Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek – Csiky Gergely Színház, Kaposvár
Legelőbb az előadás komor szépsége fog meg, a szemközti, sötétben derengő ikonosztáz, amelynek ablakaiba olykor festményszerűen beállnak a szereplők.
Szalma Tamás és Verebes István Fotók: Csiky Gergely Színház, Kaposvár
Kétoldalt magasba nyúló lepleken kézzel írt óarany betűsorok, az íráskép kalligráfiájából nem nehéz felismerni Dosztojevszkij kézírását. A színpad magasában kör alakú csillár cirill betűs feliratokkal, lobogó gyertyákkal, az előadás dramaturgiailag kitüntetett pontján a szerkezet leereszkedik, s a halálra szánt, végletes szenvedélyektől gyötört Szmergyakov felcsimpaszkodik rá.
Horesnyi Balázs színpadképe átgondolt, pazar képzőművészeti alkotás. A jelmezvilág is gazdag, a kulcsszereplők némelyike földet súroló, palástszerű köntösben caplat, Dmitrij hatalmas csizmákkal a padozatot döngetve lejti körtáncát, ami haláltánc is egyben. A feketébe (utóbb fehérbe) burkolózó Zoszima sztarec lassan, méltóságteljesen vonul, vagy üldögél a kazettájában, mintha csak gyóntatószékben ülne. Aljosa hosszú fekete reverendában ájtatos kispapként legtöbbször mereven mozdulatlan. Ivan kiskabátban, afféle urbánus viseletben terpeszkedik az íróasztalnál. Az apa, Fjodor a szétesés, az erkölcsi felbomlás képét mutatja, züllöttségét ruhatára is nyomatékosítja, palástja alatt szedett-vedett göncök, lábbelije is elnyűtt, lobogó ősz sörénye gondozatlanul lóg a szemébe. Grigorij (és az inkvizítor) szürkésfekete hosszú kabátban, sapkával a fején mondja el drámai szózatait. Katyerina Ivanovna színes nagyasszonyi ruhában, Grusenyka hófehérben tündökölve lép be a sötétlő térbe. Rátkai Erzsébet jelmezei pompázatosak, szerves részét képezik az előadás víziójának. A mondatáriák alatt halkan szivárgó lágy zene hallatszik, Ovidiu Iloc zeneszerző komplett kompozícióval erősíti a rendezői koncepciót.
Törő Gergely Zsolt és Mészáros Tibor
S felhangzanak a drámai textusok, amelyek megteremtik a meditáció, a gondolkodás, a filozófia, a dosztojevszkiji eszmevilág tiszta, egynemű közegét.
A hatalmas regényfolyam alapján a színpadi adaptáció a rendező, Szabó K. István munkája, dramaturg Lőkös Ildikó.
Az előadás befogadásához természetesen nem hátrány a Dosztojevszkij-regény valamelyes ismerete, vagy legalábbis belefeledkezés ebbe a vad szenvedélyektől átitatott hatalmas lélektani-társadalmi drámába.
Minden, ami elhangzik és megtörténik a színpadon, s ahogy elhangzik és megtörténik, úgy vélem, mindenestől hű Dosztojevszkij szelleméhez.
Szélesen hömpölyög az epika, monstruózus monológok koronázzák a drámai cselekvéseket; bármeddig elhallgatnám ezt a sokszólamú szimfóniát, a történetmesélésnek, a drámai összeütközéseknek, a misztikának s a lélektani élveboncolásnak ezt a monumentális művét.
Az előadás bővelkedik nagy formátumú színészi alakításokban. Szalma Tamás játssza az apát, Fjodort; erővel, szenvedéllyel hozza színre a bohócálarc mögött rejtőző kíméletlen férfit, az adott viszonyokból a lehető legtöbb élvezetet és figyelmet kicsikaró pojácát. Szétszórt, de a lelke mélyén szigorúan kézben tartja magát és széthulló családját. Bukásában is fenséges, slamposságában is grandiózus. Mészáros Tibor Dmitrije a féktelen indulatok, röpke megzuhanások, végletes szenvedélyek rabja. Elhisszük róla, hogy akár embert is képes ölni, olyan vad indulattal, vak gyűlölettel veti rá magát az apjára. Ivan (Fándly Csaba) a spekulatív gondolkodás, a logika foglya. Cinikus, végletesen gyűlölni tudó, világba vetett ember. Aljosa (Törő Gergely Zsolt) egyházához, sztarecéhez hű, alázatosságában is kőkemény személyiség. Halkan beszél, de visszafogottságában is fenyegető tud lenni.
Fándly Csaba, Benedek Dániel és Szalma Tamás
Szmergyakov (Benedek Dániel) jeges cinizmussal, mórikálva adja a moral insanityt, akinek semmi sem drága, aki mindenkit kihasználna; szinte nincsenek érzelmei. Játszadozik, de élet-halál játszmát vív környezetével. Varga Zsuzsa Katyerina Ivanovnája elomló nőiséggel és érzékiséggel jeleníti meg az odaadó, vágyakozó szerelmest. Grusenyka (Szvetnyik Kata) egyszerre frivolan szeszélyes és érzelmes, csapongó, számító nőt hoz színre, úgy játszik a férfiakkal, akár a macska az egérrel. A sztarecet Verebes István játssza, méltósággal, alázattal, szakszerűen, drámai erővel. Messziről és mélyről hangzanak fel szólamának hangjai, színtiszta eszme-ember áll előttünk, aki képes erkölcsi útmutatást kínálni a szétzüllött, szétesett világ tévelygő alakjainak. Hunyadkürti György nagy inkvizítora sugárzó gondolatiságú szellemalakként tűnik fel a játékban.
Varga Zsuzsa és Szvetnyik Kata
A rendező ökonomikusan adagolja a nagyregény fejezeteit, sok regényepizód szükségképpen kimarad, ám a sötét és miszticizmusba hajló világ megteremtődik. Az első játékrész veretes monológjai az író színtiszta gondolatiságú eszméit állítják elénk. A második felvonás lazább, oldottabb dramaturgiája valamelyest már a világegész bomlását, pusztulásba fordulását is előlegezi. A darabzárlat víziója a leereszkedő csillárral, a gyertyák lobogásával, Ovidiu Iloc zenéjével s a szentenciákat soroló gyermekszereplővel számomra túlcsordulóan érzelmesnek hatott. A látvány, a fények játéka (világítástervező: Memlaur Imre) a vöröslő háttérből felragyogó mélysárgákkal s a hidegen megvilágított fakószürkékkel jócskán hozzájárul az előadás minuciózusan kidolgozott hatásmechanizmusához.
Szvetnyik Kata és Benedek Dániel
A kaposvári színház gondolatgazdag produkciója számomra azt mutatta meg, hogy a gyakran gyors hatásokra törekvő színházi kultúrában is megszólaltathatók olyan időtlen gondolatok, szenvedélyek, amelyek képesek zárójelbe tenni vagy felülírni napjaink rituáléit. Pompás, autonóm játék: egyszerre hat az érzékekre, a gondolatokra, közel hozva Dosztojevszkij világát.
Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek – Csiky Gergely Színház, Kaposvár, Thália Fesztivál
