Borbély Szilárd, Gerlóczy Márton, Kárpáti Péter, Lovas Ildikó, Pintér Béla, Spiró György, Tolnai Ottó, Végel László
A DESZKA válogatói 65 előadásból válogatták ki a fesztivál programját.
Vidnyánszky Attila A szarvassá változott fiú című filmjének vetítésével kezdődik a IX. Deszka Fesztivál. A debreceni filmpremier vendége lesz a rendező és a főszereplő, Trill Zsolt. A kortárs magyar drámák egyik legnagyobb, legrangosabb fesztiváljának nyitónapján, 2015. március 16-án Dr. Papp László, Debrecen polgármestere mond köszöntőt, majd Ráckevei Anna, a színház igazgatója megnyitja az egyhetes eseménysorozatot. Borbély Szilárd darabjával, az Akár Akárki című moralitásdrámával indul a találkozó színházi rendezvénysorozata.
A DESZKA felnőtt és ifjúsági programjában húsz előadás szerepel, amelyek közül egy Lengyelországból, öt vidékről, hat Budapestről és négy határon túli színházból érkezik. A Csokonai Színház négy darabját láthatja a közönség. Újra lesz GÖRDESZKA, amely a legkiválóbb gyerek- és ifjúsági tárgyú előadásokat és bábelőadásokat gyűjti egybe, és amely a legutóbbi DESZKA újításaként kiválóan vizsgázott.
A DESZKA Fesztivál egyik jelentős vállalása, hogy minél szélesebb körből merítve mutassa meg a debreceni közönségnek a kortárs magyar szerzők műveit, így idén az egyik legnevesebb lengyel társulat, a Varsói Drámai Színház előadását látja vendégül a Csokonai Színház. A kétszázötven éves lengyel színház ünnepe alkalmából tűzte műsorára a varsói teátrum Spiró György legendás darabját, Az imposztort. A Máté Gábor rendezésében, januárban bemutatott előadást igazi kuriózumként Debrecenben, a DESZKA Fesztiválon láthatja először a magyar közönség. A programban többek között Borbély Szilárd, Gerlóczy Márton, Kárpáti Péter, Lovas Ildikó, Pintér Béla, Spiró György, Tolnai Ottó és Végel László művei szerepelnek.
A Deszka szakmai részében tematikus és elemző beszélgetésekre várja a Csokonai Színház az érdeklődőket.
A kilencedik Deszka Fesztiválon Árkosi Árpád rendező, Háy János drámaíró és Lőkös Ildikó dramaturg viselik a házi bölcsek felelősségét. A fesztivál díszvendégei: Vörös István és Szálinger Balázs drámaírók, akik a legutóbbi békéscsabai drámaíró versenyen DESZKA-különdíjban részesültek.
A DESZKA válogatói 65 előadásból válogatták ki a fesztivál programját. Az érdeklődés nagy, a belépők döntő többsége elfogyott.