Shakespeare: Sok hűhó semmiért / Centrál Színház
A Centrál Színházban jótékony lendület és néhol kifejezetten vérbő humor várja a nézőt.
Szerelmi párbaj a napfényes Itáliában Pokorny Lia, Schmied Zoltán
Hevesi Sándor szerint Shakespeare olyan költői vígjátékaiban, mint amilyen a Vízkereszt, vagy amit akartok, az Ahogy tetszik és a Sok hűhó semmiért, elsősorban a szerelem ül a trónon, míg a társadalomkritika nem hangsúlyos. Hevesivel a sokadik újraolvasás után sem könnyű vitatkozni, annál is inkább, mert az utóbbi darabot a Nemzeti Színház egykori rendezője, majd igazgatója Arany László magyar szövegével 1903 és 1931 között nem kevesebbszer, mint 6 alkalommal állította színpadra.
Napjaink Shakespeare-kánonja jóval kevesebbre értékeli a Sok hűhó semmiért címmel írt vígjátékot, mint az ismertebb műfajbeli társait, például a legtöbb magyar bemutatót megélt Szentivánéji álmot. A Sok hűhó semmiért felejthető cselekménye és kiagyaltnak ható, erőltetett konfliktusa ellenére Puskás Tamás, a Centrál Színházban látható előadás rendezője, fordítója sem először teszi le a voksát a darab mellett.
Pokorny Lia, Papp János
A rendezés az írott szöveg gyengeségeit úgy kerüli el, hogy feltétlenül bízik a színészekben, és elsősorban a helyzetkomikumra alapoz. Mindezt jó érzékkel és biztos kézzel teszi. A szerelmes cselvetésekkel és ármányokkal tarkított társulati összjáték olyan harmonikus, akár a lelkiismeretesen összeállított puzzle, ahol majdnem minden kirakódarab a helyére kerül. A kellemes orgánumú, megbízhatóan jó Papp János Leonato szerepében éppen úgy, mint a Margit nyúlfarknyi szerepének kellő színpadi súlyt adó Botos Éva.
A két legfontosabb szereplő azért ezúttal is Beatrice és Benedek marad. Szerelmi párbaj valahol a napfényes Itáliában egy meghatározhatatlan korban. Mindketten intellektuálisan környezetük fölé nőnek, és ha semmi mást nem teszünk, „csak” kiemeljük monológjaikat, játékosan évődő és csúfondárosan szellemes riposztjaikat, eljuthatunk az előadás magjáig, a szerelem lélektanáig. A hatalmas ellentétekig, amelyek akár vonzhatják is egymást, ha van lehetőség és mód arra, hogy kiderüljön, sokszor mennyire egy tőről fakadnak még az első pillantásra gyökeresen eltérő személyiségek is.
A színészi alakítások általában szépen szolgálják a rendezői elképzeléseket. Pokorny Lia kissé szűk regiszterben mozog Beatrice alakítójaként. Nem kétséges, hogy a határozott, cserfes hajadon bármelyik férfinak vonzó partnere lehet(ne). Nagyszerű, amint fehér glaszékesztyűben megjelenik a nyitójelenetben, és rögtön magához ragadja a kezdeményezést. Ám nem igazán látszanak a sebek, amelyeket a pajkos Cupido nyilának kellene okoznia. Nem elég árnyalt ez az eladó lányból lassan-lassan vénkisasszonnyá érő hölgy, akinek többször monoton hangja nem engedi megmutatni a hosszú ideje elfojtott szeretetvágyat. Olyan nagy gond nincs ezzel, ám vélhetően a finálé és a nagy egymásra találás jelenete megkapóbbá válna, ha Beatrice bonyolultabb és játékosabb lenne.
Schmied Zoltán ugyanis kacskaringósabb utat jár be, ezért lesz Benedek izgalmasabb. Az állomások ugyanannyira fontosak, mint a végeredmény. Kezdetben hiperérzékeny, nőgyűlölő mizantróp, drámai alak a habkönnyű játékban, akinek lelkét smirglisre gyalulták a csalódások, ezért retteg kimutatni az érzelmeit. Később szeretetre vágyó, a beteljesült szerelemben halványan reménykedni tudó férfi, míg végül csak beadja a derekát, és hagyja, hogy bekössék a fejét. Schmied képes arra, amire manapság csak nagyon kevesen: a leghálásabb poénok magabiztos kihasználása mellett is marad művészi ereje a szép pillanatokra: szeretni mégiscsak a legcsodálatosabb dolog ezen a világon – kacsint össze a közönséggel.
Abszurdig fokozott szójátékok, szóviccek… Cserna Antal, Magyar Attila
Külön kategória Magyar Attila a végtelenül jóindulatú, ám minden elképzelhetőnél butább Lasponya szerepében. Az angol fahumor eszköztárát tökéletesen beszélő színész mindig mást és máshogyan mond, mint amit és ahogy kellene. Valóságos nyelvi katasztrófa. A gesztusok, a mimika és különösen a hirtelen történő, gyors helyzetváltoztatások még csak emlékezetesebbé teszik az alakítást. A Puskás Tamás által fordított szöveg az ő esetében működik a legerőteljesebben, hiszen az ellenállhatatlan blődli humor eszközei az abszurdig fokozott szójátékok, valamint a szóviccek, amelyekkel az átültető nem fukarkodott Lasponya jeleneteiben.
Fotók: Horváth Judit
Összességében elmondhatjuk, hogy a Centrál Színházban jótékony lendület, és néhol kifejezetten vérbő humor várja a nézőt. A Sok hűhó semmiért előadása végül igazolja a darabválasztást, és érvényes esztétikai minőséget hoz létre, hiszen nagyon ritka, hogy klasszikuson ennyit nevethetünk, miközben az előadás egysége sem kérdőjeleződik meg.
