeti Színház előadása különleges panoptikuma az elfecsérelt tehetségeknek, a kallódó értelmiségieknek, a valamikor ígéretesen indulóknak, akik aztán valahol, valahogyan eltékozolták a képességeiket és az életerejüket.

A Miskolci Nemzeti Színház előadásának felvétele
Premier: 2017. október 06.

CÍMKÉK: