Didier Caron: Hamis hang – Orlai Produkciós Iroda, FÜGE, Szentendrei Teátrum
Eljön az idő, amikor nem lehet nem szembenézni múlt bűneivel. Jobb a tükör előtt lesütött szemmel és görnyedt vállakkal eloldalogni. Ilyenkor nagyobb büntetés az élet a halálnál.
Nagy Dániel Viktor és Vasvári Csaba Fotók: Takács Attila
Indul a jobb kéz. A mozdulatot jókora belső előkészület előzi meg, holott szinte nem kell hozzá erőkifejtés. Valahonnan alulról ered a lendület. A kezdeti erő azonban megtörik. A mozdulat villanásnyi ideig vesztegel a levegőben, ezért a bal kéz megtámasztja a karmesteri pálcát tartó jobbat. Mintha nem akarna működni az a kar. Kell az a bizonyos lökés. Aztán Miller karmester úr gesztusa csak eljut az első hegedűsig. A nehezén túl van a dirigens. A védjegyévé vált a mozdulat. Kivétel nélkül így kezdődnek a neves művész hangversenyei.
Az este porig sújtott minden zenéhez konyító embert. A közönség szűnni nem akaró tapsa közben arra gondol a művész, hogy komoly megkönnyebbülés lenne minél előbb az öltözőbe érnie. Valahogy senki és semmi nem volt a helyén. Az összhangzás a próbák ellenére sem csiszolódott össze, sőt. Az első hegedűs ritka indiszponált volt, talán nem véletlenül. Beszélni kellene vele, mégis hogyan képzeli ezt.
Mégis minden másképp történik ezen az estén, nem úgy, ahogyan azt Miller karmester úr tervezte. Didier Caron Hamis hang című, Tótfalusi Ágnes fordította színdarabjában két férfi találkozik, akikben semmi közös nincsen. Ám egy ponton összegubancolódott a múltjuk. Fekete Anna látványtervező hosszában elvágott, hiperreálisra nagyított vonós hangszerben játszatja a két férfi drámáját. Különös jelentőséget kap az, ha a muzsikus esetleg fals hangot fog a hangszerén, hiszen akár a pisztoly is elsülhet, mint egyszer már megtörtént, egészen más körülmények között.
Nagy Dániel Viktor nagy pillanata az, amikor a karmester a feszültséget oldandó, szinte apásan megsimítaná az arcát..
A karmester öltözőjében hívatlanul tiszteletét teszi a művész rajongója, Leon Dinkel. Nem könnyű lerázni őt. Hol autogramot, hol közös fényképet kérni tér vissza a habókos férfi. Kezdetben ugyanis szórakozott, nem több. Tekintete nem kutatja a másik arcát megerősítendő vagy elbizonytalanítva a szóban elhangzottakat. A pillantások még csak nem is állapodnak meg a partner arcán. Körbeseprűzik a másikat a gyors, oldal irányban mozgó szemvillanások. Miller körül járnak a pillantások, a tekintet szinte egyáltalán nem kapcsolódik a másik szeméhez. Nem tűri az érintést az enyhe Asperger-szindrómás tüneteket mutató férfi. Nagy Dániel Viktor nagy pillanata az, amikor a karmester a feszültséget oldandó, szinte apásan megsimítaná az arcát. Leon a lehető legvékonyabbra húzza össze magát. Valósággal élő vonallá válik. A fogyatékosságának fent említett külső jellemzői például így kapnak drámai nyomatékot.
Látványtervező: Fekete Anna
Vasvári Csaba Miller karmestere bonyolultabb személyiség. A karnagy azért izgalmas, mert taszító múltbeli bűne ellenére a színész árnyalt és főleg esendő figurát hoz, de az azonosulást sem kínálja fel a publikumnak. A karmester elsősorban érzékeny művész. Szerető családapa, aki közben nem kevés szeretőt tart. Miller a meredek havas lejtőn egyre gyorsabban haladó síző, aki fékezni próbál, hogy ne veszítse el végleg az uralmat a lécek felett. Az alakítás ingája jócskán kileng: az ápolt szakállú úriember minduntalan veszít a feddhetetlenségéből. Mígnem, ha csak egy mondat erejéig is, az addig gondosan rejtett náci beszél belőle. Próbál megkapaszkodni egy-egy motívumba, amelyek azzal az illúzióval kecsegtetik, hogy képes tartását megőrizni. A későbbiekben már a leleplezés előtti időnyerésnek is örülnie kell.
Rendező: Ujj Mészáros Károly
Formátumos kettőst választott Ujj Mészáros Károly rendező a Hamis hanghoz. Didier Caron ott is tud még egyet csavarni egyet a történeten, ahol már nem várnánk. A két színész magabiztosan vezet bennünket végig a különösen a vége felé meglepő történeten. A holokauszt témájának sokadik feldolgozását láttuk az Orlai Produkciós Iroda, a FÜGE és a Szentendrei Teátrum közös előadásában. Azonban nemcsak a holokauszt a téma. Eljön az idő, amikor nem lehet nem szembenézni múlt bűneivel. Jobb a tükör előtt lesütött szemmel és görnyedt vállakkal eloldalogni. Ilyenkor nagyobb büntetés az élet a halálnál. A kérdés nyitott marad, vajon lendül-e még a jobb kézben a karmesteri pálca.
